Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-03-01 / 8. szám
Paksi Hírnök 1996. március 1. (5 egészségügy ALI DOKTOR SZENTGYÖRGYÖN SÓLYA EMMA Dr. Al-Khalidi Ali hazája Irak, Babilónia. Hosszú utat járt be, sok helyen - Jemenben, Szíriában, Libanonban, Irakban - dolgozott, míg gyermekorvosi pályájának jelenlegi állomására, Dunaszentgyörgyre érkezett. Khalidi doktor sokat tudna mesélni, munkája során szerzett élményei bizonyára könyvek sorát töltenék meg. Én mégis inkább arról kérdeztem, hogyan tudott beilleszkedni egy kis magyar falu közösségben, hogy érzi itt magát, hiszen ő is tapasztalhatta, hogy az Orvosi Kamara nehezebben veszi fel tagjai közé a Magyarországon tanult külföldi orvosokat.-Lehet, hogy én voltam az utolsó, aki a kamara tagjai közé irakiként bekerültem. Azok vannak főképp kiszorítva, akik kórházban dolgoznak - ott általában csak egyetemi szakmai gyakorlaton foglalkoztatják a külföldi orvosokat, akik tanulmányaik befejezése után mehetnek haza praktizálni... Vidéken is nehezebben tudunk már elhelyezkedni. A falvakban meghirdetett állásokat akkor lehet csak megpályázni, ha magyar orvos nem szeretné betölteni ott a praxist. Szentgyörgyre is így kerültem: az Orvosi Kamarától kaptam egy levelet, hogy az itteni gyermekorvosi állásra nem jelentkezett honi doktor - tehát jöhettem én. Ä-Khalidi Ali jól érzi itt magát, befogadták a helybeliek, segítettek is neki, s csak annyira érezte idegennek magát, mint egy olyan ember, aki egyik városból a másikba költözött.-A kamara döntését pedig igazságosnak érzem, hiszen minden társadalom a saját orvosait részesíti előnyben - vélekedik az arab doktor, aki több éve Magyarországon, a Heim Pál Gyermekkórházban is dolgozott. Dr. Khalidi szerint nem jó ma orvosnak lenni; a gyógyítás terén is eluralkodott már az üzleti szellem. Nem örül annak sem, hogy a lánya is ezt a pályát választotta: A nőknek nagyon nehéz: családot ellátni, dolgozni, állandóan tanulni - mindezt együtt lehetetlen, egyik a másik rovására megy. Én nem bántam meg, hogy gyermekgyógyász lettem, de sajnálom a mostani orvosokat. A daganatos betegség, korunk egyik legfélelmetesebbike. Számos negatív példát látunk az ilyen problémával küzdők között. Többnyire egyedül - még ha támogató is közvetlen környezetük - kell a megváltozott körülményekkel megbirkóznia az ilyen típusú betegségben szenvedőknek. Szomorú tapasztalat, hogy a kigyógyult rákbetegek is ldszorulhatnak szűkebb-tágabb környezetükből. Érzékenységük, átélt fájdalmaik miatt sokszor azt érzik, hogy noha már meggyógyultak, sajnálják őket vagy nem tudnak társaik természetes módon közeledni hozzájuk. VISSZA AZ ÉLETBE Számukra 1990 áprilisa óta működik a Rák Ellen, az Emberért, a Holnapért Társadalmi Alapítvány helyi csoportja. Mint azt Takács Józsefbe (Brenner Vera) körzeti ápolónőtől megtudtam, a kiindulópont egy tanfolyam volt, ami - helyi csoportok szervezése céljából - egészségügyi dolgozók számára indult, még 1989- ben. Az ápolónő kezdeményezésére megkerestek egy már kigyógyult, volt rákbeteget, hogy ennek a helyi szerveződésnek a megteremtésében segítséget nyújtson. Kezdetben az egészségügy a háttérirányítást vállalta fel, ma már teljesen önállóan működik a klub. A jelenleg huszonkét embert foglalkoztató kis közösség vezetője, Adóiján Józsefné, aki pártoló tagként szinte a kezdetektől végig kíséri a csoportot. A minden hónap első hétfőjén délután négy órakor a polgármesteri hivatal épületében találkozó közösség megbeszéli aktuális problémáit, kérdéseit a betegségekkel kapcsolatban. Komoly szaklapokat is előfizetnek, hogy a legújabb kutatási eredményeket, gyógyszereket megismerjék. Szükség van erre, mert a kezdetekkel ellentétben, ma már nincsenek olyan orvosok, akik egy-egy előadás keretében ezekről az eredményekről beszámolnának. Fricz Józsefné, aki a klub vezetőjének helyettese és gazdasági vezetője is, főként a pénzügyi gondokat emeli ki. Évről évre kevesebb támogatást mondhat magáénak a csoport. Míg kezdetben az országos szervezet is támogatni tudott, ma már úgy tűnik ez is megszűnik. A polgármesteri hivatalhoz írt pályázat eredményeként 1994-ben és 1995- ben is kapott egy bizonyos összeget a klub és ezen kívül helyet is ad az összejövetelek számára. Minimális tagdíjakból - húsz forint - és egyéni finanszírozásból fenn tudnak maradni, de félő, hogy az eddig igen színvonalas programjaikról idén is - mint azt már tavaly is tették - le kell mondaniuk. A klubnak állandó tagjai vannak, de nem zárkóznak el az újonnan érkezőktől sem. Sőt, megpróbálnak az erre igényt tartók számára gyakorlati és lelki tanácsokat adni, miképpen is tudnak zökkenőmentes életet élni. A csoportnak legfontosabb feladata, hogy „lelket tud önteni azokba az emberekbe, akik végképp el vannak keseredve”. Az új tagok befogadására nyitott csoport nem toborozza direkt módon tagjait. Aki úgy gondolja, hogy igényt tart arra, hogy a közösség tagja legyen, minden hó első hétfőjén megtalálja őket a polgármesteri hivatalban. (PÓZBA!)
