Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-12-22 / 51-52. szám
Paksi Hírnök 1995. december 22. a ÁLDOTT JOVOT KÉSZÍT AZ ISTEN Közeledik az idén is a kará_ csony szent ünnepe. A négy adventi héten történéseknek egész sora befolyásolja életünket. Van, aki emlékezik, van, aki tervez, van, aki vár valami újat. (Olvasandó! Ésaiás 35:5,8,10) Rajtunk történik miami! Isten a szemünket és fülünket nyitja meg. Nem az a tény, hogy nem akarunk meglátni valamit, hanem nem tudunk meglátni. Keressük a karácsony eredményét, Isten munkáját a világban, életünkben, az egyházban. A világban: Környező országaink háborúznak, ember embert öl. Tájfun, földrengések, emberi erőszak. Hol a karácsony szeretete? Pedig amit Isten teremtett az hibádan, „íme igen jó" (Mózes 1:31). Az egyén életében: Mit jelent a karácsony? Hogy felismerjem, nekem kötelességeim vannak. Jézus mondja: Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be az Atya törvényét. Örüljetek az ömlőkkel... Elődbe adtam ma életet és halált, válaszd szét az életet! Az egyházban: Az egyház Jézus Krisztus elhívottainak gyülekezete. Jézus szolgálatra rendelte övéit, nem uralkodásra. A szolgáló egyház ma a hiteles, nem aki uralkodni akar. Előttünk történik valami! Isten felhatalmaz és küld egy bizonyos útra. Ennek vannak bizonyos nehézségei és örömei. A küldetésnek mindig feltétele az az út, amelyen járnia kell. Az ember sokszor szeretne tenni városáért, egyházáért, embertársaiért, de nem ismeri az utat. Ezért merül fel a három kérdés. Nincs út az Atyához? Dehogynem. Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet! Senki nem mehet az Atyához, hanem ha énáltalam.” Nincs út a másik emberhez? Dehogynem! Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Örüljetek az örvendezőkkel, sírjatok a sírókkal. Nincs út az élet áldásaihoz? Dehogynem! Ábrahám már azt az ígéretet kapja: „Megáldalak téged és áldás leszel!” Ezen az úton el lehet tévedni, pedig az Istennek minden útja kegyesség és nagy hűség. Ez az út nincs térképre rajzolva. Mindig Istentől való és mindig emberi. Áldott dolog, ha valaki ezt a karácsonyban felismeri és komolyan is veszi. Bennünk történik valami! Az ember a környezetén a világban változtatni akar, hogy az jobb legyen. Isten minket akar megváltoztatni, hogy jobbak legyünk. Ha nem a megváltozott önző, másokat lenéző, kisemmiző ember akarja a világot megváltoztatni, több lesz a nyomorúság, a könny, a kiáltás. A karácsony tanítása, hogy az ember ítéletet érdemel, de Krisztus által életet kap. Most csendül fel az élet hitvallása: hogy halálomig mi történik velem azt nem tudom, de halálom után biztos vagyok, hogy hova kerülök. A karácsonykor megszületett gyermekben felismerni a Messiást maga a kegyelem! Része volt benne a pásztoroknak, bölcseknek, Simeonnak, de Heródesneksoha. Karácsonyunk üzenete: „Született néktek a megtartó!” Ez a megtartó erő formálja életünket az ünnepekben és utána földi életünk végéig. KŐVÁRY LÁSZLÓ református lelkész „MENNYBŐL AZ ANGYAL” A karácsonynak, a szeretet ünnepének hangulata töltötte be kedden a szociális otthon ebédlőjét, ahol „családi napot” tartottak. Ilyenkor - aki teheti - meglátogatja idős szüleit. Pach Ferencné az otthon vezetője rövid köszöntőjében arra kérte a látogatókat, hogy - amennyiben ez lehetséges - minél többen vigyék el otthonukba karácsony napjaiban hozzátartozójukat. Ezután a paksi katolikus iskola második osztályos gyermekei rövid ünnepi műsort adtak, majd Pozbai Ildikó negyedéves szociális munkás szakos főiskolai hallgató a Kék madárról mondott szép mesét, végül pedig a gyermekek a „Mennyből az angyal” című ismert karácsonyi dal hangjai alatt adták át kis ajándékaikat az otthon lakóinak. Beteljesül a várakozás. - „Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját és eredj.”- íme az ünnep üzenete, a két, emberléptékben mérhetetlen világ közt ismét fellobban a csöppnyi gyertyaláng, amelyet mi, Jézusban bizodalmát kereső keresztény, keresztyén emberek nemes egyszerűséggel múlandó emberi életnek nevezünk. Ti, krónikások csupán ládeletet vesztek, semmi egyebet nem tudtok tenni, hűségetek azonban pótolhatatlan.” A nagy kereszténnyé lett albán író, Ismail Kadaré írja ezen ünnepiesen szép, megrendítő gondolatsort. Igen, igaz, mi krónikások megírjuk az érkezést, betöltjük a papír végtelen hómezejét a történések vonulásával, betűink szálkái lobognak megannyi gyertyalánghoz hasonlatosan. „Mivelhogy sokan kezdették rendszerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, a melyek minálunk beteljesedtek.” (Lukács 1,1.) Tudjuk, hogy nem marad el a hála bizodalmunkért, hisszük; a gonosz és a jó is elnyeri, megkapja azt, amire önmagát ítéltette, mert a názáreti, gyermekarcú ÜNNEP IDEIEN csillag, az Emberfia, betlehemi újjászülető fénye ad esélyt a nyugalomra, helyet megpihenésre, békességre. Én, a krónikás találkoztam a születés ünnepével mit sem gondoló koldussal, mint ahogy találkoztam a megrendült-roppant középosztály ünnepi készülődésével, szót váltottam gazdagokkal, kiknek ezen ünnep: Ünnep, s nem gondolnak azzal, hogy karácsony mindenkié kell, hogy legyen, hiszen ez a Gyermekember-Isten születésének ez az értelme, egyetemes üzenete. Krónikáshoz méltóan bejártam városunk zeg-zugait, mivel én is a fény gyermekének vallom magam, s rettegek a sötétségtől. Megálltam a hókabátos Duna-parton, a korzó fagyos szelekkel megvert-áldott, s még megmaradt, álmodni hagyott fái alatt és félve éltem, félve néztem a végtelenbe tűnő kedves arcokat, anyák és apák, testvérek és barátok, bölcs öregemberek mindenségbe tartó vonulását.- Szegényes karácsony vár reánk - mondja munkahelyét ünnep előtt elveszített barátom, aki a kevéske pénz kíséretében indul az ünnep felé. - Szép ez az ajándék, szebb már nem is lehetne.- Nyolcvanezer forintot áldoztam a fenyőfákra - válaszolja kérdésemre egy vállalkozó. - A karácsonyfát méterenként háromszáz forintért adom. Hazudni nem illik így advent idején, hát őszintén megmondom magának, hogy nekem a karácsony: biznisz. Nézem és félem a körülöttem zajló történések átváltozásait, az emberarc fényét és sötétségét, én, aki hiszek az újjászületésben, a krónikákban, mert jobban szeretem az adventi, mint a töviskoszorút, jobban örülök a születésnek, mint a távozásnak, bár a krónikásnak kötelessége szólni úgy a felkelő, mint a lenyugvó napról, mert ez a mostani gyertyaláng is ellobban, elmegy az esztendővel. SZARKAJÓZSEF
