Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-08-25 / 34. szám
1995. augusztus 25. Paksi Hírnök 1 MUNKÁS VOLTAM, KÉREM SZÉPEN... Akkoriban hat postás LM volt Pakson. Nem is XjL kellett több. Hol volt még az atomváros a hatvanas évek elején? A kis Duna menti halászfaluba kevés küldemény érkezett. Grósz Ferenc, a csomagok felelőse, lovas postakocsival járt. Reggel kihajtott az érkező pakkokért a vasútállomásra, napközben széthordta őket, délután meg az itt feladottakat vitte a vonathoz. 1963- tól, 16 éven át.-Munkásember voltam kérem - mondja Feri bácsi. - Kőművesek mellett dolgoztam az Aranykalászban. Azután, amikor a tsz átvette a postától a csomagkihordást, engem tettek oda.- Mit fizettek? Másfél munkaegységet.-Az mennyit ért?-Pénzt nagyon keveset adtak, ahogy a tsz bírta. A másfél munkaegység 16 forintnak felelt meg, ezért terményt kaptam az év végén: 22 mázsa búzát, 15 mázsa árpát. Meg volt egy kis háztáji kukorica is.-Mit jelentett a maga életében a postáskodás?- Szívesen csináltam, megbecsültek. Kaptam egyenruhát, felesküdtem a szolgálati titok megtartására és végeztem, ami kellett.- Könnyen győzte?-Karácsony előtt mindig sok csomag volt, napi 3-400. Egyébként nem kellett megszakadni.-Onnan ment nyugdíjba?-Nem, mert a hetvenes évek végén autót kapott a paksi posta. És akkor már rám, meg a lovakra nem volt szükség. Visszamentem a téeszbe, mezőgazdasági munkára. 85-ben lettem hatvanéves. A ráncos kis öregember egy nálánál is öregebb vályogházban lakik. Még most is hordja a postássapkát. A régebbit, a hegyeset, amelyiken nemzeti színű sapkarózsa van. Hamiskásan mosolyog, amikor előveszi a , szekrényből a másikat, a Lenin-mintájút, amin vörös csillag volt. WESSELY GÁBOR 1 oldal fél oldal csak negyed oldal nyolcad oldal tizenhatod oldal 2625 Ft+áfa a Paksi Hírnök -^/ Az apró- és a soros hirdetések nálunk a legolcsóbbak! A lakossági 10 Ft/szó+áfa, az üzleti 15 Ft/szó+áfa. A munkát és munkavállalókat kereső hirdetések nálunk ingyenesek. 21000 Ft+áfa 11200 Ft+áfa 6300 Ft+áfa 3850 Ft+áfa CÍM NÉLKÜL A hobó életforma minden hiedelem ellenére nem az Újvilág, Amerika lecsúszott, rongyos utazóinak megjelölése manapság, nem pusztán az úgynevezett „tisztességes” emberi élet számkivetettjeinek amerikai-angol megjelölése. A hobó rangot jelent a tízen-, huszonéves fiatalok körében így az ezredforduló táján szerte ezen a szeretettel és gyűlölettel áldott, vert kék bolygón. Utazunk. A csavargó pénztárcájához mért közlekedési eszközökön. Repülőgépen, kerékpáron, csónakon, autóstoppal. Utazunk, s valljuk, hogy nincs hazánk, pontosabban mindenhol otthon vagyunk. Igen, tudjuk mindannyian, hogy kivetettnek lenni nehéz is, könnyű is egyben. Ahhoz, hogy kivetett legyen az ember (esetleg kivetettnek vallja magát) elég a mentalitása. Istennek legyen hála! - vele született. Tiltakozom ez ellen az öngyilkos világ ellen! - válaszolja kérdésemre a harmincesztendős Metal névre hallgató szakadt pólós és nadrágos, alacsony, de nagyon izmos, nagyon jó kaliberrel „megvert” utazó. Valódi nevét nem árulja el, mint ahogy születési helyét sem - talán nem is fontos. Egyébként Pakson legalább olyan otthonosan érzi magát, mint Várpalotán, vagy éppenséggel Rómában. Igaz épp továbbállni készül, várja őt a Csörge-tó, várja őt az ország öszes könnyűzenei feszüválja. Említettem volt, lakcíme nincs, a nyári éjszakákat ott tölti, ahol ráborul az éj. Arról beszél, hogy nehéz volna lakcímmel ellátni egy hálózsákot, ugyanis vele együtt állandóan mozgásban van.-Egyszóval címem nincs, nem is lesz, csak akkor, ha égetnek vagy temetnek” - jelenti ki büszkén. Nem vagyok én hajléktalan. Én hobó vagyok.” - jegyzi meg önérzetesen. Itt élt velünk Pakson a századvég magyar hobója. Nem bántott senkit, csak tarhált, ahogy egy magára valamit is adó hobó teszi. Küldeném neki az írást, de sajnos nem tudhatom merre jár. Itt maradtam cím nélkül.
