Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-05-10 / 18. szám
Paksi Hírnök 1996. május 10. 8-EGESZSEGÜGY HITETLEN VAGYOK POZBAl ILDIKÓ Az utóbbi hetek egyik megf \ döbbentő híre egészségügy vonatkozásában kétségtelenül az volt, hogy a népjóléti miniszter javaslatot tett az országban lévő kórházak ágyszámának mintegy 10 ezerrel történő karcsúsítására. A kormány az előteijesztést elfogadta, így az Országgyűlés elé terjesztik az egészségügyi ellátási normatívákról szóló törvény tervezetét. Eközben lehettünk tanúi Szabó György az irányú célkitűzésének, hogy Magyarország is, bekapcsolódva a fejlettebb államok közé, a nemzetközi tapasztalatok alapján az elegendőnek bizonyuló „80-85 ágy 10 ezer lakosonként” eredményeihez igazodjék. ígérik, hogy a munka nélkül maradt orvosoknak mindössze átmenetileg lesznek elhelyezkedési gondjai. tehetőségük van ugyanis az j egzisztenciamódosításra. Ez megnyugtató, az viszont már kevésbé, hogy mi lesz azokkal a volt egészségügyi dolgozókkal, akiknek szakmája kevésbé piacorientált fehérköpenyes társaikkal szemben? Akikről azonban a legkevésbé sem hallhattunk - ki tudja miért? - éppen az ágyak ideiglenes „tulajdonosai”, az aktuális betegek. Vajon elegendő lesz-e a nemzetközi normákat szem előtt tartó, 10 ezer lakosra jutó 80-85 ágy, az ugyancsak nemzetközi színvonalú orvoslást gyakorló gyógyászat számára, hogy magas színvonalon folytassa eddigi áldásos tevékenységét! Hitetlen vagyok. 80-85 ágy 10 ezer lakosonként elegendő lehet az akut esetek gyógykezelésére, de a lábadozás az otthonra - már akinek van ilyen -, s a család segítségére - már akinek van - vár. Azt gondolom, hogy a nemj\ zetközi gyakorlatot csak ágyszámcsökkentés ügyben követjük. A PAKSI BETEGEKNEK IS JUT SZEKSZÁRDI KÓRHÁZI ÁGY A kormány az egészségügyi ellátási normatívákról szóló törvénytervezet tárgyalását kérte az Országgyűléstől. Ennek értelmében még az idén tízezer kórházi ágy szűnik meg, s tizenötezer kórházi dolgozó kereshet magának másik munkahelyet. A Tolna Megyei Önkormányzat szekszárdi kórházának ellátási területéhez tartozik Paks és környéke is. Megkérdeztük dr. Deák György orvosigazgatót: ha a parlament elfogadja a tervezetet, érintheti-e a leépítés az intézményt, jogos-e a potenciális betegek félelme, hogy nem kapnak majd megfelelő ellátást?- Az egy évvel ezelőtti ágyszámleépítésnél már történt karcsúsítás, ekkor az ágyak száma 1426-ról 1079-re csökkent. Ezzel még tud a kórház működni, bár a szezonális ingadozásokat nehéz kivédeni.- A létszámcsökkentésnél bizonyára kevés kollégát kell majd elküldenünk - folytatta az igazgató -, hiszen négy éve a mostani helyzetre készülünk: csak a legszükségesebb státusokba vettünk fel orvosokat. így már most problémáink vannak az orvosellátottság területén. A kórház, bár a hely néha kevés, nem tesz különbséget a betegek között, bárhonnan érkeznek. A munkakörülmények elfogadhatók, de lehetnének jobbak is - ez azonban nem befolyásolja a betegellátás megfelelő színvonalát. Jelenleg épül az új műtőblokk, a sebészet területén javulást eredményez majd, ha elkészül. A megyei kórházban egy ádagos ágy - tehát egy beteg teljes napi ellátása 2800 Ftba kerül. A krónikus betegeké 2200 Ft, míg az intenzív kezelésre szorulóké 8-10 000 Ft vagy ennél is több. -SEA KÖZGYÓGYELLÁTÁSRÓL A szociálisan rászorult személyek részére az egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentésére közgyógyellátási igazolvány állítható ki.-A nemrégiben módosult szociális törvény ezen pontja nem, de számos más rendelkezése megváltozott a közgyógyellátással kapcsolatban - tudtam meg Csikai Gyulámtól, a paksi önkormányzat családvédelmi és szociális csoportjának vezetőjétől. A korábban alanyi jogosultság alapján részesülők felsorolása kibővült. Lehetőséget biztosít ez a változtatás az önkormányzatok számára, hogy méltányosságból ugyan, de meghatározott jövedelmi viszonyok és gyógyszerköltség mellett is állítsanak ki igazolványt. Azok, akik eddig alanyi jogon rendelkeztek térítésmentességgel, ezután is jogosultak rá. Akinek a rendszeres havi gyógyszerköltsége az öregségi nyugdíjminimum (jelenleg 9600 Ft) tíz százalékát meghaladja és a családjában az egy főre jutó havi jövedelem a legkisebb nyugdíjat meg nem haladja, alanyi jogon igényelheti a közgyógyellátást. (Egyedül élőknél ez az összeghatár 14 400 Ft havonként.) Akinek ilyen szintű a havi gyógyszerkiadása, nem kell mást tennie, mint a háziorvostól kért igazolással a gyógyszertárba menni, ahol újabb igazolást kaphat költségeiről. Ezt követően a jövedelme igazolásával vagy nyugdíjszelvényével a polgármesteri hivatal családvédelmi és szociális osztályán személyesen igényelheti az ellátást. Míg korábban az alanyi jogon jogosultak közül a rendszeres szociális segélyben, a pénzellátásban részesülő hadigondozott és nemzeti gondozott, és a sorkatonai családi segélyben részesülő személyek hozzátartozói is jogosultak voltak az ellátás igénybevételére, ettől az évtől csak akkor kérhetik ezt a kedvezményt, ha saját jogon váltak jogosulttá igénybe venni azt. (POZBAl)