Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-01-06 / 1. szám
1995. január 6. Paksi Hírnök ni a döntések előkészítésébe. Herczeg József polgármester a felvetésekkel egyetértett, elmondta, hogy a Duna-part helyreállításához, a munkahelyteremtéshez sok pénz szükséges, a hamarosan elfogadásra kerülő költségvetés dönti majd el, hogy mennyi jut e kétségtelenül fontos kérdések megoldására. Hajdú János képviselő Takács Miklós véleményével és Herczeg József válaszával csaknem teljes egészében egyetértett, csupán az előző négy év közéletével kapcsolatos álláspontot nem tartja elfogadhatónak. A kábeltelevízióval, a távfűtéssel, a vezetékes gáz kiépítésével kapcsolatos kérdésekre válaszolt a polgármester. Elmondta a földgázvezeték gerincének kiépítése Dunaföldvártól Paksig 172 millióba, a bekötések újabb 180 millióba kerülnének. Neidert Henrik mezőőrök foglalkoztatását kérte az önkormányzattól, a szántóföldeken elharapózott lopások megakadályozása érdekében, Schreiner Ferenc a kibővített piactér környékének nyugalmáról, tisztaságáról beszélt. Fekete Béla lakótelepi piac kialakítását kérte a sportcsarnok mellett, vagy az Ürgemezőn, véleménye szerint a szombati piaci nap nem zavarná a lenti piac forgalmát. Szülőotthonra volna szüksége a városnak, hiszen húsz éve már, hogy a paksi gyermekek Szekszárdon vagy másutt jönnek a világra. A szülőotthon megépítéséhez olyan nagyságrendű pénz lenne szükséges - válaszolta a polgármester -, amelyet aligha tud a közeljövőben előteremteni a város. Szinger Ferenc képviselő javaslata szerint lehetőséget kellene teremteni, hogy Pakson hozzák létre az ország legkorszerűbb mentőállomását, hiszen a kórház hiánya, illetve a legközelebbi kórházak viszonylag nagy távolsága ezt indokolná. A képviselő-testület ülése zárt ajtók mögött személyi kérdések megtárgyalásával ért véget.------------------------------------§ A PAKSI ALJEGYZŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE A VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Az állás betöltésének feltételei:- igazgatásszervezői, vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés- legalább két évi szakmai gyakorlat A pályázat tartalmazza a pályázó:- erkölcsi bizonyítványát- önéletrajzát- szakmai életrajzát A kinevezés várható időpontja: 1995. március 1. A pályázatokat 1995. január 31-ig kell benyújtani dr. Blazsek Balázs jegyzőhöz (Polgármesteri Hivatal Paks, Dózsa Gy. út 55-61., telefon: 75/311-464). A pályázat elbírálási határideje: 1995. február 20. A PAKSI ATOMERŐMŰ RÉSZVÉNY/ / TARSASAG KÖZLEMÉNYE Méltó módon ünnepli 12. születésnapját a Paksi Atomerőmű Rt. Az 1994-es év utolsó előtti napján elérte a 14 milliárd kilowattórás éves termelési értéket jelentő „álomhatárt”, s ezzel fennállásának legeredményesebb esztendejét záija a PA Rt. Az erőművet 1982 végén kapcsolták az országos villamosenergiahálózatra. Az egyetlen magyar nukleáris villamosenergia-termelő létesítmény a hazai fogyasztás csaknem felét biztosítja, az erőművek közül a legolcsóbb egységköltséggel. A paksi atomerőművet rendre előkelő helyre rangsorolják a nemzetközi szakmai szervezetek és a szaksajtó. Az elmúlt évek ellenőrző vizsgálatai jónak minősítették a paksi műszaki-biztonsági mutatókat, kiemelve a személyzet felkészültségét és biztonság iránti elkötelezettségét. Az elhasznált "nukleáris fűtőanyag oroszországi visszaszállítására vonatkozó kormányközi egyezmény, amelyet hosszú előkészítő tárgyalássorozat után ez év áprilisában írtak alá, a végrehajtás fázisába lép. A külkereskedelmi szerződés megkötését követően az orosz nukleáris biztonságtechnikai hatóság a szükséges engedélyt kiadta.