Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1995-02-24 / 8. szám

1995. február 24. Paksi Hírnök .Üli MEGJÁRTÁK A PAKSIAK A HADAK ÚTJÁT (IS)... A főváros felszabadulásának 50. évfordulójáról emlé­­l kezett meg február 13- án az ország. Az ünnep­ségsorozat meghívott vendé­gei között volt Paksról a Don­­kanyart is megjárt, a főváros felszabadításában részt vett id. Sipos József, a Budai Ön­kéntes Ezred egykori szakasz­vezetője is. Budapest lakói ezen a na­pon merészkedhettek ki elő­ször az óvóhelyekről az ost­rom után, végre elkezdődhe­tett az újjáépítés és újraindult az élet. Az emberek a béke el­ső napjait élték át, reményteli várakozásokkal. Ebből sok­sok minden - sajnos - nem teljesült. így tehát ellentmon­dásokkal is teljes ez a nap. Mindezekről vajon hogyan vall az egyik paksi túlélő, aki most, életben maradt bajtár­saival együtt a Vérmezőn fel­állított Budapest felszabadítá­sáért elesett hősök emlékmű­ve előtt állt, megkönnyezve társait.- Mint minden értelmes ember számára, a mi szá­munkra is egyértelmű volt, hogy ez a háború értelmetlen, nem a magyarság az embe­riség érdekeit szolgálja. Ezért is csatlakoztam baj társaimmal a Pécsett, 1944 augusztusá­ban megalakult 10. hadosz­tály híradó zászlóaljának rádi­ós századához. A század 2. rajának voltam a parancsnoka szakaszvezetői rendfokozat­tal. Iszonyú időket éltünk át. A közel negyvenfős alakula­tunkat végül is a Gellért Szálló épületébe vezényelték. Fel­adatunk a Hűvösvölgyben megbúvó német alakulatok megsemmisítése volt. Ottlé­tünket hamar fölfedezték a németek, én is megsebesül­tem egy becsapódó aknaszi­lánktól, csoda hogy nem hal­tam meg, mint annyi társam. Monoron egy kúriából át­alakított kórházban kezeltek és sok viszontagság után nagy szerencsével kerültem haza szeretteimhez. Tizedik éve jár össze min­den év február tizenharma­dikán a „hadosztály”, s ezen belül is a híradók megmaradt tagjai, hogy emlékezzünk - mert bőven van mire - és mint mindannyiunk így én is arra gondolok a találkozók során, hogy vajon látjuk-e még egymást a következő években is? Sokan már csak bottal tá­­molygunk el a Vérmezőre megnézni az ünnepi műsort és megkoszorúzni az emlék­művet, arra gondolva, hogy csak az Isten kegyelmének köszönhetjük azt, hogy mi mindezt a borzalmat ép bőrrel megúsztuk. Még sokáig él emlékeze­tünkben ez a regénybe illő múlt, de adja az ég, hogy ezek megírására sohase adjon töb­bé alkalmat, példát sem ma­gyaroknak, sem másoknak a történelem. OLÁH ZOLTÁN TEMPLOM-TORTÚRA Befejeződött a madocsai templomtorony felújítá­sa. Nem kis feladat volt ez Karmacsi Ferencnek, a ma­docsai református gyülekezet lelkipásztorának sem, hiszen egyedül állt neki hajdan a munkálatok megszervezésé­hez, az engedélyek beszerzé­séhez. Volt, ahol segítő kezek­re talált, volt, ahol falakba üt­között. Habár jelzések voltak arról, hogy a torony életve­szélyes, pénz nemigen szivár­gott a helyrehozatalhoz. A XII. században épült templom oldalán tábla jelzi: műemlék. Azelőtt ezen épüle­tekre a helyi önkormányzatok adtak felújítási engedélyt, ma már ez átkerült az Országos Műemlékvédelmi Hivatal ha­táskörébe, amely felügyeli is a munkálatokat. Anyagi segít­séget nem tudott nyújtani, mondván: elsősorban az egy­házközségnek kell adakoznia, hiszen az ő tulajdona a temp­lom. A munka sürgőssége folytán később kérte a tiszte­­letes úr a jóváhagyást a hiva­taltól, amely az utólagos épí­tési engedélyt megadta. Már készen volt a templomtorony, mikor jöttek a problémák. Megfelelő szakemberekkel és anyagokkal dolgoztatnak-e? Szakszerűen folynak-e a mun­kálatok? A festék már rég fent volt, mikor megkérdőjelezték tartósságát, bár állítólag amit itt használtak a legjobb és legidőtállóbb festékek egyike. A faanyag bevizsgáltatását is kérték - az egyházközség számlájára. Mindez idő alatt, a vég­eredmény magáért beszélt. Vagy mégsem? A jövőre nézve a kérdés: mi lesz a templom további felújí­tásra váró részének sorsa? Ugyanis kimerült a gyüleke­zet kasszája. Hogy a műem­lékvédelmi hivatal ad-e pénzt, az még kétséges. Szak­embereket mindenesetre ők akarnak kijelölni a mun­kálatokra, s az irányítást is kézbe óhajtják venni. Bár a templom az egyházközség tu­lajdona... PRÉHÁZI ILDIKÓ

Next

/
Thumbnails
Contents