Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-02-03 / 5. szám
1995. február 3. Paksi Hírnök En már évek óta csereberélek - mondja a háromgyermekes, jelenleg ált lástalan Antal. - Úgy kezdtem, hogy egri házamat elcseréltem egy dunaszentgyörgyi lakásra, azt pedig egy paksira. Aztán az ezerkettes Ladámat, két fúrógépet, egy kézi gyorsvágót, egy szekrényt cseréltem egy használt Volkswagenre. Hiába, ha nincs pénz, az ember kénytelen így kielégíteni a szükségleteit. Hogy megéri-e a cserebere? Az élet minden területén átvághatják az embert - bölcselkedik. - Van úgy, hogy rosszul járok, de az is előfordul, hogy nyerek a bolton. A pénz kell a gyerekekre, az ovit, a sulit nem válthatom meg egy szekrénnyel. Jól is nézne ki, ha beállítanék az óvodába egy kéziköszörűvel, mondván hogy adjanak ezért a gyerekemnek kaját! Idős emberrel beszélgetek, valaha tsz-ben dolgozott, korkedvezménnyel ment nyugdíjba.-Vannak disznóim - válaszolja kérdésemre - szükségem van a kukoricára, hát tíz mázsáért adtam egy öthektós hordót, borért lucernát cseréltem, disznóra szapulót, hastokot. Amire nincs szükségem, azt elcserélem mindenféle dologra, de az is előfordult már, hogy visszacseréltem egy s mást. A lányom például elcserélte a menyasszonyi ruháját egy videóra.-Arany nyakláncot, gyűrűket cseréltem használt színes televízióra - árulja el egy idős hölgy - A nyugdíj kell a rezsire és a mindennapira. Régóta A nem is oly régen középosztálybelinek számító emberek legtöbbjének legnagyobb bánata az, hogy nem tudja önmagát visszacserélni azzá, aki néhány évvel ezelőtt volt. Természetesen néhány ügyeskedőnek azért ez is sikerül, ám ahogy mondani szokták: a kivétel erősíti a szabályt... BORÉRT LUCERNÁT CSERÉLTEM, DISZNÓÉRT SZAPULÓT, HASTOKOT Hiába, ha nincs pénz, az ember kénytelen ezen a módon kielégíteni szükségleteit... szerettem volna egy ilyen tévét. Annak idején talán még tudtam volna vásárolni, de akkoriban még nem volt divatban. Azokat az ékszereket úgysem használtam, vittem volna őket a párnám alá? Most gondolkodom, hogy hol tudnék szerezni egy használt gáztűzhelyt. Van néhány értékes régiségem, ezeket szívesen odaadnám érte, az enyém szegény, már nagyon megviselt. A múlt nyáron jól jártam, van két körtefám, nagyon sok szép körtét adtak, az összes termést elcseréltem egy régi, de nagyon jó állapotban lévő díványra.-Volt néhány padlódeszkám - meséli kisiparos ács ismerősöm —, ezeket odaadtam egyik kőműves kollégámnak szarufákért. Éppen bontottak valahol, neki nem kellettek, én viszont nagy hasznukat veszem. A betonkeverőmért tetőlécet, téglát, cserepet kaptam. Nekem nem került semmibe a gép, a vejem készítette. Azt mondta cseréljem el nyugodtan, majd csinál másikat. Cseréltem én sok mindent, például volt egy kis szőlőm, kaptam érte egy nyolcéves Wartburgot, éves műszakival. A négy megkérdezett egyöntetűen azt állítja, hogy hálás dolog csereberélni. Talán igazuk is van, az egyik félnek mindenképpen megéri, ritkábban mindkettőnek, de gyakrabban mintha a nehezen megszerzett forintokért vásárol az ember. Jaj azonban azoknak, akiknek nincs mit elcserélniük. Ők gazdaságpolitikánk valódi elátkozottjai, számukra percnyi menekvés sincs a szegénység elől. Nekik csak a bányász köszönést rebegi álmosollyal a társadalom: jó szerencsét! SZARKAJÓZSEF Akiknek nem jutott kapanyél... Mit is tehet az ember, ha beszűkülnek, eseüeg teljesen megszűnnek anyagi lehetőségei, ugyanakkor túl a mindennapin továbbra is igényt tart különböző használati tárgyakra, sőt autóra, esetleg ékszerekre, mintegy ámítani kívánja magát azzal, hogy továbbra is része a középosztálynak, hogy nem múlt el az idő, amikor nem volt ugyan gazdag, de szegény sem? Volt szépen berendezett takaros háza, kis Trabantja, jobb esetben Ladája az udvaron, garázsban. A gyerek iskolába járása, a napi betevő nem okozott gondot, a munka utáni, rohangálást pedig nem is ismerte. Nehéz megoldást találni, de aki kutat, az többnyire talál. Napjainkban elképesztő méreteket ölt az egymás közti cserekereskedelem. Cserélünk használt automata mosógépet nem kevésbé használt videóra, autót ékszerekre, vagy fordítva, nyaralót öröklakásra, kukoricát malacokra és így tovább... Esély és ellentmondás PRÉHÁZI ILDIKÓ Íz elmúlt évek társadalmi f\ változásai során a cigányság helyzete tovább romlott. A munkanélküliség elsőként őket érintette, s közülük kerül ki a legtöbb segélykérő is. A lemorzsolódás már az iskolákban megkezdődik. A cigány gyerekek helyzete egyedül az általános iskola elvégzésének szempontjából javult, ám a közép- és főképp a felsőoktatási intézményekbe közülük kevesen jutnak el. A középfokú végzettség általánossá válásával növekedhetne az esély a további elhelyezkedésnél. Példamutató a Somogy megyei kezdeményezés, ami szerint az ottani megyei önkormányzat megemelt támogatást juttat az általános iskolák részére minden olyan tanuló után, aki bejut valamely középoktatási intézménybe. Jelentős probléma ez a paksi kisebbségi cigány önkormányzat működési területén is. A városkörnyék településein különösen kritikus a helyzet, hiszen a falvakban kevesebb a munkalehetőség. Néhány településen a lakosság tíz-húsz százaléka cigány. Ez azzal magyarázható, hogy az elmúlt évtizedben a cigány családok többsége itt kapott kedvező letelepedési lehetőségeket. A rászorultak részére a jövedelempótló juttatás és a szociális segélyezés a helyi önkormányzatok feladata. Az anyagi háttér mindehhez változó. A szűkösebb forrásból gazdálkodók szigorúbban bírálják el a kérelmeket és ezt az érintettek nem mindig fogadják kellő megértéssel. Mindaddig azonban nem beszélhetünk teljes esélyegyenlőségről, míg ezt helyben kell megoldani. Egy állami szociálpolitikai program talán megoldást jelentene az ellentmondások, a problémák megoldására is.
