Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-03-15 / 10. szám

1996. március 15. Paksi Hírnök LEMONDÁSOK BIZOTTSÁGI POSZTOKRÓL? A város költségvetésének vitá­jában nézeteltérés támadt a tes­tület képviselői többsége és a vá­rosépítő és egészségügyi bizott­ság tagjai között. A testület ti­zennégy tételsorról szavazott, ebből egyet elutasított, ez a szo­ciális otthon ügyében tett javas­lat volt, sőt a testület a bizottsá­gok több javaslatát is elfogadta, de úgy tetszik, a szociális otthon ügyében egyelőre nincs meg­egyezés. Egy nappal a városi költség­­vetés megszületése után - ked­den este - összeült az MSZP vá­rosi szervezetének vezetősége és önkormányzati bizottsági posz­tok visszaadásáról döntöttek. Az ott elhangzottakról Fonyó La­jos, a szervezet vezetője tájékoz­tatta szerkesztőségünket:-Az önkormányzat városépí­tő bizottságának szocialista párt­hoz tartozó tagjai úgy döntöt­tek, hogy nem vállalják tovább megbízatásukat, illetve felállnak tisztükből. Erre az elhatározásra azért került sor, mert a képvise­lő-testület a költségvetés máso­dik vitájában nem vette figye­lembe a bizottságjavaslatait. A történtek után - levonva a szükséges konzekvenciát - a kö­vetkező döntések születtek: Fo­nyó Lajos lemond a városépítő bizottság elnöki tisztéről, de megtartja helyét a pénzügyi bi­zottságban. Faller Dezső lemond a városépítő bizottsági helyéről, de megtartja gazdasági bizottsá­gi helyét, Rósa Géza a környe­zetvédelmi bizottság vezetői stá­tusában megmarad, de elviekben a döntéseket támogatja.-A lemondásomról szóló el­határozásom végleges - foly­tatta Fonyó Lajos -, így a vá­rosépítő bizottság a jelenlegi felállás szerint megszűnik, ez ugyanis a szervezeti-működési szabályzatból következik, így új bizottságot kell választani. Az új bizottság megválasztásáig a régi a helyén marad. A távozó bizottság elnöke még azt is elmondta: döntésüket figyelemfelkeltő lépésnek szán­ják és tiltakoznak az ellen, hogy a testület a bizottságot a szava­záskor elsöpörte és nem vette fi­gyelembe annak a szakmai ér­veit. Meg nem erősített hírek sze­rint - lapzártakor - szerkesztő­ségünk arról értesült, hogy ha­sonló lemondások várhatók az egészségügyi bizottságban is. Várhatóan távozik tisztéből dr. Molnár Klára, a bizottság elnö­ke, Bor Imre, a bizottság tagja. Döntésük hátterében szintén a szociális otthon ügye áll. A sza­baddemokrata képviselők már lapzártánk után tanácskoztak, az ott elhangzott konkrétumokról csupán következő lapszámunk­ban tudunk beszámolni. A március 12-re, az önkor­mányzatban az ellenzékhez, azaz nem a koalícióhoz tartozó képvi­selők sajtótájékoztatója - amit egy újság idejekorán beharango­zott-elmaradt. Ehelyett március 13-án a szocialista és a szabadde­mokrata képviselők közös meg­beszélésére kerül sor. Erről szintén csak a következő lapszá­munkban tudunk beszámolni. Értesüléseink szerint dr. Molnár Klára visszalépett azon szándé­kától, hogy nemcsak bizottság­elnöki posztján nem marad, de megválik képviselői mandátu­mától is. Ez utóbbi fejlemény te­hát most lekerült a napirendről, de egyelőre az bizonyos, hogy ez­zel a vitáknak nincs vége. A bizottsági helyeikről távo­zásukat fontolgató képviselők to­vábbi szándékaikról később tájé­koztatják a nyilvánosságot. § MÁRCIUS IDUSÁN Még itt van körülöttünk nagy, egyre inkább elszürkülő, piszkos foltokban ajég. Még mindig nagyon kell vigyáznunk, hova lépünk. Még mindig fájdalmakkal, balesettel fenyegető lehet az óvatlanság. Amikor elnarancsosodik a Nap és lassanként reánk köszönt az est, még mindig metszővé és borotválóvá válik a jeges szél. Minden este vissza lehet zuhanni a lázas, fullasztóan köhögtető járványba, amelyről midőn kitört, míg meg nem kap­tuk, nem hittük el, hogy veszélyes... Még mindigfigyelni kell. De az idő kereke nem forog visszafelé. Ez az egyetlen, amely­nek iránya nem lehet retrográd. Ha lassan, türelmet próbálóan is, de bizonyosan és feltartóztathatatlanul közelít a tavasz. Március idusa jön. Fontos dátum, tavaszi vízválasztó. Az antik ókorban — amelytől annyi kultúrhagyományt örö­költünk, hogy amikor letagadjuk ezt, akkor is bennünk működik valamennyi - a zsamokölés mítosza kötődött március idusához. Pompeius oszlopának tövében, a szenátus ülésén egyszeresük lá­zas összeesküvők vették körül Julius Caesart. Feltehetően nem voltfegyverük: a szenátusi ülésre tilos voltfelfegyverzetten menni. Gyilkos fegyverük a „stílus” volt: egy kihegyezett hosszú acéltű, amellyel a latin betűket karcolták agyagtábláikba. Ha fontos volt a feljegyzés, az agyagtáblát utólag kiégették. Ha lényegtelen, jött a rabszolga és vizes kézzel szétmaszatolta a történelem frissen született dokumentumát. Ennyi a feledés mechanizmusa. A régi alkotmányosság hívei e karcoló vasakkal ontották ki a túl nagyra nőtt szerzőtárs, hadvezér, történetíró vérét, hogy a kol­lektív bölcsesség tántorgó megtorpanásaiban hihessenek tovább, s az egyetlen fegyelmezett erő, a hadsereg továbbra is maradjon meg a politika eszközének. Amikor Caesar katonák élén lépte át a Rubicon határfolyót, oly diadalok után, amelyekről a világ legrö­videbb hadijelentéseiben számolt be (Veni, vidi, vici), elkerül­hetetlenné vált a változás. A politikát a korábbi kis horderejű szövetkezések és összeesküvések helyett egyre inkább eluralta az erőszaktól való félelem, illetve a megelőlegező vágy: hogy inkább jöjjön az erőszak, de legalább legyen rend... Történelmi elődeink, akik a magyar nemzetfogalmát kibővítet­ték, akik a nyelvet megújították, akik az országot szerveztek széteső tartományokból, akik látták a világot, ismerték a jogot - tudták mindezt és alaposan meg is vitatták. Ami 1848- ban Magyarországgal megtörtént, elkerülhetetlen volt. Tavasz jött és túl voltak két zsamokölésen: a „Lamberg szívében kés, La­tour nyakán kötél” bécsi és pesti eseményein. A korabeli udvar azt hitte, tanult a történelemből, kifoghat az időn, megfordíthatja a sorrendet. Engedett és visszavont — de ott volt a tavaszi lendület hite és azt bajosabb visszavonni. 1848-tól 1867-ig nem fogadtuk el Ferenc Józsefet. Haynau bosszúállása többet ártott a csak kato­­nás fegyelmet számon kérni és megkövetelni szándékozó bécsi uralkodónak, mint a Kossuth által külföldről kezdeményezett lépések és „összeesküvések”—még sok időnek kellett eltelnie, amíg valóban magyar királlyá lehetett. S akkor is - micsoda ambiva­lencia - a századvég tisztaszobáinak falán, olcsó olajnyomatok­ban Ferenc József és Kossuth Lajos portréja közös keretben füg­gött a petróleumlámpák pislákoló fényében... Smíg őszintén meghatódva őrizték a nagypapa nemzetőr ruhájának gombjait, a szalonban a legutóbbi bécsi kirán­dulásról vagy divatról beszéltek - ugyanazzal a lelkese­déssel. Amikor a rügyek fakadnak, zászlók bomlanak ki, torkokat köszörülnek újabb beszédekhez-jó ha tudjuk ezt. KÖVÉR TAMÁS

Next

/
Thumbnails
Contents