Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-03-15 / 10. szám
1996. március 15. Paksi Hírnök LEMONDÁSOK BIZOTTSÁGI POSZTOKRÓL? A város költségvetésének vitájában nézeteltérés támadt a testület képviselői többsége és a városépítő és egészségügyi bizottság tagjai között. A testület tizennégy tételsorról szavazott, ebből egyet elutasított, ez a szociális otthon ügyében tett javaslat volt, sőt a testület a bizottságok több javaslatát is elfogadta, de úgy tetszik, a szociális otthon ügyében egyelőre nincs megegyezés. Egy nappal a városi költségvetés megszületése után - kedden este - összeült az MSZP városi szervezetének vezetősége és önkormányzati bizottsági posztok visszaadásáról döntöttek. Az ott elhangzottakról Fonyó Lajos, a szervezet vezetője tájékoztatta szerkesztőségünket:-Az önkormányzat városépítő bizottságának szocialista párthoz tartozó tagjai úgy döntöttek, hogy nem vállalják tovább megbízatásukat, illetve felállnak tisztükből. Erre az elhatározásra azért került sor, mert a képviselő-testület a költségvetés második vitájában nem vette figyelembe a bizottságjavaslatait. A történtek után - levonva a szükséges konzekvenciát - a következő döntések születtek: Fonyó Lajos lemond a városépítő bizottság elnöki tisztéről, de megtartja helyét a pénzügyi bizottságban. Faller Dezső lemond a városépítő bizottsági helyéről, de megtartja gazdasági bizottsági helyét, Rósa Géza a környezetvédelmi bizottság vezetői státusában megmarad, de elviekben a döntéseket támogatja.-A lemondásomról szóló elhatározásom végleges - folytatta Fonyó Lajos -, így a városépítő bizottság a jelenlegi felállás szerint megszűnik, ez ugyanis a szervezeti-működési szabályzatból következik, így új bizottságot kell választani. Az új bizottság megválasztásáig a régi a helyén marad. A távozó bizottság elnöke még azt is elmondta: döntésüket figyelemfelkeltő lépésnek szánják és tiltakoznak az ellen, hogy a testület a bizottságot a szavazáskor elsöpörte és nem vette figyelembe annak a szakmai érveit. Meg nem erősített hírek szerint - lapzártakor - szerkesztőségünk arról értesült, hogy hasonló lemondások várhatók az egészségügyi bizottságban is. Várhatóan távozik tisztéből dr. Molnár Klára, a bizottság elnöke, Bor Imre, a bizottság tagja. Döntésük hátterében szintén a szociális otthon ügye áll. A szabaddemokrata képviselők már lapzártánk után tanácskoztak, az ott elhangzott konkrétumokról csupán következő lapszámunkban tudunk beszámolni. A március 12-re, az önkormányzatban az ellenzékhez, azaz nem a koalícióhoz tartozó képviselők sajtótájékoztatója - amit egy újság idejekorán beharangozott-elmaradt. Ehelyett március 13-án a szocialista és a szabaddemokrata képviselők közös megbeszélésére kerül sor. Erről szintén csak a következő lapszámunkban tudunk beszámolni. Értesüléseink szerint dr. Molnár Klára visszalépett azon szándékától, hogy nemcsak bizottságelnöki posztján nem marad, de megválik képviselői mandátumától is. Ez utóbbi fejlemény tehát most lekerült a napirendről, de egyelőre az bizonyos, hogy ezzel a vitáknak nincs vége. A bizottsági helyeikről távozásukat fontolgató képviselők további szándékaikról később tájékoztatják a nyilvánosságot. § MÁRCIUS IDUSÁN Még itt van körülöttünk nagy, egyre inkább elszürkülő, piszkos foltokban ajég. Még mindig nagyon kell vigyáznunk, hova lépünk. Még mindig fájdalmakkal, balesettel fenyegető lehet az óvatlanság. Amikor elnarancsosodik a Nap és lassanként reánk köszönt az est, még mindig metszővé és borotválóvá válik a jeges szél. Minden este vissza lehet zuhanni a lázas, fullasztóan köhögtető járványba, amelyről midőn kitört, míg meg nem kaptuk, nem hittük el, hogy veszélyes... Még mindigfigyelni kell. De az idő kereke nem forog visszafelé. Ez az egyetlen, amelynek iránya nem lehet retrográd. Ha lassan, türelmet próbálóan is, de bizonyosan és feltartóztathatatlanul közelít a tavasz. Március idusa jön. Fontos dátum, tavaszi vízválasztó. Az antik ókorban — amelytől annyi kultúrhagyományt örököltünk, hogy amikor letagadjuk ezt, akkor is bennünk működik valamennyi - a zsamokölés mítosza kötődött március idusához. Pompeius oszlopának tövében, a szenátus ülésén egyszeresük lázas összeesküvők vették körül Julius Caesart. Feltehetően nem voltfegyverük: a szenátusi ülésre tilos voltfelfegyverzetten menni. Gyilkos fegyverük a „stílus” volt: egy kihegyezett hosszú acéltű, amellyel a latin betűket karcolták agyagtábláikba. Ha fontos volt a feljegyzés, az agyagtáblát utólag kiégették. Ha lényegtelen, jött a rabszolga és vizes kézzel szétmaszatolta a történelem frissen született dokumentumát. Ennyi a feledés mechanizmusa. A régi alkotmányosság hívei e karcoló vasakkal ontották ki a túl nagyra nőtt szerzőtárs, hadvezér, történetíró vérét, hogy a kollektív bölcsesség tántorgó megtorpanásaiban hihessenek tovább, s az egyetlen fegyelmezett erő, a hadsereg továbbra is maradjon meg a politika eszközének. Amikor Caesar katonák élén lépte át a Rubicon határfolyót, oly diadalok után, amelyekről a világ legrövidebb hadijelentéseiben számolt be (Veni, vidi, vici), elkerülhetetlenné vált a változás. A politikát a korábbi kis horderejű szövetkezések és összeesküvések helyett egyre inkább eluralta az erőszaktól való félelem, illetve a megelőlegező vágy: hogy inkább jöjjön az erőszak, de legalább legyen rend... Történelmi elődeink, akik a magyar nemzetfogalmát kibővítették, akik a nyelvet megújították, akik az országot szerveztek széteső tartományokból, akik látták a világot, ismerték a jogot - tudták mindezt és alaposan meg is vitatták. Ami 1848- ban Magyarországgal megtörtént, elkerülhetetlen volt. Tavasz jött és túl voltak két zsamokölésen: a „Lamberg szívében kés, Latour nyakán kötél” bécsi és pesti eseményein. A korabeli udvar azt hitte, tanult a történelemből, kifoghat az időn, megfordíthatja a sorrendet. Engedett és visszavont — de ott volt a tavaszi lendület hite és azt bajosabb visszavonni. 1848-tól 1867-ig nem fogadtuk el Ferenc Józsefet. Haynau bosszúállása többet ártott a csak katonás fegyelmet számon kérni és megkövetelni szándékozó bécsi uralkodónak, mint a Kossuth által külföldről kezdeményezett lépések és „összeesküvések”—még sok időnek kellett eltelnie, amíg valóban magyar királlyá lehetett. S akkor is - micsoda ambivalencia - a századvég tisztaszobáinak falán, olcsó olajnyomatokban Ferenc József és Kossuth Lajos portréja közös keretben függött a petróleumlámpák pislákoló fényében... Smíg őszintén meghatódva őrizték a nagypapa nemzetőr ruhájának gombjait, a szalonban a legutóbbi bécsi kirándulásról vagy divatról beszéltek - ugyanazzal a lelkesedéssel. Amikor a rügyek fakadnak, zászlók bomlanak ki, torkokat köszörülnek újabb beszédekhez-jó ha tudjuk ezt. KÖVÉR TAMÁS