Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-08-11 / 32. szám
1995. augusztus 11. Paksi Hírnök VÁROSI MOZAIK MEGSZŰNT HÁROMSZÁZ HELYBELI VÁLLALKOZÁS Valósággal ellepték a másodállású vállalkozók júliusban a paksi polgármesteri hivatal igazgatási osztályát. Az ok: a Bokros-csomagtervezet volt, ami szerint jelentősen megemelkedett volna ennek a vállalkozói csoportnak a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége. Időközben azonban kiderült, kisebb módosítás közbeiktatásával csaknem minden maradt a régi rendszer szerint. Csakhogy addig a főállás mellett másodállásként, főképp kereskedelmi ügynöki munkát vállalók nagy része, a másodállású vállalkozók 25-30 százaléka (megközelítően 300 fő) megszüntette vállalkozását, visszaadta a hivatalnak a vállalkozói engedélyét. Pedig, akik másodállásként vállalkoznak, most sem kell többet fizetniük a TB- nek (ha kezdők), mint korábban. A megyei társadalombiztosítási igazgatóságon megtudtuk, a másodállású kezdő vállalkozók továbbra is a mindenkori minimálbér 10 százalékát fizetik tb-j árulékként. Ez az összegjelenleg 1050 forint havonta. Ha az illető tevékenységét már ezelőtt is folyamatosan végezte, 1995. június végéig az előző évi jövedelme tizenketted részének 10 százalékát kell tb-járulékként kifizetni. 1995. július elsejétől ez annyiban módosult, hogy ez az összeg sem lehet kevesebb 1050 forintnál havonta. Czápné Wolf Mária, az igazgatási osztály főelőadója szerint lehet, hogy sokan elhamarkodottan döntöttek, amikor viszszaadták a vállalkozói igazolványukat. (Olyan nyugdíjas javító cipész is volt közöttük, aki 1957 óta volt kisiparos.) Július 31-e után ugyanis a vállalkozói igazolvány eljárási illetéke 500 forintról 5000 forintra változott. Az erkölcsi bizonyítvány alapilletéke is 800 forint, a kérőlapja 200 forintba kerül. A polgármesteri hivatalban a vállalkozói igazolvány kiváltásához szükséges nyomtatványért nem kell fizetni. A magasabb tarifáért - összesen 6000 forintért - augusztusban eddig ketten kértek vállalkozói igazolványt. Az engedélyek visszaadása már visszatért a régi, megszokott mederbe - csakhogy most már a visszaadás is illetékkötelessé vált, ára 800 forint. Ha valaki, vagy valakik üzletet nyitnak, a bejelentés illetéke is 800 forint, kivéve akkor, ha a vállalkozói igazolvánnyal egy időben teszik meg ezt. Vannak azért olyan esetek is, amikor nem kell fizetni: az adatváltoztatáskor, a panaszbejelentéskor, vagy ha a vállalkozói engedélyt azért adják vissza a hozzátartozók, mert a vállalkozó elhunyt. -t-Sokat megélt - tizenkilenc évet - fiú ötletrohammal traktál. írd meg (mondjuk), hogy a Balatonon döglenek az angolnák és rém undoritóak. Mi ebben a pláne, kérdezem, hiszen négy éve az elsők között voltunk, akik bőrkiütéssel érkeztünk haza a tíznapos szakszervezeti beutalós nyaralásból. Akkor írd meg, folytatja, hogy a Balatonon a Club X)ö(-ben kézen fogott bennünket a pultos lány, behívott és ingyen úgy leihattuk magunkat, hogy azt sem tudtuk kik vagyunk.. Ugyan már, ez nem hétköznapi történet, mondom neki. Nem mindenki csöppen be egy klubba, nem mindenki tizenkilenc éves, jóvágású legény és nem mindenkor botlunk bele egy olyan MESEMONDÓ aranyifjúba, aki azt sem tudja mit kezdjen a nagy eszével és a tömérdek pénzével. Hát ha ez sem jó neked, akkor írd meg azt, hogy a Balatonon nyaraló németek két hét alatt abban a tikkasztó kánikulában összesen kétszer fürödtek a vízben, mert olyan, de olyan viszszataszító volt a balatoni vendégszeretet... Vagy akkor, ha ez sem jó, írd meg azt, hogy a szállásadó néni megelégedett a napi kétszáz forintunkkal, de úgy, de úgy spórolt a vízzel, mint ti... Helyben vagyunk, nézek rá. Nem szól ezután semmit. A nyár elmúlik, igaz a Balaton marad, csakhogy már nem neki. A holnapról nem beszél - amikor jelenése van a munkaügyi hivatalban, ahol mint pályakezdő munkanélkülit ismét regisztrálják. Mesemondó csupán, álmokkal. SEGÍTSÉG KÖZPÉNZEKBŐL A város képviselő-testülete szeptemberi ülésén dönt a város költségvetésének módosításáról. iz egyik, a polgárok életét, közérzetét befolyásoló területen, a szociális ágazatban jól gazdálkodtak az év elején megszabott pénzzel. Csikai Gyuláné, a családvédelmi és szociális osztály vezetője szerint belső átcsoportosítással megoldható, hogy minden területre jusson az év hátralevő részében is elegendő pénz. A rendszeres nevelési segélyt kérő családok legtöbbje a napközidíj térítési kedvezményre számít. Szeptemberben az igények elbírálása után minden érdekelt család megtudja már, hogy a polgármesteri hivatal mennyivel járul hozzá a gyerek(ek) napközijéhez az egész tanítási év alatt. Két területen, az átmeneti segély és a L lakásfenntartás és áramdíj-támogatás kategóriáiban eddig is sokan részesültek a szociális keret támogatásából. A legtöbben ezeket igényelték és időarányosan ezekből a keretekből is fogyott el eddig a legtöbb pénz. Az átmeneti segélyt — ami egy évben maximálisan hatszor adható - a nyugdíjak kiegészítésére, váratlan kiadások kiegyenlítésére kérik a polgárok. A lakásfenntartási támogatás területén az év második felében várható a nagyobb igény, hiszen sokan olajjal fűtenek, s az olaj ára ismét emelkedett. (A gazdálkodásuk során itt központi támogatásra is számítanak.) Aközgyógyellátási igazolványok kiadásánál, valamint az ápolási díjaknál lesz szükség a keretük átcsoportosítására. A szociális helyzet, a gyógyszerek ára határozza meg, ki kaphat gyógyellátási igazolványt. Az előzetes becslések szerint 300 ezer forinttal több kell, mint amennyit az év elején terveztek. Rendszeres szociális segélyt kevesen kértek az önkormányzattól, s a temetési segélynél is kevesebb a kiadott támogatási összeg, mint amennyit terveztek.