Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-05-24 / 20. szám
Paksi Hírnök 1996. május 24. as SÖRFESZTIVÁL ÉS SZÉPSÉGVERSENY Az idén ötödik alkalommal f\ rendezik meg a sörfesztivált május 25—26-án az ASE sportcsarnokában. Az eddig minden évben háromnapos rendezvény a korlátozott anyagi keretek miatt most kétnaposra szűkült. Szombaton tizenöt órától a csarnok előtt a paksi mazsorett csoport műsorával kezdődik a rendezvény. Ezt követi a gyermek- és ifjúsági csoportok művészeti bemutatója, melyben a Móra és a IV Számú Általános Iskola, a Vak Bottyán Gimnázium tanulói és a Bonyhádi Ifjúsági Dalszínház mutatkozik be. Tizenhét órától a Bartina néptáncegyüttes szórakoztatja az odalátogatókat. Tizennyolc órától ismét a mazsorett csoport látványos bemutatójában gyönyörködhetünk. Tizenkilenc órakor Elerczeg József polgármester köszöntőt mond és egyben megnyitja a fesztivált. Húsz órától showműsort láthatunk Zoltán Erika, Mr. Roby D. és táncosok, Rippel Brothers, Jánossi Zsolt, Böröndi Tamás, Teremi Beatrix közreműködésével. Huszonhárom órakor a szokásos tombolasorsolás következik majd és ezen az estén a hátralévő időben a pécsváradi zenekar szolgáltatja a zenét. A vasárnapi program - a városi tereken - szintén mazsorett-bemutatóval kezdődik,' de ezúttal igazi parádéban lehet részűnk, hiszen Tatabányáról, Bokodról, Oroszlányból, Szeghalomról és Sopronból érkeznek résztvevők. Az Orsi és az Aerodinamik zenés táncos műA hónap utolsó szombatján, május 25-én újra feldübörögnek a motorok, versenyautóktól lesz hangos az Ürgemező, ekkor rendezik meg ugyanis a minden évben izgalmas látnivalót ígérő amatőr raliversenyt. Három kategóriában mérhetik össze tudásukat az autósorát tizennyolc órától nézhetik meg az idelátogatók. Az est fénypontja, minden évben nagy érdeklődést vált ki: Duna menti szépségverseny, amely tizenkilenc órakor kezdődik és míg a szép hölgyek öltözködnek és sminkelnek, addig a versenyszámok között Forrás Csaba artistaművész és Lui, vagyis Túri Lajos műsora látható. Huszonkét órakor a Duna menti szépségverseny eredményhirdetésére kerül sor. A tombola sorsolása ezen a napon is huszonhárom órakor kezdődik és akinek még mindig lesz ereje éjszakázni, az a Parrag Band zenéjére sörözgethet és táncolhat. Természetesen a szokásos grillcsirke és a jó hangulat sem marad el a fesztivál ideje alatt. Most is, mint minden évben a városban működő vállalkozások felajánlásaiból és az önkormányzat támogatásából rendezik eme nagyszabású fesztivált és mint megtudtuk: a szervezés zökkenőmentesen halad. -ese* * * Emlékezetes, hogy amikor Paks Város Önkormányzata a költségvetés tárgyalásakor úgy döntött, hogy közpénzekből nem rendeznek sörfesztivált, akkor azok, akik a korábbi négy, folyamatosan, minden évben megvalósított program szervezésében részt vettek elhatározták, hogy vállalkozásban mégis megszervezik és nem hagyják veszendőbe ezt a jelentős tömegeket vonzó és a megyehatárokon túl is érdeklődésre számot tartó eseményt. A polgármesteri hivatal, a művelődési ház dolgozói és az ellátást tavaly is biztosító vállalkozó tudatában volt annak, hogy a sörfesztivál és a szépségverseny megrendezése várható an nem lesz nyereséges, egyetlen remény, a jó szándék. Sajnos rontott a helyzeten még az is, hogy a vállalkozásban indított fesztivál ténye hírként továbbterjedt és korábbi szponzorok ezért kisebb összeget ajánlottak fel vagy egyszerűen elálltak az adományozástól. A költségek pedig tetemesek, a várható kiadás összege eléri a hárommillió forintot. Ebből jelentős tétel az ASE-csamok bérleti díja, amely meghaladja a négyszázezer forintot. A hangosítás, a díszletek költségei, a neves művészek tiszteletdíja, a zenekarok gázsija — mind kiemelkedő tételek. A Koós János- Bajor Imre párost a szervezők képtelenek voltak megfizetni. Mindezek ismeretében a négyszázforintos belépő igazán nem nevezhető jelentős összegnek, hiszen ennyi pénzért kétórás előadásra való színházjegyet lehet ma vásárolni, itt pedig szinte egész napos, illetve éjszakai kikapcsolódást kínálnak. Információnk szerint mintegy hatvan szponzor pénze van az idd fesztiválban, ez számarányában több a tavalyinál, ugyanakkor a felajánlott tételek kisebbek. Éppen ezért elmondható, hogy a pénzügyi kockázatot vállaló három paksi ember - Vár szegné Németh Mária, D. Szabó Mária és Wolf József nem kis dolgot vállalt, hiszen a vállalkozás esetleges vesztesége rájuk terhelődik, de remélik, hogy háromszázezer forintnál nagyobb mínusz nem lesz, jóllehet minden az utolsó pillanat után, vagyis a belépőjegyek vásárlásának ismeretében dől el. A belépőkkel kapcsolatban a tavalyi negatív tapasztalatokból okulva egy őrző-védő kft.-t fogadtak fel, akik vigyáznak majd arra, hogy a csarnokba csak fizetett jeggyel lehessen bejutni. Az elmúlt évben legalább ötszázé!) bliccelő volt jogosulatlanul a fesztivál élvezője. Egy valami biztos: ha az idén a vállalkozó három ember pórul jár és az önkormányzat sem vállalja a sör- és szépségfesztivál költségdt, úgy Paks jó időre elbúcsúzhat ettől a rendezvénytől, amely nemcsak a helybeliek és távolabb lakók számára hozott mindig kellemes pillanatokat, hanem Paks város nevét is öregbítette szerte az országban. SOROS HIRDETÉS □ Pedagógiai előképzettséggel Budapesten felsőfokú gyógypedagógiai asszisztens képzés indul, logopédiai kiegészítő oklevéllel. Válaszboritékért tájékoztatót küld: Németh Róbertné, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 39 II1/5. □ Fa- és műanyag nyílászárók, megrendelésre. Ugyanitt szőnyegtisztítógép-kőlcsönzés. Nyitva: hétfőpéntek 8-16 óráig. Telefon: 75/319- 019, Paks, Újtemplom u. 28. □ Kémények - gázkémények bélelése, felújítása, építése! Ez nem fémkémény! Minden fűtési eljáráshoz vésés, bontás nélkül 10 év garanciával, kedvező áron. Telefon: 06-20-357-182. Paksi Hírnök PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA Főszerkesztő: KISS G. PÉTER A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, Paks, Dózsa György út. 55-61. Pf. 25. Telefon: 75-311-277 Telefax: 75-313-522 A Paksi Hírnököt kiadja: Paks Város Önkormányzata. Felelős kiadó: HERCZEG JÓZSEF polgármester. HU ISSN 0865-560X Szedés, tördelés: Ruskó István, Paks • Képrepró: Umigráf Bt., Szekszárd, telefon: 74-317-895 • Nyomtatás: Hermann Frigyesné, Szekszárd, telefon: 74-316-830. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! AUTÓS RALI sport megszállottjai és háromszor öt körön át kell majd bizonyítaniuk. Nevezni a helyszínen reggel 8 órától lehet, az első futam délelőtt 10 órakor kezdődik. A várhatóan egész napos programot vacsora és díjkiosztó ünnepség záija a dunakömlődi halászcsárdában.