Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-03-15 / 10. szám

1996. március 15. Paksi Hírnök NEGYEDDÖNTŐBEN A PAKSIAK Íz első nyolcaddöntőbeli bra­­vúros 3-0-ás paksi győze­lem után sokan úgy Ítélték meg, hogy a visszavágó már csak formális. Nem így Pusztai László, aki óva intette játéko­sait az elbizakodottságtól. Nos, a mérkőzés jól kezdő­dött, hiszen az ötödik perc­ben Búzás gólja révén már 4-0 volt az összesített eredmény Ezután a paksiak ráültek az eredményre, ami a cukorgyá­riaknak kedvezett és így két góllal terhelték meg az egyéb­ként jól védő Zele hálóját. Összesítésben a paksiak 4-2- es eredménnyel jutottak az áp­rilis 3-i negyeddöntőbe, ahol már NB I-es csapat vár rájuk. BÚCSÚ A KUPÁTÓL Mint emlékezetes a negyed­döntő első mérkőzésén 88-72-re nyertek Gulyá­sék a Marc-Körmend csapata ellen. A visszavágó is jól indult a paksiak szemszögéből, hi­szen az ötödik percben már kilencpontos előnyre tettek szert. De a folytatásban felül­kerekedtek Zsebéék és 84-60- ra nyerték a találkozót, így a paksiak búcsúzni kénysze­rültek a kosárlabda Magyar Kupa további küzdelmétől. A mérkőzés után Adankó Ferenc, az atomosok vezető edzője így summázta vélemé­nyét: „Kiestünk a Magyar Ku­pából, s ez keserű csalódás számomra. A Pakson meg­szerzett tizenhat pontos előny birtokában továbbjutást, ön­bizalommal telített játékot re­méltem. Ehelyett szétesően, hit nélkül játszottunk, Gulyás kivételével nem tudtunk méltó ellenfelei lenni a házi­gazdáknak, így elszalasztot­tuk a kedvező alkalmat.” Valóban, így a csapat nem tudta megismételni a két év­vel ezelőtti sikerét, amikor be­jutott a zalaegerszegi négyes döntőbe. LABDARÚGÁS BONCKÉS AlAH A KÖRZETI BAJNOKSÁG ¥ abdarúgócsapataink őszi sze- 13-1 -re verték. Dunaföldváron L replésének értékelése elér­kezett a „zárszóhoz". Ez­úttal a körzeti bajnokságban szereplő együttesek teljesítmé­nyéről készítettünk egy rövid átfogó összeállítást. Városunk legfiatalabb szak­osztálya, a Dunakömlődi SE felnőttcsapata az ötödik he­lyen válj a a tavaszi rajtott. A körzeti bajnokságban szerep­lő gárda a lejátszott tizenhá­rom mérkőzésből nyolc győ­zelmet, egy döntetlen, négy ve­reséget és huszonöt pontot mondhat magáénak. Az ötven­öt rúgott góllal szemben hu­szonegyet kaptak. Egyaránt elő­fordultak nagyarányú győzel­mek és meglepő vereségek. Ko­vács Sándorék Madocsát 5-0- ra, Középhídvéget 8-1-re, Kö­­lesdet 13-0-ra, Pusztahencsét 6-1-re, Tengelictől hazai pályán 2-0-ra kikaptak. Ifjúsági csapa­tuk mindössze egy győzelmet szerzett, három ponttal az utol­só helyen zárta az őszi idényt. A körzeti serdülő bajnokság­ban két paksi csapat szerepel. Paksi SE néven szereplő együt­tesnek a hét győzelem, az egy döntetlen és a két vereség, a 40-12-es gólkülönbség, vala­mint a megszerzett 22 pont a harmadik helyet biztosítja. Az Atomerőmű SE néven szereplő csapat a táblázaton a tizedik helyet foglalja el. Neve mellett két győzelem, nyolc ve­reség, 21-51-es gólkülönbség és hat pont szerepel. A zöld-fehérek Ozorán és Tolnán szenvedtek vereséget, míg az atomosok Gerjent és Pusztahencsét győzték le. ATLANTAI MOZAIK íz olimpiai játékok megren­­dezésével szervesen ösz­­szefügg a fáklyaláng meg­jelenése, amely már az ókor­tól velejárója és kiegészítője volt az ünnepségeknek. A vi­lágra szóló esemény külső fé­nyének méltó hordozója, jog­gal veszi ki részét annak ak­tualitásából és tekintélyéből napjainkban is. Az első újkori olimpiai fák­lya nyelébe bevésték a láng út­vonalát: Olympia-Delphoi-Szaloniki-Szófia-Belgrád-Bu­­dapest-Prága-Drezda-Berlin, 1936. A védő fatányér felirata: Als Dank dem Träger-Organi­­sations Comitée die XI. Olim­­pische Spiele Berlin -1936. Az olimpiai láng azóta is megtartotta örök jelképsze­repét, a fáklya mind gyakrab­ban szerepel a játékok emb­lémájának a motívumaként, mint ahogy most, Atlanta ese­tében is. A PAKSI SE VITRINJÉT DÍSZÍTI AZ ESZI KUPA Befejeződött az V ESZI Kupa teremlabdarúgó-bajnok­ság, amely két hónapon ke­resztül kitűnő felkészülési lehe­tőséget biztosított az aktív lab­darúgóknak. A kedvtelésből fo­­cizóknak és a közönségnek re­mek szórakozást nyújtott. A rájátszás utolsó játéknapjai is bővelkedtek izgalmakkal, vá­ratlan eredményekkel. Az élre kívánkozik az alapszakasz győztesének, a Györkönynek két sima veresége. Előbb a Pia­kész gárdája győzte le Porgáékat 7-4-re, majd a Paksi SE 9-2-re. Legalább ennyire meglepő volt a Piakész 7-4-es győzelme a ké­sőbbi kupagyőztes Paksi SE el­len vagy a Paksi SE könnyű 8-2- es győzelme a Borsi Sörözővel szemben. Remek összecsapást hozott a Plakész-Borsi Söröző (3-4) találkozó. A délutáni helyosztókra zsú­folásig megtelt a sportcsarnok. Az odasereglett közönség ra­gyogó mérkőzéseket látott. Ki kell emelni a Kresz Park- Aranynád (6-5), a Györköny- Borsi Söröző (9-4) és a Paksi SE-Plakész (5-2) találkozókat. Külön szólni kell a Borsi „B” középről, akik lelkes biztatás­sal, kolompokkal, kereplőkkel serkentették kedvenceiket. A torna végeredménye: 1. Paksi SE, 2. Piakész, 3. Györ­­köny, 4. Borsi Söröző, 5. Kresz Park, 6. Aranynád, 7. Limex SE, 8. Partner Kft., 9. ESZI, 10. Ger­­jen, 11. Domb SC, 12. Beanett. A torna gólkirálya Porga Ist­ván (Györköny) lett 45 találat­tal. A legjobb mezőnyjátékos különdíjat Kulcsár Kornél (PSE), a legjobb kapusnak járót Szlanyinka Pál (Piakész) kapta. A legjobb ESZI-játékosnak Maj­­sai Balázst választották. SPORTMŰSOR SZOMBAT Cselgáncs: A-kategóriás ver­seny, Varsó. Felnőtt ORY Győr, serdülő ORY UTE-csar­­nok. Kosárlabda NB II.: Szombathelyi TK-Atomerő­­mű SE 11. Labdarúgás NB II. ifjúsági: Soproni LC-Paks „B” 11, „A” 13 óra. VASÁRNAP Cselgáncs: A-kategóriás ver­seny, Varsó. Ifjúsági ORV, Deb­recen. Kosárlabda NB I. play off: Atomerőmű SE-Marc-Kör­­mend 17 óra. Labdarúgás NB II.: Paks-Soproni LC 14.30. NB III.: PVSK-Paksi SE 15, if­júsági 13 óra. HÉTFŐ Labdavarázs: Úszóváltók. Teke, városi bajnokság: ASE I.-TKSZV 18.10, ASE II.­­MNB 19 óra. CSÜTÖRTÖK Kosárlabda NB I. play off: Marc-Körmend-Atomerőmű SE 17.30.

Next

/
Thumbnails
Contents