Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1995-03-31 / 13. szám

1995. március 31. Paksi Hírnök ÜÜ EZ NEM DISZKÓ, EZ EGY MÁS MŰFAJ Közel másfél esztendeje nyílt meg Pakson, a la­­k kótelep központjában a Pink Paks söröző, de bátran elmondható, hogy máris a város egyik legkedvel­tebb szórakozóhelyévé nőtte ki magát. A siker kovácsai András Sándor és Zomborka Zoltán tulajdonosok, az ő munká­jukat dicséri, hogy a megle­hetősen elszürkült életünk napjaiba rózsaszín világot ké­pesek varázsolni. Hogy mind­ez miképp valósulhatott meg arra most Zomborka Zoltán ad választ.- Mielőtt belevágtunk volna a Pink Paksba alapos kör­nyezettanulmányt folytattunk a városban. Fél év fölmérés után egyértelmű volt a dönté­sünk, hogy Paks mindenféle szempontból megfelel elkép­zeléseink megvalósításához. Az eltelt idő minket igazolt, hiszen nincsen olyan nap, hogy ne lenne telt ház, mind­ez azt mutatja, hogy van igény az úgymond igényesebb zené­re, előadásokra, koncertekre és egyéb bulikra, ezzel persze korántsem akarom leszólni a diszkózenét, de az egy más műfaj. Működésünk során olyan zenei és sporthírességek léptek föl nálunk, mint Ta­kács Tamás, az ex P Mobil, a Feleki Blues Braders, Babos Gyula, Pege Aladár, Tomsits Rudolf, Kőszegi Imre, illetve Fa Nándor, Wukovics, az DTE labdarúgója, vagy Kovács Ist­ván ökölvívó világbajnok. Já­tékos rendezvényeket is rend­szeresen tartunk. Legutóbb például a nőnap alkalmából „Pink Pali”-választás volt, a vendég hölgyek a város leg­szebb férfijára szavazhattak. Igen közkedvelt a karaoke­­show, ennek lényege, hogy egy CD-lejátszóról megy a ze­ne, két tévéképernyőn a fel­iratozott szöveg olvasható, az­tán az önként jelentkezők bát­ran énekelhetnek. A közeljö­vőben újra vendégünk lesz a Sonia és a Sápadtarcúak zene­kar és egy új játékos bulival is előrukkolunk „Dobd el a sílé­ced” címmel. Az egész helyi­séget műhó borítja majd, s ki-ki kedvére balettozhat. Élőzenével is rendszeresen szolgálunk, fölváltva játszik nálunk a két paksi csapat a Houdinis és az Elektric Soul. Indulása óta munkatársa va­gyok a helyi Fortuna Rádió­nak, szerkesztő-riporterke­­dem heti négy órában a média legfrissebb paksi hajtásánál. Terveim között szerepel egy paksi slágerlista összehozata­­la, a nótákra itt a Pink Paks­­ban lehet szavazni, s a telita­lálatot elértek között értékes nyereményeket osztunk szét hetente. Még csak fél tíz, de már meglehetősen népes a tábor. Te miért jársz ide? - kérdezek a vendégek közül hármat.-Elsősorban a jó társaság miatt, no és a kedvemre való zenéért. Ráadásul ezek hall­gatása közben még beszél­getni is lehet, itt nem kell üvöltve elkérni a barátomtól az öngyújtót.-Én még csak harmadikos gimis vagyok, de sokkal job­ban érzem magam itt, mint más szórakozóhelyeken. Csa­ládias a légkör, bátran merek táncolni, itt nem szégyellem magam a fiúk előtt.-Én is rendszeresen járok ide beszélgetni, táncolni, itt sokkal belevalóbbak a csajok, nem nagy cucc, ha fölkérem őket egy-egy táncra, a pin­cérek is haverok, szóval minden OK. Hazafelé menet már azon sem csodálkoztam, hogy a Pink Paks környékén meg a frissen hullt márciusi hó is ró­zsaszínben csillogott. Öt nyúl és a Queen Újabb fiatal rock­együttes bontogatja szárnyait Pakson. A nevük RABBIT, ami magyarul nyu­­lat jelent. Hetente egy alkalommal próbálnak az ifjú zené­szek a Fidesz piactéri irodájában. Az együttest Szi­lágyi Zoltán, a banda dobosa - aki egyúttal a szóvivő is - mutatja be.- Öttagú a zenekarunk. Ta­kács József, a szólógitáros, a szintetizátor mögött Kiss Gá­bor ül, Mészáros Gábor, a basszusgitárt bűvöli és Péczi Zsolt, a kísérő gitárosunk. Tavaly nyáron verbuváló­dott össze a csapat, mind­annyian diákok vagyunk. El­lentétben a többi „vad” nevű együttesekkel, mi szeré­nyebbre vettük a formát, nem szeretjük a feltűnősködést, hi­valkodást, amit játszunk az a lényeg és ez pedig tradicioná­lis rockzene. ízlésünkhöz, for­málódó stílusunkhoz legkö­zelebb a Queen zenevilága áll, de játszunk Janis Joplin, Jimi Hendrix számokat is a saját szerzeményeinken kívül. Eddig két önálló bulink volt, a Belvárosi kávéházban, illetve a Kiss Nádas söröző­ben. Általában iskolai rendez­vényeken lépünk föl, vala­mint a Fidesz-iroda bérleti dí­jának fejében a párt által rendezett esteken. Most próba után Szekszárdra megyünk, á Gyermekek Házába, ahol két zenekar társaságában lépünk fel a diáknap műsora kereté­ben. Még az idén szeretnénk kiadni egy saját szer­zeményekből álló de­­mokazettát és lemeztársaság után is kutatgatunk, akik ki­adnák első CD-lemezünket. Paks - de más kisváros nevét is írhattam volna - szó­rakozási lehetőségei, nem nyújtanak bőséges kínálatot. Meglehetősen lehangoló egy­­egy hétvégi - vagy akár hét­köznapi - estén végigsétálni a város kihalt utcáin. A bé­kebeli fotókon látható macs­kaköves sétálóutcán kiöltö­zött hölgyek is csak egy le­tűnt korszakot idéznek. Ma­napság csak néhány csivitelő fiatal, elsuhanó autó siet úticélja felé. Nagyon szűk réteg - és korosztály - az, amely meg­találja a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A fiatalabbaknak lehetősé­gük van arra, hogy elmenje­nek a diszkóba vagy beugor­­janak valahova egy pizzát enni, de mi van az időseb­bekkel, a harminc-, negy­ven- vagy ötvenévesekkel? A diszkót nem nekik találták ki és zenés éttermek sincsenek, ahol eltolthetnék partnerük­kel a szabadidejüket. Vacsorázni elvihetik életük párját, de aztán... Persze akad időnként egy­­egy bál vagy jótékonysági rendezvény, de ez önmagá­ban kevés. Szombat esti láz­ból szombat esti tévézés lesz. A tízen- és huszonévesek sincsenek jobb helyzetben. Ha már elegük van az unalo­mig ismert arcokból, a mo­noton egyhangúságból, ak­kor - ha tehetik - autóba ülnek és irány egy másik 50- 100 km-re levő szórakozta­tóipari fellegvár. És az élet megy tovább...

Next

/
Thumbnails
Contents