Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-04-05 / 13. szám
1996. április 5. Paksi Hírnök ÜÜ A KÖLTÉSZET NAPJÁN VENDÉGÜNK: DŐBRENTEI KORNÉL Nincs szükség rá, hogy idézzek a Rebellis türelemből: „Sursum corda, csakazértis”. A találkozás a költővel úgy kezdődik, ahogyan a magyar irodalomban megszokott: valahol egy ódon városrészben, Emma asszony pincecsárdájában, nívós étkek és italok között. A helyiek megmutatják melyik az asztala (mert asztala van, s a pultban ott őrzik az általa szerkesztett Hitel nagy becsben tartott példányait). Nem indokolatlanul: „Honvágy egy álom után” (1992) című kötetét már a könyvtárakból is kilopkodta a lelkes irodalompártoló közönség, a piaci értékekkel tisztában lévő antikvárius széttárja a kezét: német márkáért sem tud szerezni belőle. Hja kérem, a példányszám csekély.. A szentmise-liturgiából kölcsönzött rebellis üzenet latinsága, amely a szívek csakazértis felemelésére, a bizodalomra szólítana, Döbrentei Koméi szerzői olvasatában úgy értelmeztetik: a költőnek nem dolga a napi politizálás, de mindig tudnia kell, hova álljon, hogy hova tartozik. „Sötét delelés” címmel erre fog felelni „a kemény és a puha diktatúrák szorításában” keletkezett írásainak, esszéinek, publikációinak gyűjteménye is, ha majd a könyvnapra megjelenik. A Hitel szerkesztőjének mindennapjai amúgy ennek a mértékadó és markáns irodalmi jelenségnek a megjelenéséért folytatott mindennapos pénzhajszában telnek - vallja egy filmbe illő ajkbiggyesztéssel, s felemelt ujjal teszi hozzá: a Hitel európai értékrendet tükröz, amit a nemzeti értékek szolgálatával tesz a maga nemében teljessé. Mert Európáról lehet nemzetek feletti, arctalan szuperállamként is gondolkodni, de ő jobbnak véli azt a mozaikot, ami a nemzeti értékek egymás mellettiségéből állítható össze... Amikor arról kérdezem: mennyiben élő ma a népies-urbánus irodalomfelosztás, úgy mondja: ennek jó része egy újabb, s fel is erősödött politikai áthallás: rá kell döbbenni, hogy egy kozmopolita megközelítés stíluseszménye is lehetséges ugyan, ám annak is megvan a maga verejtékszaga, utánfutó jellege. A Zabhegyező a példa: mai literatúránkban hirtelen - több évtizedes késéssel - megjelentek az epigonok. „Mucsaizniuk” is kell - másként nincs mihez viszonyítaniuk kiemelkedésüket. Márpedig - engedi öklét az asztalra Döbrentei - csak jó költészet van (és persze a rossz, ami valójában nem is az). Látni kell: ma parasztköltők városon élnek, s mindenkire hat, amit a környezetben tapasztal. így vagy úgy, de felelnie kell. Hogy a rendszerváltás, az oroszok távoztának revelációs értékű napjai a költészet szempontjából nézve miként múltak el, hogy kiaknázta-e a magyar irodalom ami történt, arról töprengő arccal úgy szól: senki sem hitte, hogy az oroszok kimennek, a történelmi változások megértéséhez-ábrázolásához a művészetben gyakran évek kellenek. A lélek mérnökeiben akkor megjelent a félelem: „ne vigyék őket jégre”, a tétovaság: „hova is tartozom?”, s néhányan A költészet napi rendezvényeknek idén is a Városi Könyvtár ad otthont. Április 10-én, szerdán 18 órakor művészetiirodalmi est lesz, amelynek vendége Döbrentei Kornél író és költő. A szervezők között több paksi civil szervezetet találhatunk, így a Paksi Polgári Kört, a Magyarok Világszövetségének nem is ismerték fel a kardinális pillanatot... Meg azután: nem lehetett látni mi jön, s abban ami jön, mi lesz a várható rossz... Amint a felemelő pillanatot a művészet elmulasztotta kihasználni - megtelt a politikai kiegyezések (persze kisszerűbb) mindennapiságával. A „mit olvas újra, fáradtan is” kérdésre előbb inkább az irodalmi szerkesztő felelne, birkózó restanciával, azután maga Döbrentei Kornél is kiint a helyzetből: Jungot és Camust említi, Kirkegaardot, Nemeskúrty Búcsúpillantását, Oscar Wilde, Swift és Saint-Exupery mesevilágát és felhívja a figyelmet Jankovich Marcell jelképtárára is. Jelképek terén amúgy Jób könyve a példa: hogy miért is nem tudta Isten, hogy Jób kiállja a próbát - hiszen ő teremtette ilyennek... A szálat a költőtárs Tamás Menyhért érkezése sem varija el - innen tessék folytami a diskurzust Döbrentei Kornéllal, a kortárs költővel, a Hitel irodalmi szerkesztőjével Pakson. De jó lesz vigyázni: nemcsak rímben-versformában, de halászlében és borértékelésben is poéta natus. Ez már kiderült az indulása előtt, Budán. KÖVÉR TAMÁS Tolna megyei szervezetét és a Jámbor Pál Társaságot. Hagyományosan e napon kerül sor a városi és környékbeli iskolások számára rendezett Kazinczy Ferenc szépkiejtési versenyre is. * * * A Vak Bottyán Gimnázium igazgató tantestülete, a diákbizottsága, szülői munkaközös-GONDOLATOK A KÖLTÉSZETRŐL Nincs kedvenc költőm, se kedvenc versem, de sokat és szívesen olvasok költeményeket. Szeretem a verseket, de ezt igen csendesen jegyzem meg, mert tudom, hogy megmosolyog érte a környezetem éppúgy, mint a pénzügyi szakember, a realista, a technokrata. Akkor élem meg a katarzist, ha saját érzelmeimre, gondolataimra ismerek a versben, s ha rádöbbenek, hogy én ezt ilyen kevés szóval, s ennyi formai eszköz birtokában soha nem tudtam volna „így kifejezni”. Tanítottam irodalmat, de soha nem kíséreltem meg, hogy meghatározzam, mi a költészet. Nemcsak a rím, nemcsak a ritmus, nemcsak az alakzatok, képek... Hanem mi? Néhány éve értem, hogy mi a költészet. Akkor hallottam Popper Pétertől a következő történetet: Hónapokon át ült a vak koldus az aluljáróban, de fillérek, ha potyogtak kalapjába. Egy napon fiatal hang szólította meg, s „alkut ajánlott”: Tegye ezt a cédulát a kalapja mellé, de egy hónapig senkit meg ne kérdezzen, mi van a cédulára írva! - hangzott az ajánlat. Egy hónap múltán megjelent a HANG. A vak koldus boldogan mesélte, hogy sok, nagyon sok az adomány, enni tud, fűteni tud... Mi állt a cédulán? Ennyi: Jön a tavasz, a s én nem láthatom... Hát ez, vagy ez is a költészet ... HERCZEG ÁGNES ség választmánya a költészet napján a legeredményesebb diáknapi műsorszámokból gálaestet rendez. A rendezvény helye a Városi Művelődési Központ színházterme, 1996. április 11-én 19 órakor. Belépődíj 200 forint, a teljes bevételt az iskola könyvtárának fejlesztésére fordítják. IRODALMI ÉS GÁLAEST PAKSON
