Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-11-24 / 47. szám
Paksi Hírnök 1995. november 24. ÓD. a Paksi Hírnök postájából TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége VII. szimpóziumát november 9- 11-ig Debrecen város rendezte, amelyen a város küldötteként vettem részt. A program csütörtökön este a Déri Múzeumban kezdődött a Munkácsy trilógia megtekintésével. A három monumentális alkotás most tekinthető meg először együtt és 2000-ig lesz látható Magyarországon. Pénteken reggel Debrecen város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Képviseltette magát a szimpóziumon a Népjóléti és a Környezetvédelmi Minisztérium és az újonnan kinevezett országos tisztifőorvos is. A köszöntő és megnyitó után plenáris ülésen hangzottak el előadások. A teljesség igénye nélkül néhány téma az elhangzott előadásokból: Az egészségvédelem esélyei 1996-ban; Az állami és nem állami szervek kapcsolata; A városi önkormányzatok, a lakossági szervezetek és az egészségügy közös feladata és egészségvédelemben és az egészség promociójában; Városi egészségterv - átfogó cselekvési terv a lokális közösség életmódjának, életkörülményeinek pozitív befolyásolására. Délután a program kerékasztallal folytatódott, itt biztosítottak hozzászólási lehetőséget a plenáris ülésen elhangzott előadásokhoz. A továbbiakban négy munkacsoport egyikében lehetett folytatni a tudományos munkát. A következő témák között lehetett választani: 1. Társadalmi és épített (természeti környezet), 2. Egészségi állapot, egészségügyi ellátás, 3. Helyi egészségpolitika, döntéshozatal, civil szervezetek, 4. Egészséges életkezdés. Érdeklődésemet a harmadik szekció keltette fel leginkább, így ennek a tevékenységében vettem részt. A munkacsoportban a szövetség titkára dr. Blasio Antonió töltötte be az elnöki tisztet. Az öt előadás elhangzása után mód nyílott kötetlen baráti beszélgetésekre. Itt mondta el a székesfehérvári egészségügyi bizottság alelnöke az önkormányzatuk modellértékű kezdeményezését. Székesfehérváron a demokrácia kiszélesítése és a civil szféra érdekérvényesítése céljából civil szervezetek referens állást létesítettek, összehívták ezen szervezeteket, majd kerékasztal megbeszélésre kérték őket. Biztosították a szervezeteknek a folyamatos munka lehetőségét is. Érdeklődési körüknek megfelelő önkormányzati bizottságokba delegálhattak képviselőket, így már a döntés-előkészítés fázisában kifejthetik nézeteiket, képviselhetik a civil társadalmat. Örömmel és büszkeséggel számolhattam be én is a paksi önkormányzat civil szervezetek számára biztosított azon lehetőségről, hogy ezek a szervezetek megkapják a testületi ülés írásos anyagát és az ülésen elmondhatják észrevételeiket, véleményüket. A részt vevő városok tekintetében egyedülállónak bizonyult a paksi önkormányzat azon tevékenysége, amelyet az egészségvédelem, megelőzés területén fejt ki a középtávú egészségmegőrzési koncepció kidolgozására és elfogadásával. Fantasztikusan jó érzés volt, amikor a szövetség titkára több ízben is utalt és példaként álUT A BOLDOGSÁGHOZ A Paksi Hírnök 46. számában a fenti címmel megjelent cikkhez és az „előadáshoz” szeretnék véleményt fűzni. A meghívót látva - „Munkanélküliség, bűnözés, emelkedő drogfogyasztás, társadalmi értékvesztés” - úgy éreztem ott a helyem ezen a rendezvényen. A meghívó alapján a következőket vártam: 1. Az ABLE Magyarország módszert fog nyújtani a címben szereplő kérdésekben. 2. Betekintést nyerek egy alapítvány nemes célokat felvállaló munkájába. 3. Együttműködést, kapcsolatot tudok teremteni egy alapítvánnyal a drogfogyasztás csökkentésében. 4. Közös gondolkodást, folyamatos tevékenységet és tapasztalatok cseréjét sikerül kialakítani. Mit is kaptam az „előadástól”? Először is egy kérdőívnek nevezett papírt, ami arról szólt, hogy miben tudnék én segíteni az alapítványnak: fordítás, szponzorszervezés, szponzorálás, könyvkiadás, közönségkapcsolatok, előadásszervezés, csoportszervezés, kapcsolatok a médiákhoz, tanfolyamfelügyelés, bármi egyéb. Másodszor egy marketing tevékenységet az „Út a boldogsághoz” című füzetecske megjelentetéséhez. Harmadszor: A füzetecske tartalmának olyan beállítását, amely az egyetlen és üdvözítő út a meghívón szereplő nehéz kérdések megoldásában. Negyedszer: Egy hosszúra nyúlt (kétórás), akadozó lebonyolítású, a közönséget baleknak néző, ám szponzorként mégis megfelelő és szponzorálásra agresszív módszerekkel rábíró úgynevezett előadást. Lehet, hogy a nagyszámú közönség soraiból - idő előtt - távozott társaim szintén megkapták a magukét?! DR. VÓRÖSS ENDRÉNÉ Városi Drogmegelőzési Munkacsoport lította a paksi önkormányzat egészségvédelmi feladatokat felvállaló tevékenységét. A továbbképzés lehetőségére is adott tanácsokat, felajánlotta segítségét Paks városának. A pénteki napot polgármesteri fogadás és ezt követően pezsgős fürdőzés zárta a Nagyerdei Gyógyfürdőben. A harmadik napon - szombaton - a munkacsoportok tettek ajánlásokat a városi egészségkép és egészségterv elkészítéséhez. A szimpózium zárónyilatkozat elfogadásával fejezte be munkáját. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége vátja azon városok jelentkezését, ahol az alábbi területek elsőbbséget élveznek a várospolitikai munkában: - Az egészség kérdésének határozott megjelenése a várospolitikai döntésekben. - A város egészségi helyzetének megismerése, a javítást célzó akcióterv elkészítése - A városban folyó egészség- és környezetvédelmi munka koordinálásának szándéka - A városok közötti tapasztalatcsereigénye. A mozgalom célja: a település lakói életminősége javítása. A cél nemes és csatlakozásra érdemes. DR. VÖRÖSS ENDRÉNÉ egészségnevelő Házhoz megy a MIKULÁS december 5-6-án! Személyes jelentkezés december 1-jéig az Ifjúsági Irodában (Paks, Gagarin u. 2.) hétfőtől péntekig 14-20 óráig. Kétjük, hogy a névvel és címmel ellátott kisméretű ajándékcsomagokat és a 200 Ft térítési díjat a jelentkezéskor hozzák magukkal!