Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-03-10 / 10. szám
Paksi Hírnök MÁRCIUS IDUSÁN: A MAGYARSÁG 1 IMPEL A naptárakban - még a letűnt rendszer idején nyomottakban is - ott állt rövidítve: „nemzeti ünn.” A naptárakban akkoriban lapozgatva mindig csatákra gondoltunk. Nőnapról nőnapra KÖVÉR TAMÁS Fogd és vedd: ez az írás itt csokor helyett van, csupán lapszéli, margóra kívánkozó gondolatokkal és jelzőkkel - olyan, mint a mindennapjaink. Ez a pár sor tanúságtétele annak, hogy ismeijük: milyenek vagyunk -, csak benneteket nem ismerünk igazán. Hozzátehetnéd: addig jó, amíg így van. S ha csak ennyit teszel hozzá, már meg is van az ünnep. Akik egész életükben munkájuk anyagát akarják kiismerni, a titok szépségét Tőletek kapják meg hozzá: az anyjuktól, aki szomorkás mosollyal hozza tudomásukra, hogy az élet bizony bonyolultabb a legutóbb hangoztatott vad elképzelésüknél, első szerelmüktől, aki először részesít az őszinte odaadás nagyszerű élményében, feleségüktől, aki kérdés nélkül is érti, mi a bajuk, a művésznőtől, aki színpadról vagy berámázott vászonról mutatott meg titkos igazságokat, vagy egyszerűen a nagymamától, aki a legjobbkor tette eléjük a lekváros üveget... Az életről bombasztikus közhelyeink vannak, olykor lényegre törő felismeréseink is, de az atomfizika eredményeit elismerő oklevéllel a kezünkben is telefonhoz sietünk, hogy benneteket hívjunk fel - s értesítésünk a sikerről mindjárt maga a köszönet is. A ti fényképetek lapul a fogoly tárcájában, az utolsó útjára induló, halottas öltönyének belső zsebében, s elkísér innen a túlvilágra is. A tavaszról ti, rólatok meg a tavasz jut eszünkbe, a termékenység, a finomság, a jó modor - s egy életforma, amit idealizálunk - még ha nem is tudjuk elérni. Nőnap van, hát ma ki merjük mondani: a Jó Isten áldjon meg, s tartson meg benneteket. A többi: néma csend. A történelemkönyv lapjain szereplő csatákra, később a mindennapiakra is - például az emlékezetes „lánchídi csatára”, ahol fiatalokat gumibotoztak a rendőrök... Azután jött a rendszerváltás, az ünnep hellyelközzel hivataloskodó, komolykodó hátteret kapott. Aczél György kultúrpolitikája ifjúsági ünneppé akarta tenni, kissé internacionalistán és követve Révai Józsefnek azt az érvelését, hogy Rákóczi és Kossuth küzdelmének bukásáért Kun Béláék vettek revansot, a beteljesedés meg 1945-ben jött el. Pedig az egypárti állam csak 1949-ben jött létre, addig koalíció volt - a partnerek ünnepi szónoklatai legalább hangsúlyban eltértek egymástól. Most ismét koalíció van és a hangsúlyok ismét eltérőek. Nemcsak azoké, akik részesei a kormányzati együttműködésnek, hanem azokéi is, akik ellenzékből kontrollálják, ami történik. A naptárban ma ife az áll: nemzeti ünnep. Vagyis: nem a kormányzat vagy az ellenzék ünnepe, hanem a nemzeté, akik így, együttesen vagyunk. Ilyenkor felszólítások is elhangzanak az együttes megemlékezésre, a politikamentességre és egyidejűleg elhatárolódások is: egyes politikai személyiségek ódzkodnak együtt szerepelni más politikai személyiségekkel. A zászlókat azért ki fogjuk tűzni, s a himnusz is elhangozhatik - zavartalanul. Nem is olyan távol innen, mindez nem így lesz. Romániában a „többpárti nemzetállamot” sértik a magyarság jelképei, immár törvény van ellene, hogy ne hangozhasson el a Himnusz, ne loboghasson piros-fehér-zöld lobogó. Északi szomszédunknál a községek elé kitett magyar nyelvű táblák ügye után immár az „alternatív oktatás” ügye a legfrissebb vitaanyag, annak lehetősége, hogy a korábbi magyar vidéki iskolákban kizárólag a magyar nyelvet és irodalmat tanítsák-e magyarul, s a szaktárgyakat szlovákul - elősegítve ezzel is az asszimilációt - a „könnyebb társadalmi beilleszkedés” ürügyén. Ott sem lesz sok magyar szó az ünnepen, mert ott is voltak szoborviták, emléktáblaviták és az együttélés másféle „álvitái”. Tehát úgy tűnik, ez az ünnep is - tetszik-nem tetszik - harcos ünnep lesz. A moszkvai csatlósként, helytartóként internacionalista köntösben fellépő „szocializmus” helyett immár a korábbi rendszerekből ottfelejtődött, minden érdekvédő technikát és demagógiát jól kezelő új nacionalizmusok képezik az ellenfelet. Mi történik velük (és általunk) most? Ismét magunk vagyunk? - mint Petőfi írta - egyedül tovább küzdve Európában, amely „újra csendes”? Más helyzet van: a posztindusztriálisnak nevezett kor társadalmának embere (csak a nemzethez tartozását deklarálva) még nem érezheti magát szabadnak, sőt fenyegetettnek érzi magát. Ezt látjuk azoknál, akik nálunk közelébb vannak az elmaradozó „indusztriális” korhoz, az ipari társadalmakhoz. Ezt látjuk egyes szomszédainknál, akik számára a legfontosabb az egyöntetű, homogén nemzetállam víziója. A magyar történelemkönyvekből - amelyeket 1995. március 10. tiltott holmivá minősítettek —, ha elolvasnák őket, megtudhatták volna, hogy erre a homogenitásra (helyesebben arra, hogy ez csak összeütközésekhez vezet) Kossuth is rájött az összeomlás előtt. Megtudhatnák, hogy mi látjuk, mi volt téves a magunk történelmében. Rájöhetnének, hogy nem az az igazi veszély, ha néhány ember egy emléktáblát, szobrot virágokkal koszorúzva egy himnuszt eldalol - amelynek szövegében saját hibáink ostorozása van benne -, nincs valódi okuk félni. Aki azért viaskodik, hogy egy történelmi városokat-községeket nemzeti nagyjairól nevezzenek el (az ott élők akarata ellenére), s így lesz Safárikovo, Kolárovo, Sturovo a régi városokból, voltaképpen úgy politizál, mint a korábbi Szovjetunió, ahol Szentpétervárból Leningrad, Jekatyerinburgból Szverdlovszk lett. Ott már visszaadták a történelmi neveket — miként az Nyugat- Európában is van. S nincs más út: nekünk ma ezekkel a hatóságokkal és indulatokkal kell megállapodni, egyezkedni. Európa befogja kényes fülét: zavaiják a viták zajai. De a keleteurópai nacionalisták — sem együtt, sem külön - nem nyernek bebocsáttatást. Ezt mindenkinek be kell kalkulálnia. Az ünnepen gondoljunk sérelmeinkre, de ne túlságosan sokat. Emlékezzünk némán, felelősen. Az előttünk lévő feladat jelentősebb. Megmagyarázni - miként a gyermekeknek, akiknek együttműködési szándékát kell kiváltanunk -, hogy nem bántunk senkit. Mi örülnénk a legjobban a társaknak az európai utazáshoz.
