Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-08-04 / 31. szám
Paksi Hírnök 1995. augusztus 4. HOGY TETSZIK Ml Megrekedt a levegő az asztalok között, a hőségből lassacskán egyaránt elege van a vásárlóknak és a kereskedőknek is. Ettől függetlenül, ha péntek van: pezseg az élet az óvárosi piac környékén. Ha péntek van és ha nyár van, főképp...- Tessék a dinnye... - állítanak meg lépten nyomon már az „utcán”. Ami valójában már a piac bejárata lenne, de mégsem az. ADOK, VESZEK MEGELEK Józsi kicseréli, mert ismerem. Nem szedhet helypénzt a bejáratnál a piacfelügyelő, de nem is ez a legnagyobb gondja a húsz éve itt felügyelősködő asszonynak. Kevés az árusítóasztal, s ez egyaránt gondot okoz a környékről érkező termelőknek és az egyre többen levő kereskedőknek. Egy fiatalasszony köszöni, nem kell meglékelni az ötkilós gyümölcsöt - lehet, hogy hallott valamit a lékbe kerülő bacilusokról. S ha nem lesz jó? - bökök a dinnyére.-Józsi kicseréli, mert ismerem - mondja a világ legtermészetesebb hangját a fiatal nő. Józsi, azaz Szűcs József alkalmazott éppen egy hónapja főállásba kereskedik, hol déli gyümölccsel, hol zöldségfélékkel, most viszont, mert a nagybani piacon beszerezhető paradicsom ára nem tud lépést tartani a termelők olcsóbb portékáival - áttért a dinnyére. Amit egyébként az igen szép, de veszélyes esztergályos szakmával cserélt fel. (Ilyen az élet, közli, szemüvegben nem tud esztergálni, anélkül meg már nem mer.) A franciaágyat és ülőgarnitúrákat kínáló fiatalember (szintén alkalmazott) a változatosság kedvéért a villanyszerelő szakmát hagyta el a nem könnyebb, de jóval jövedelmezőbb kereskedői foglalkozásért, a vásározásért. Mórról járnak péntekenként Paksra. Itt még jó keletje van az árujuknak, amire még garanciát is adnak. S miről folyhat a diskurzus a piacon egy kereskedő és egy mindenre kíváncsi újságíró között? Természetesen a balinkai bányáról, ahonnan a fiatalember volt osztálytársai a föld alatti munkával havi húsz-huszonkétezer forintot visznek haza. S tartanak ott, ahol négy éve tartottak, míg a bútoros alkalmazottja most váija megszületendő gyermekét a nemrég vásárolt lakásába. Amóczky Ilona, rácalmási magyar kisiparos, a kézműves kamara tagja. Kiváló magyar áru készítőjének cégtáblája egyes-egyedül virít a standok között. Férje, alkalmazottja (főállásban) büszke a portékáikra, csereszavatos darabokat árul, szinte örök darabokat, amit igazán nem is tud elnyűni a baba. Merthogy bébiruha-készítő a nej, télen, nyáron, méretre készült darabokat kötnek. Öregecske Wartburgjuk csak úgy száguld piaci napokon Paksra, ahol még sok a gyerek, kelendők a kis ruhák. „Megélünk” - nyilatkozza a félj, amit ennél bővebb körmondatokkal közölt, de hát ez a lényeg. Mint ahogy az a nyugdíjas néni is a megélhetés miatt jár ide, aki a fólia alatti paprikától már nem nagyon tud szabadulni. Pedig dolog lenne bőven, csak a vásárló kevés.- Aranyos, vegyen aranygyűrűt - állítja meg léptennyomon a vásárlókat egy aszszony. Csillog az ujján a rézgyűrű, s csak nem akad balek. Átnéznek rajta, s nyúlnak a dinnye után. Mert most ez a sláger. A piac. Itt dől el minden...
