Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-03-15 / 10. szám
1996. március 15. Paksi Hírnök 1 KONZERVGYÁR / / / ii SÉTÁLÓ ÜVEGEK Múlt heti számunkból olvasóink már értesülhettek a Paksi Konzervgyárban lezajlott vezetőváltásról és az azt övező teljes hallgatásról. NE ÍRJANAK SEMMIT RÓLAM! Szeredi Attila a konzervgyár március elsejétől megbízott új igazgatója a Paksi Hírnök értesülése szerint az elmúlt héten Pakson tartózkodott, ám a helyi sajtó munkatársai nem találkozhattak vele. Március nyolcadikán délelőtt sikerült vele szigetvári munkahelyén beszélnünk, ám mindenfajta felvilágosítástól továbbra is elzárkózott. Nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy mikortól veszi át ténylegesen a gyár irányítását, csupán annyit mondott, hogy a két konzervgyár tulaj donásával való kölcsönös megegyezés alapján a szigetvári gyár irányítását is egy ideig ellátja, szavai szerint: még ott is segít. Szeredi Attila kérdésünkre válaszolva ugyancsak fájlalta, hogy a helyi sajtó számára .kedvezőtlen hangnemben írt és kissé ingerült hangon jegyezte meg, hogy a sajtó részére nem kíván semmit sem mondani, elsősorban azért - mert teljességgel elfoglalt. A média képviselőjének nincs könnyű dolga, ha be kíván jutni a gyár kerítésén belülre. A személyzeti bejárót lezárták, a teherportán szolgálatot teljesítő rendészeknek meghagyta a vezetőség, hogy az írott, illetve elektronikus sajtó képviselőinek kívül tágasabb. Senki sem fogadta a városi televízió munkatársait sem, annak ellenére, hogy a gyár vezetése előzetesen egyeztette a tévével az inteijúkészítés időpontját. Az igazgatócserére vonatkozó kérdéseinkre a gyár dolgozói szinte semmilyen választ nem tudtak adni. Keserűen panaszolják: „Nem tájékoztatnak senkit, így senki sem tud semmit, de talán maga a vezérkar sem tudja, hogy mit akar...” Belülről semmilyen információhoz nem lehet hozzájutni, ahogy egyikük említi: „Ha az ember meg akar valamit tudni, elmegy az orvoshoz vagy az újságárushoz." Az alkalmazottak nem ismerik azokat az indokokat sem, amelyek alapján a tulajdonos leváltotta a két igazgatót. Mint az köztudott, Gombos László vállalkozó, osztrák-magyar állampolgár, a konzervgyár tulajdonosa közös megegyezéssel felmentette tisztségükből az általános, illetve a termelési igazgatót, dr. Ferenczy Istvánt és Kródiné Dániel Máriát. Helyükre Szeredi Attilát, a csődbe ment szigetvári konzervgyár volt igazgatóját nevezte ki. Minden rémhírrel ellentétben a paksi üzem folytatja a feldolgozást, a nyáron előkészített félkész termékeket csomagolják „készre”, eladható formába hozva azokat. A jelenlegi létszám alig száz főt tesz ki, az elmúlt elbocsátások alaposan megcsappantották a dolgozók táborát, amely most már kizárólag állandó alkalmazottakból áll. Körülbelül nyolcvan százalékuk női munkaerő, az irodisták is mindössze tizenöten vannak. Vidékről is járnak be dolgozni, nemcsak paksiak vannak köztük. Szezonban 3, most „uborkaszezonban” azonban csak 2 műszak van a csomagolás miatt. Műszakpótlék nincs, a bérek is meglehetősen alacsonynak mondhatók: az átlagos órabér 110 Ft, de egy fizikai munkás csak 80-90 Ft-ért dolgozók óránként. A gyár termékei jó hírnévnek örvendenek, Nyugat-Európába is eljut belőlük. Nemrégiben szállítottak Oroszországba három vagon zöldborsókonzervet 10 000 dollár értékben. Átlagos termelés mellett naponta 5-8 kamion is elhagyhatja az üzem területét, egyenként 1-1,5 millió Ft-os árukészlettel megrakodva. A biztató forgalom ellenére a gyár légkörében teljes bizonytalanság uralkodik, a dolgozók lelkesedése nem mondható éppen töretlennek. Egyikük panaszolja: „Érdekképviseletünk nem működik valami hatékonyan és a levegőben további létszámleépítések kósza hírei szállingóznak...” Nincs beruházás, a gyár stagnál, a termelés egy helyben topog. Sokan még azt is elfogadnák, ha közölnék velük, hogy néhány hét elmúltával nem tartanak igényt a munkájukra, de legalább valami biztosat tudnának a jövőjüket illetően. A bizonytalanság, a tájékozatlanság, a kétségek mindenkit megviselnek és a dolgozók értetlenül állnak szemben a vezetőség elzárkózásával. Előbb-utóbb a kívülállóknak is szemet szúr majd a dolog, hogy mivégre ez a nagy titkolódzás, hiszen a város szívében elterülő gyár sorsa közügy, amely senkit sem hagyhat közönyösen... (szp)
