Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-05-17 / 19. szám
Paksi Hírnök 1996. május 17. GÁZÉPÍTŐK MÉG EGY KEDVEZŐ AJÁNLAT GÁZBEKÖTÉSHEZ A közelmúltban megkezdődött földgázvezeték kiépítése az előzetes ütemnek megfelelően halad. A DÉGÁZ Rt. az elmúlt héten azonban - a folyamatos munkavégzés zavartalanságának biztosítása érdekében - újabb ajánlattal állt elő, ami azoknak a lakosoknak jelent igen kedvező feltételeket, akik még vagy nem jelezték a programhoz a csatlakozási szándékukat vagy még haboznak. A lakosságot értesítették az ajánlatról. A héten, május 13-án a Kurcz, az Építők útja, a Ságvári, a Nádor, a Katona, a Bercsényi, a Kisfaludy, a Györkönyi, valamint Dunakömlődön, a Hegy utcai lakók, május 16-án, csütörtökön pedig a Pál, a Kápolna és a Rákóczi utcai lakók jelenthették be csatlakozási szándékukat. A teljes leágazó vezeték kiépítését ingatlanonként 85 ezer forintért vállalja a jelentkezőknek a DÉGÁZ Rt. Mint Farkas Zoltán, a DÉGÁZ Rt. műszaki igazgatója elmondta, a rendszer kiépítése után már körülbelül 20-30 ezer forinttal kerül majd többe a vezetékszakaszhoz való csatlakozás az ingatlanok tulajdonosainak. Felméréseik szerint a gázprogramhoz már csatlakozottakon kívül 1660 ingatlanhoz juthatna el a földgáz, s ezekhez a helyekhez is érvényes létesítési engedéllyel rendelkeznek. Azok, akik jelenleg a teljes költséget nem tudják vállalni, azok részére 20 ezer forint előleg befizetése esetén a leágazó vezeték út alatti szakaszát kiépítteti a DÉGÁZ Rt., s a későbbiekben a jelenlegi áron építtetik ki a leágazó vezetéket. Akik pedig ebben az évben bevezettetik a gázt, 1997-ben visszakapnak 20 ezer forintot. A műszaki igazgató elmondta azt is, hogy egyelőre még nincs végleges válasz arra, hogy a MÓL Rt. elkészül-e a szeptember 30-i határidőre a dunaújvárosi gázátadó megépítésével. Ugyanakkor megvizsgálják azt a lehetőséget is, hogy a jelenlegi átadó állomásról tudnak-e gázt biztosítani a térségnek. Marcsinyi György, a fővállalkozó INNOTERV Rt. képviselője elmondta azt is, hogy a szennyvízvezeték-rendszer tervezése folyik, a kivitelezési szerződést ezekre a munkákra előreláthatóan a jövő héten megkötik a várossal. BEINDULT A „NAGYÜZEM” A gázvezeték-építési hullám a napokban érkezett el a paksi hegyen, a Pollack Mihály úton épülő gerincvezeték leágazásaihoz. Elkezdték építeni az innen ágazó „új” Domb utcába, a Hársfa utcába, a Kurcz György utcába az árkokat. A Gyár utcába, a „régi” Domb utcába, a Kurcz György utca egyik részén még vájják az árokásó gépeket, a csőfektetőket, de ez csak pillanatnyi információ. Hiszen mire e sorok napvilágot látnak, elképzelhető, hogy egészen más kép fogadja az erre járót. Ságvári Endre út, Paks. A 47. szám alatti kétszintes, négy szobás családi házba most érkezik haza gyermekeivel a gyesen lévő kismama, Nagyfalusiné Tumpek Mária. A csövet az utca túlsó feléről már lehet bevezetni, kiásva a bevezető árok, amely nem sértette a ház előtt, a föld alatti főnyomócső és szennyvíz-csővezetéket. (Áz ároképítő embereknek, gépeknek, hallottam másutt, nem egyszer kellett efféle sérülésekből eredő hibákat elhárítani.) — Mi is örülünk a vezetékes gáznak - mondja Nagyfalusiné -, ha ez nem jönne, maradt volna egyelőre a vegyes tüzelésű kazán, a fa-, a széntárolással és a palackos pb-gáz a főzéshez. Elhatározott szándékunk, hogy őszre beköttetjük a csonkról a vezetékes gázt. Nagyfalusiékkal szemben lakik családjával két atomerőművi dolgozó: Szimhardt Ferenc karbantartó lakatos és Kungl István melegburkoló.- Hogy van megelégedve a vezetékároképítéssel?-Maximálisan. Óvják a füvet s nincs gond a bekötő árokkal sem. Remélem, hogy a csőfektetők és az árokbetemetők is kifogástalanul dolgoznak majd. Ami a jövőt illeti: kisebb nyaralást talán kiszorítunk, de fel kell készülni a bekötési költségek miatti nadrágszíj-összehúzásra nekünk is. Még nincs koncepció, bekötési terv, kazán, anyag, de megpróbáljuk kiszorítani. Ha nem megy, akkor idén még marad a régi fűtési mód. A gondok ellenére bizakodom, akárcsak abban, hogy a gáz cseppfolyósságával, nyomásával kapcsolatos mendemondák is csak „kacsák”... Kungl István: — A jól megválasztott kazántípussal, a kéménybéleléssel és más szakmai kérdésekkel kapcsolatban a Kishegyi úton a tüzeléstechnikai szakemberek is információt, tanácsokat adnak. A lakások légterei eltérőek, így a kalóriaigény és az ennek megfelelő teljesítménnyel rendelkező kazántípus is. Mint mindenki, én is szeretném költségben és hatékonyságban még az idén az optimumot megteremteni, megtalálni - a vezetékes gáz bekötésénél. Reménykedem, hogy sikerül. B.GY. ÉPÜL A GÁZVEZETÉK. Megkezdődött Pakson is az utcák felbontása, hogy az építők lerakhassák a vezetékeket. (Fotó: Lázár Zsolt)