Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-03-03 / 9. szám
Paksi Hírnök 1995. március 3. VÁROSKÖRNYÉK A telefon és a kártya PRÉHÁZI ILDIKÓ Egy este sürgős telefonálnivalóm akadt. Mivel van telefonkártyám, elrohantam a falu egyetlen kártyás telefonfülkéjéhez - amely megjegyzem, legmesszebb található a postahivataltól - és lázasan telefonálni kezdtem. Illetve csak szerettem volna. Ugyanis megjelent a felirat a kijelzőn: - A készülék csak segélykérő hívásra alkalmas. Elkeseredetten tettem le a kagylót, de nem adtam fel. Vártam - mindhiába. A felirat csak nem akart megváltozni. Alig félórányi hiábavaló próbálkozás után újabb rohamra indultam. Először elballagtam haza alkalmas pénzérméért. Mivel otthon nem akadt, kénytelen voltam egy éjszaka is nyitva tartó üzemegységhez elvándorolni, s „régi” pénzt váltani. Ezután a pénzérmével működő fülkéhez vezetett utam. Rossz tapasztalataim újra beigazolódtak. Nem vette be a pénzt és vonalat sem adott. Tudtam, hogy a vonal másik végén várják hívásomat. Igaz, nem mentőt, tűzoltót, rendőrséget akartam hívni, de számomra ezenkívül is akad fontos elintéznivaló! Feladtam vágyamat, hogy telefonáljak. Nem először. Hol vannak már a régi szép idők, amikor a kétforintos telefonálásra (is) alkalmas volt? A minimum most tíz forint. Nálunk is van egy kényelmes találmány, a telefonkártya - bár mint említettem ennek használata sem mindig zökkenőmentes. Persze a kártyák ára is megduplázódott. A két leggyakoribb, forgalomban lévő kártya közül az ötven egységes nem mindig kapható. Ha nincs más, kezünkbe vehetjük a százhúsz egységest - ezeregyszáz forintért. Megéri. Többet kell dolgoznom. mint a nyolcvanas években, hogy úgy éljünk mint azelőtt - summázza az utóbb eltelt éveket. Mint mondja, nem tudott főállásban iparos lenni, annyi megrendelés nem volt, hogy a közterheket biztonságosan ki tudja fizetni - hessenti el a magánvállalkozó témáját Juhász Lajos. Juhász Lajos: Negyven évem van a mesterségben... A szomszédok sokszor már rég nyugovóra térnek, de a mester még mindig a műhelyben munkálja a fát. DALOLÓ GYALUBÓL HULL AZ APRÓ FORGÁCS Madocsán Juhász Lajosék portáján a fészer alá hosszú, szélezeden fenyődeszkák kerülnek. A fát tél végén vagy kora tavasszal vásárolja meg az ember, hogy az áprilisi szél megszikkassza - mondja a falusi asztalos, aki csaknem negyven éve űzi mesterségét a Paks melletti községben. Az inaséveket Dunaföldváron Kerekes Bélánál töltötte, majd hosszú évüzedeket mint művezető dolgozott a Dunaföldvári Fa- és Építőipari Szövetkezetnél. Dalol a gyalu, hull az apró forgács a madocsai asztalosműhelyben. Nemrég készült el a legújabb munka, egy szép komód, rendelésre - mutatja a mester az elszállításra váró terebélyes darabot. Míg a szövetkezetnél dolgoztam, Angliába, Németországba exportáltunk rusztikus kisbútorokat, zacc asztalokat. - Ismeri azokat? - fordul felém. - Három kis asztalkát lehet egymás alá tenni - avat be a műbútorasztalosság rejtelmeibe.-Idehaza, Madocsán a Polgármesteri Hivatalnak dolgozom. Sok minden épült itt mostanában, hogy csak a legnagyobbat, a fedett tornacsarnokot említsem - mondja Juhász úr. Keze munkáját sok szép darab dicséri, legutóbbi a tölgyfából készült bejárati ajtó, amely egy bölcskei ház ékessége lett.- Miként él ma a falusi iparosmester? - kérdezem. - Nem unatkozom! - mondja a mester. A közeli református templom tornya néz be Juhász Lajosék udvarába, ahol istállók is sorakoznak. Dajkát, a kétéves sárga kancát hobbiból tartják, néha a szőlőbe járnak vele, a kocsi elé fogva. Vagy mint már több éve, díszes nyereggel és zablával felszerszámozva a madocsai szüreti felvonuláson galoppozik végig a sárga kanca.- Mi még a hússzékben nem vásároltunk húst - invitál a házigazda egy kései früstökre. A múlt héten vágtak disznót, annak finom kolbásza kerül a puha bélű madocsai kenyérrel az asztalra.- A hatszáz öl szőlő is sok munkát ad és a gyümölcsfák - mondja. - Mandula, francia barack terem a bölcskei zártkertben. - Sokszor késő estig ég a lámpa a műhelyben. A szomszédok már rég nyugovóra tértek, de Juhász Lajos még mindig munkálja a fát. Ha nem gyalul, vagy gyümölcsfát metsz, akkor nagy futballrajongó. A madocsai focicsapat minden meccsén kinn van és elkíséri a csapatot, ha idegenben játszanak. Szerény anyagi eszközeiből támogatja is a focicsapatot, hadd rúgják a fiúk a bőrlabdát a madocsaiak örömére.
