Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-05-03 / 17. szám

1996. május 3. Paksi Hírnök PARSE AZ UNIVER KUPA A kecskeméti városi sport­csarnok adott otthont az országos Univer Kupá­nak, amelyen szép paksi siker született. A részt vevő csapatokat két négyes csoportba osztották: az Atomerőmű SE gárdája az A csoportba került, ahol vala­mennyi ellenfelét legyőzve be­jutott az elődöntőbe. A dön­tőbejutásért 95:94-re verték a Marc-Körmend csapatát, majd a döntőben 79:62-re diadal­maskodtak a MAFC KS együt­tese ellen, így a paksiak veret­lenül lettek az Univer Kupa győztesei. A legjobb edző Halmai Ti­bor, az atomosok utánpótlás­edzője lett. Az All-Star csapat­ban helyet kaptak Lukács At­tila és Velencei János paksi já­tékosok is.­FELHÚZTÁK A NYÚLCIPŐT Kecskeméten, a mezei futás­ra igen alkalmas terepen negyedszer rendezték meg a diákok mezeifutó-bajnok­­ságának országos döntőjét, amelyet - „Húzzuk fel a nyúl­­cipőt” jelszóval - idén is a Nest­­lé-Hungaria Kft. támogatott. Az iskolai selejtezőkön, va­lamint a megyei és fővárosi bajnokságokon részt vett 30 ezer diákból az országos dön­tőbe jutott mintegy ezer fiatal közül elsősorban a vidéki is­kolák tanulói tettek eleget a jelszónak, a legtöbbször ők „húzták fel a nyúlcipőt”, egy csapatbajnoki érmet sem en­gedélyeztek a fővárosiaknak. A vidéki sikerhez hozzájá­rultak a paksi Vak Bottyán Gimnázium atlétái is, akik a fiúk mezőnyében a IV korcso­portban (15-16 évesek) a debreceni Csokonai Gimnázi­um csapata mögött a második helyet szerezték meg. Sajnos a lányok szereplését nem kí­sérte ilyen szerencse, ők nem végeztek érmes helyen. SAKK CSÖKKENT ESELLYEL A VÉGHAJRÁBAN Egyre jobban távolodik a nagy cél, az Atomerőmű SE NB I/B-s sakkcsapatá­nak dédelgetett álma, a fel­sőházba jutás. A rájátszást nem az atomo­soknak találták ki. Az alapsza­kaszban kitűnően játszó és élen végzett gárdának az ed­dig lejátszott három forduló­ban két döntetlen és egy ve­reség a mérlegük. Legutóbb a sereghajtó Deb­recent fogadták, akik ellen kötelező lett volna a győze­lem, főleg, hogy a hajdúságiak kilenc versenyzővel érkeztek (12 fő a teljes csapat) Paksra, így az ASE 3:0-ás előnnyel kez­dett. A jó kezdés rossz álomként folytatódott. Szinte hihetet­len, de a paksiak mindössze egy partit nyertek Tancsa Ró­bert révén az utolsó táblán, míg Kis, Berta, Tóth A. és Vá­mos fél-fél pontot szerzett, s így alakult ki a vereséggel fel­érő 6:6-os dönteden. A zárófordulóban már na­gyon kevés esélye van Gosz­­toláéknak a feljutás kiharco­lására, hiszen a listavezetőhöz látogatnak, ahol — a többi ösz­­szecsapás ismeretében - leg­alább 6 pontot kellene szerez­niük és a többi csapatnak bot­lani kellene. Az NB I/B állása: 1. Elektromos 49,5, 2. Haj­dúszoboszló 41, 3. Sárospa­tak 39, 4. Atomerőmű SE 36, 5. BEAC 33,5, 6. Vasútépítők 31,5, 7. Debrecen 30,5, 8. Ta­polca 27 ponttal. VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A csoport B csoport A 6. forduló eredményei: A 6. forduló eredményei: Lila Akác—Kópis Bt. 2-1, Drink-Kresz. RR.-Domb-Héregi 4-1, Motronik-SolexBt. 3-L Neutron Kft.-Ezerjó SC 1-0, Grund SC—Zöld Elefánt 6-1, Koch-autóbontó-Borsi Söröző 10-0, Antisorghum-Partner Kft. 2-L Naranchok-Volán SC 5-0, Kirekesztettek-Beanett SC 1-1. Kisbárka-Fortuna SC 4-0. l.Antisorghum 5 5 _ _ 18-1 10 l.NeutronKft. 6 5 1-359 11 2.Renault-PC.K. 5 4 _ 1 13-4 8 2. Kisbárka 5 4-1 15-10 8 3. Grund SC 5 3 1 1 14-6 7 3. Piakész 4 3 1-22-8 7 4. Lila Akác 6 3 1 2 9-16 7 4. Ezerjó SC 6 3 1 2 8-5 7 5.PartnerKft. 5 3-2 19-7 6 5. Drink-Kresz PR. 3 3--12-2 6 6. Kirekesztettek 5 2 2 1 9-6 6 ö.Koch-autóbontó 4 2 1 1 15-8 5 7.Motronik 5 1 2 2 7-9 4 7.Naranchok 4 2-2 15-14 4 8.BeanettSC 6 1 2 3 6-15 4 8.Domb-HéregiKft. 5 1-4 7-14 2 9.SolexBt. 6 -3 3 3-12 3 9. Fortuna SC 5 1-4 7-27 2 lO.KöpisBt. 6 1 1 4 6-16 3 10. Borsi Söröző 6 1-5 2-26 2 ll.Zöld Elefánt 6 -2 4 4-17 2 11. Volán SC 6--6 4-19 -A múlt héten a Partner Kft.-Kópis Bt. mérkőzés végeredménye tévesen jelent meg. A helyes végeredmény: Kópis Bt.-Partner Kft. 1-0. A versenybizottság közleménye szerint a tavaszi alapbajnokság 1. szakasza után az A és a B csoport első hat helyezett csapata jut az alapbajnokság 2. szakaszának I. osztályába, míg a két csoport (A és B) 7-11. helyezett csapatai alkotják a II. osztályt 10 csapattal. A csapatok viszik magukkal a csoportjukban addig elért eredményeiket és pontjaikat az I., illetve II. osztályba egyaránt. 1996 tavaszi alap­bajnokság 2. szakaszában a két csoport (A és B) csapatai, már csak a másik csapat csapatai ellen játszanak, így alakul ki a tavaszi alapbajnokság végeredménye és ősszel, a rájátszásra az I. osztály 1-12. helyezettje, valamint a II. osztály 1-10. helyezettje. Az őszi rájátszásra minden csapat viszi magával a tavaszi bajnokság 1. és 2. szakaszában elért eredményeit, illetve pontjait. ATLANTAI MOZAIK Az Egyesült Államok Geor­­t gia államának rendőrségi vezetői Izraelbe érkeztek. A látogatás célja és témája az izraeli sportolók biztonsága a nyári atlantai ötkarikás játé­kokon. Biztos vagyok benne, hogy az izraeli terrorellenes szakér­tők a segítségünkre lesznek és tanulhatunk is tőlük - mond­ta az amerikai küldöttség egyik tagja. Az óvatosság érthető, mert amióta az 1972-es müncheni olimpián 11 izraeli sportolót meggyilkoltak, elsődleges az ezen országokból érkező részt­vevők biztonsága. Izrael egyéb­ként 20 sportolóval képvisel­teti magát Aüantában, köztük a legesélyesebb a cselgáncso­­zónő, Yael Arad, aki ezüst- és az ugyancsak judós Oren Smagda, aki bronzérmet nyert 1992-ben Barcelonában. SPORTMŰSOR PÉNTEK - Labdarúgás, kör­zeti serdülő: Nagydorog-ASE, PSE-Simontornya 16 órakor. SZOMBAT - Cselgáncs: Ju­nior ORV diákolimpia, Ajka. Ka­jak-kenu: Maraton válogató, Győr. Kézilabda NB I/B: Duna­­földvár-Szigetvár ESZI 18, ifi 16.15 óra. Labdarúgás NB II. ifi: Paks-Balatonfüred „B” 12, ,A” 14 óra. Röplabda: Diákolimpia, te­rületi döntő, Paks. VASÁRNAP - Cselgáncs: Ser­dülő ORV, MMK, Miskolc. Ka­jak-kenu: Maraton válogató, Győr. Kosárlabda NB 1. 5. he­lyért: Debrecen-ASE 17 órakor. Labdarúgás NB II.: Balatonfü­­red-Paks 17. NB 111.: Paks-Du­­naszentgyörgy 16.30. Körzeti: Dunakömlőd-Németkér 16.30 órakor. HÉTFŐ - Labdarúgás, városi bajnokság: 7. forduló 17, illetve 18 óra. Labdavarázs: labdarúgás B döntő, ESZI 15.30 órakor. KEDD - Teke, városi bajnok­ság: Delta Ker-ASE II. 17.40, No­vum Kft.-ASE 1.18.10 órakor. SZERDA - Labdarúgás, Ma­gyar Kupa: Getjen-Paksi SE 17 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents