Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-10-06 / 40. szám
Paksi Hírnök 1995. október 6. m KULTURÁLIS ÉLET „TUDOK EGY OLYAN MOZIT, HOGY VALAMI CSUDA...” SZÁZÉVES A FILM FÁBIÁN ERZSÉBET Idén ünnepli a világ a mozgófilm megszületésének századik évfordulóját. A Lumiére fivérek korszaknyitó találmányát ugyanis 1895 decemberében csodálhatta meg először Párizs közönsége. Nagy versenyfutás folyt az elsőségért, hiszen akkorra már számos biztató és részben sikeres kísérletet mutattak be a képkockák megmozgatásán fáradozók. ezredévi kiállításnak fontos szerepe volt abban, hogy alig négy hónappal a világpremier után - más újdonságok mellett, több megoldást is szemrevételezhetett Budapest népe. A millenniumi kiállítás Edison-pavilonjában mutatták be a kinemascopot, amely 4-5 centiméteres méretben tette élővé a fotográfiát. A zenei aláfestést mi más szolgálhatta volna, mint az elhíresült Edison-fonográf? Az Ősbudavára névre keresztelt mulatóban azonban már klasszikus „ősmozi” fogadta a kíváncsiskodókat. A lepedőre vetített „szörnyűségek” láttán - a szemtanúk szerint - többen sikítozni kezdtek, s látványosan elaléltak. A francia tulaj eredeti Lumiére-kópiákkal - robogva közeledő gépkocsik, vonatok képével - riogatta a betérőket. A hazai mozitörténet első vetítésként a Somossy Orfeumban 1895. április 29-én zajló nyilvános előadást tartja számon. Ezt követően sorra nyíltak -időnként belebukva a vállalkozásba - a vetítőhelyek. A Lumiére-cég helyiséget bérelt a pesti Royal Szállóban, s Szajna-parti filmkészletét budapesti jelenetek rögzítésével igyekezett kiegészíteni. Legelső hazai filmfelvételünk az ő nevükhöz fűződik. Az első fennmaradt filmkockákon kackiás baj szú, díszdolmányos, ünneplő menet vonul - kicsit ugrándozva a kezdetleges rögzítéstechnika hiányosságai miatt -, hogy méltóképpen emlékezzen meg a hontalálás tíz évszázadáról. Lovasok, zenészek, főrangú és magas beosztású hivatalnokok vonulnak az általunk ma már Moszkva és Széna térként ismert tájakon, integető, lelkes polgároktól övezve. Gyanútlanok. Nem sejtik, hogy az az 1896-os nyár eleji néhány perc lesz életük legmaradandóbb pillanata. A doboz fölé görnyedő és buzgón tekergető ember jóvoltából parányi örökkévalósághoz jutottak. Régen elporladtak, de mozdulataik, kePaks első mozija az Erzsébet Szállóban volt. Az István téri mozit az 1920-as években alapították. Ez az épület ma már a Hit Gyülekezetéé. ménykalapot lengető kezük, mosolyuk túléli őket az új csoda, a mozi jóvoltából. A moziéból, amelynek nevét is buzgó bájjal keresték. Animatográf, kinematográf, kinő, projectograph - birkóztak az idegen szavakkal. Fényjátékház, mozgóképotthon, mozgóképház állt később a magyarított - s egyre színesebb falragaszokon. Végül Heltai Jenő szánta meg a derék nyelvkoptatókat, kitalálva gyökeret verő „mozi” szavunkat. A mozi hamar közintézménnyé vált. Nemcsak a mind nívósabb némafilmek, s a burleszkfilmcsillagok, nemcsak közösségteremtő funkciója, a hamarosan beköszöntő nagy világháború hadszíntereinek dokumentum- és propagandafilmkígyói, hanem szerelem szövögetéséhez jótékony homálya szoktatták élvezőivé az ifjabb és korosabb polgárokat. Emlékszünk az unalomig koptatott operettmelódiára? Hallod-e Rozika, te? Gyerünk a moziba be! Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda. Az se baj ugye Rozi, messze van az a mozi, de ez a legjobb mozi, tudja egész Buda...
