Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1995-08-04 / 31. szám

Paksi Hírnök 1995. augusztus 4. m KÖZÉRDEKŰ Mire költötték, mire használták? Összesen negyvenkilenc pályázó között osztották el azt a két és félmillió forintot, amelyről áprilisban döntött a „Város a polgá­rokért” közalapítvány kurató­riuma. A pénzt az alapítvány már folyósította a nyertes pá­lyázóknak, akik közül néhá­nyat megkérdeztünk, hogyan használták fel a kiutalt összeget. A mozgássérültek helyi cso­portja hatvanezer forin­tot kapott kirándulások szervezésére. A pénz egy ré­széből májusban elutaztak egy hétre a nemzetközi moz­gássérült táborba Siófokra, ahol a vezetőknek szakmai to­vábbképzést tartottak, a részt­vevők pedig kirándulásokon vettek részt. A fennmaradó összegből az augusztusi sze­gedi útjukat finanszírozzák, ahol az Operett-gálát nézik meg. Beregnyei Miklós és Vincze Bálint egy helyi turistatér­kép kiadásához nyert el kettőszázezer forintot, amely­ből a nyomdai előkészülete­ket fedezték. Kimondottan paksi térkép készül, amely a kömlődi Halászcsárdától egész az Atomerőmű Láto­­gatóközpontjáig ad útmuta­tást. Az idegenek részére fel­tüntet egy ajánlott útvonalat, amely Paks nevezetességei­hez, érdekes látnivalóihoz ka­lauzolja el a látogatót. A ki­adványt huszonegy színes fo­tó díszíti, melyekhez a helyi tudnivalók kapcsolódnak. A Paksi Labdarúgó Klub, a májusi Duna szezonnyi­tás rendezvényére össze­sen harmincezer forint támo­gatást vehetett fel. Ez az ösz­­szeg a rendezvény színhelyé­nek rendbetételéül szolgált, ahol a városi horgászverseny és a halfőző bajnokság zajlott. „VÁROS A POLGÁROKÉRT” A „VÁROS A POLGÁROKÉRT” KÖZALAPÍTVÁNY kuratóriuma az alábbi kivonat közzé­tételét kéri. Fontosnak tartja a kuratórium, hogy az érintettek időben megismerjék a felté­teleket és annak minden pontját betartva pályázhassanak. A pályázattal kiosztható keret 1 450 000 Ft, amelyről szeptember 30-ig dönt a kuratórium. A „VÁROS A POLGÁROKÉRT” KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA pályázatot hirdet az 1995. évi jóváhagyott keret felhasználására. Pályázatot bármely oktatási, kulturális, karitatív egészségügyi, szociális, hitéleti vagy sport­­tevékenységet folytató szervezet és személy benyújthat. Nem nyújthatnak be pályázatot azok az intézmények, szervezetek, amelyeknek működését az önkormányzat finanszírozza vagy támogatja. A pályázatban ismertetni kell a szervezet, illetve személy tevékenységét, elképzeléseit és a megvalósítandó célokat, valamint a tevékenységből eredő bevételeket és kiadásokat. A benyújtott pályázat érvényességének feltétele, hogy az a formanyomtatvány kitöltésével történjen és tartalmazza a tevékenység: - idejét,-célját,- részletes költségvetési tervét, ezen belül a kért összeg konkrét rendeltetését,- az önerő összegét és- az esetleges többi támogató hozzájárulását. A formanyomtatvány beszerezhető a Polgármesteri Hivatal portáján, a Városi Könyv­tárban és a Városi Művelődési Központban. Külföldi kapcsolatokra kért támogatások esetében az alábbi kiadások fedezésére van lehetőség: 1. Külföldi pénznemben felmerülő kiadások forintfedezeteként - külföldi napidíj,- szállásköltség,- utazási költség. 2. Külföldiek városunkban történő fogadása esetén a felmerülő - szállásköltség,- ellátási és kulturális jellegű költség. Záradék: 1. A pályázatot írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal titkárságán. 2. A pályázatokról a „VÁROS A POLGÁROKÉRT” KÖZALAPÍTVÁNY kuratóriuma dönt. 3. A rendezvény meghiúsulása esetén a tervezett időponttól számított 14 napon belül a támo­gatást vissza kell utalni az alapítvány számlájára. 4. A támogatás a pályázattól eltérő célra ném használható fel. 5. A támogatás felhasználásáról a pályázónak a közalapítvány kuratóriuma felé legkésőbb 1996. január 31-ig el kell számolnia. 6. Az elszámolás hiánya esetén a pályázó az elkövetkező 3 évben nem nyújthat be pályázatot. A pályázattól eltérő célra felhasznált, illetve el nem számolt támogatást vissza kell téríteni. Az összeg behajtásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. 7. A pályázatok elbírálása során a kuratórium az alábbi preferenciákat kívánja érvényesíteni: a tevékenység közérdekűsége, az önerő mértéke, hagyományok ápolása, helyi rendezvények, hiánypótló rendezvények, cserekapcsolatok, dologi kiadások, egyéb támogatók megléte. A pályázatok benyújtási határideje: 1995. augusztus 30. Az elbírálást a kuratórium szeptember 30-ig elvégzi. SCHLICKERT JÓZSEF a kuratórium elnöke PÁMER ZOLTÁN a kuratórium titkára

Next

/
Thumbnails
Contents