Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-04-28 / 17. szám
1995. április 28. Paksi Hírnök EMBERMESÉK KÉZIMUNKA A BAZILIKA OLTÁRÁN Tiszteletnek örvend, országszerte megismerkedhettek csodálatosan hímzett képeivel és más munkáival mindazok, akik forgatják a Fürge ujjak című kötéssel, horgolással, kézimunkákkal foglalkozó országos lapot, a kilencvennégyes évtől fellelhetők művészi rangú térítői az esztergomi bazilikában, tanítványai közül többen megkapták a Népművészet Mestere kitüntető címet. Kossuth Lajos utcai otthonában kerestem fel Kató nénit, abban a házban, amely az ő szavaival élve: a kézimunkának köszönhető.- Ezerkilencszázhuszonháromban, tizenöt éves koromban a megyében, sőt a megyén túl is elismert Barabás Istvánéknál kezdtem tanulni a varrást, 1925-ben vizsgáztam, a negyvenes években mestervizsgát is szereztem - mondja.- Sok varrónő volt akkoriban Pakson, így nagyon szépen kellett dolgozni ahhoz, hogy fenntarthassa magát a munkájából az ember. Sokáig kevés varrnivaló akadt. Végül a féljem, aki kereskedő volt, egy budapesti nagyvállalatnál szerzett tennivalót, a pestieknek azonban nem varrásra, hanem hímzésre volt szükségük.- Az uram nagyon jó nevű festőművészekkel tartotta a kapcsolatot, így Romek Árpáddal, Glatz Oszkárral, Komáromi Kacz Endrével és másokkal, talán ennek is köszönhető, hogy nagyon szépen rajzolt. O tervezte meg a ruhákra a mintákat, kiszámoltuk, hogy mennyi fonalra lesz szükségünk, mennyi idő alatt készülünk el egy-egy ruhadarabbal. Elfogadták az ajánlatunkat, s szépen be is indult a hímzés, ennek köszönhetően másoknak is tudtunk munkát biztosítani, legalább hetvenen, nyolcvanan dolgoztak be hozzánk. Később a kézimunkázásra megszereztem a működési engedélyemet, hirdettem a tevékenységet, próbálkoztam, kísérleteztem, sok mindent elvállaltam. Vettem gépet, megtanultam a gépi hímzést, de mindig kézzel dolgoztam. Készítettem falvédőket, oltárterítőket, ruhákat, ágyneműhuzatokat. Igényt tartottak a munkámra. Az evangélikus iskolában tíz évig oktattam a gyerekeknek a hímzést, 1974-ben megjelentek munkáim a Fürge ujjak című lapban. Ezt követően temérdek munkám lett, szinte az ország minden részéből küldték a hímezni valót. Jelenleg is hímezek, de nem vállalok el mindenféle munkát. Általában a rázósabb dolgokkal keresnek fel, olyanokkal, amelyeket mások már nem vállalnak el. Rengeteg szakkönyvem van, de azt szeretem legjobban, ha magam „kreálok” valamit. Valami mást, valami újat. Egyébként utoljára hatvanévesen végeztem el egy tanfolyamot. A kézimunkának megvan a maga földrajza; mely tájakról származik és a történelme, amiből kideríthető az, hogy Tnely időszakban született. SZARKA JÓZSEF ÍRÁSA Városunk egyik ismert hímzéssel foglalkozó asszonya nyolcvanhetedik életévét tölti. Koszorús Lászlóné - ahogy ismerősei nevezik: Kató néni - ma sem pihen, fáradhatatlanul készíti a szebbnél szebb térítőkét, párnahuzatokat, köténykéket. Kató néni a fiatalokról, az utánpótlásról is szólt: -Sajnálatosnak tartom azt, hogy kevés olyan mai leány akad, akit érdekel a tű, a cérna, a hímzőfonál. Pedig beletartozik a kelengyébe. Aki nem szereti a kézimunkát, azt cserbenhagyta a szépérzéke. Nekem valóban az életemet jelentette és jelenti a kézimunka, neki köszönhetem az otthonomat, a családom megélhetését, az elismeréseket, a munka örömét. Ha ünnep jön, én egy-egy szép hímzett terítővei, vagy párnahuzattal ajándékozom meg a szeretteimet, s látom, hogy örömöt tudok szerezni.- Ha például templomba megyek tudom, hogy a szomszédok, ismerősök nemcsak idős koromnak, hanem a munkámnak is köszönhetően adják meg a tiszteletet. * * * Gyönyörűen hímzett palóc kötény, térítők, falvédők ejtenek ámulatba, szinte hihetetlennek tűnik számomra az, hogy ezek a hímzések kézzel készültek. Ki gondolná, hogy a Kossuth Lajos utcában szerényen megbújó ház milyen csodálatos munkának az eredménye, s egy mosolygós idős hölgy micsoda kiváló művész.
