Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-03-23 / 6. szám

8 1994. március 23. PAKSI HÍRNÖK Beszélgetés a bölcskeiekről a Dunaferr Rt.-ben Elmúlt a csodavárás éve A vas és acél országának ötve­nes évekbeli szocreál stílusában épült Dunai Vasmű irodaépülete előtt még többségében keleti au­tók parkolnak. Dél van, Dunaújvárosban a mű­szakváltás még messze, csak a távoli füstfelhők mutatják mesz­­sziről, a kohók dolgoznak. Az üzem területére egyenesen lehet bejutni a gyári bejárón át, míg az irodaépülethez - balról - külön bejárati ajtón jutok be a fogadóépületbe. A több mint tízezer dolgozót foglalkoztató cég már új szerve­zési struktúrában irányítja üze­mét. Stratégia - áll az eligazító táblán mondjuk a tervosztály helyett. Feljutván az emeletre, a folyosón szintén új megnevezések olvashatók az iroaák ajtaján: pri­vatizáció, humánfejlesztés és a többi. Nos igen, 1994-et írunk, fo­lyik a piacgazdálkodás, de hol vannak a piacok? Acéltonnák milliói Hol van a piaca annak a het­­venmillió tonna eladatlan acéláru­nak, melyet szerte a világon állítottak elő, ebben benne van a Dunai Vasmű 1,2 millió tonnája is - mondja dr. Zsíros Mária, a fent említett humánfejlesztési igazgató. Őt azért kerestem fel, hogy meg­tudakoljam mi lesz a sorsa annak a százötven dolgozónak, aki Bölcs­kén a Dunaferr Fejlesztő és Karban­tartó Kft profitcenterében dolgo­zott -, amíg a bölcskei profitcen­ternek volt megrendelése. Ez a megrendelés évek óta csök­kenő tendenciát mutatott - mond­ja dr. Zsíros Mária -, az acélipar válságban van szerte Európában, így hazánkban is. A kft. tevékeny­sége veszteségessé vált, belső piac nincs. Nincs, mert elmúlt a csodavárás éve, ami volt a rendszerváltás kez­detén. Nem következett be gazda­sági fellendülés, ami a honi acél­iparnak megrendelésállományt je­lentett volna. Nincsenek még kon­cessziós pályázatok utakra, hidak­ra, ami az acélszerkezetek gyártá­sát vonná maga után. Sorolja a sok nincsent az igazgató. Az Expo is igencsak távoli a dunaújvárosi kohók számára. Katasztrofális embargó A világban is vége az elrettentés politikájának, békés célokra kell a vas. Környezetvédő iparágaknak kell környezetvédelmi berendezé­seket gyártani. De ez még szá­munkra igencsak a távoli jövő - vélte dr. Zsíros Mária. A duna­újvárosi gyáróriás külföldi piacok­ra csoportosította át a termelését, de ekkor megjelent a déli szom­szédainknál felállított embargó. A hazai acélgyártás fellegvára 1992-ig nem volt veszteséges - hallgattuk -, de a tavalyi évben megjelent embargó katasztrofáli­san hatott a vasműre. Volt olyan időszak, amikor a gyár egész havi termelése bent volt az üzemben, nem tudták be­hajózni. Másfél milliárdos veszteség árán sikerült - az ENSZ engedé­lyével - részben hajón, jelentős mennyiséget pedig közúton, vas­úton eljuttatni a célállomásra az acélárut, de mára nincs az a tulaj­donos, aki ezt finanszírozni tudná - mondta beszélgető partnerem. Az elmúlt nyár folyamán csök­kentették a termelést Dunaújvá­rosban, de a kemencék leállításá­ról itt szó sem lehet, mert ha a ke­mence egyszer kihűl, milliárdos veszteség árán lehet ismét felfűte­­ni - avattak be az acélgyártás rej­telmeibe. Nos, ebben a hatalmas terme­lési gépezetbe tartozik a bölcskei üzem is, melyet tízéves lízing­­szerződés alapján üzemeltet a vasmű - mondta Sárközi György, a vállalatfejlesztési és privatizációs igazgató, a Dunaferr Rt. Igazgató­ságának tagja.- Tíz évvel ezelőtt, itt Duna­újvárosban szűk volt a kapacitás, ezért is került sor a tízéves lízing­­szerződésre. Gondolja el! Nem volt dolgozónk, szükség volt az em­berekre, munkaerőhiány volt! - idézi fel a kora nyolcvanas évek tervgazdálkodásos szocializmusát- Az országban folyó beruhá­zások acélszerkezeteinek gyártásá­hoz, karbantartásához szükség volt a bölcskei százötven ember munkájára is. De a beruházások szerte az országban szép lassan elfogytak, a bölcskei gyárnak két éve nincs munkája, már 1992-ben veszteségesen termeltek, az elmúlt évben szintúgy. A veszteséget mára pedig nincs aki finanszíroz­za, itt már a piac könyörtelen. Tájékoztatás a munkásgyűlésen Az ott dolgozó embereket nem lehet bizonytalanságban tartani - vette át a szót dr. Zsíros Mária. - A rémhírek pedig egyre terjedtek. Február elején munkásgyűlés ke­retében tájékoztattuk a dolgozókat a fennálló helyzetről. Folyamat­ban van az egyéni elbeszélgetés. Átérezzük, mit jelent a döntés a Bölcskén élők számára. Jó hír, hogy Dunaújvárosban acélszerkezeti gyár üzembe helye­zésére kerülhet sor a közeljövő­ben, melynek üzemeltetéséhez Bölcskéről is szükség van dol­gozókra. De - sajnos - kb. ötven főt nem tudunk tovább foglalkoz­tatni. Nekünk az az ötven dolgozó fáj a legjobban - tette hozzá dr. Zsí­ros Mária. Mert az itt munkát vál­lalók ugyanolyan tagjai voltak a cégnek, mint dunaújvárosi tár- ik. Közösen az ön­kormányzattal Felvettük a kapcsolatot a község önkormányzatával, miszerint a cég támogat minden olyan kezde­ményezést, amely az esetlegesen tovább nem foglalkoztatott dol­­ozók átképzésére irányulna. Min­en segítséget biztosítunk e témá­ban. Mi azt szeretnénk, hogy a Kol­lektív Szerződésben előírt végki­elégítésen is túl, Bölcskén meg­nyugtatóan rendeződjön a dolgo­zók sorsa. A gyár bezárására a határidő eszmei - vélte az igazgató, a munkáknak ki kell futniuk. Ez rö­vid időn belül megtörténik, s ez­után kerül sor a gyár bezárására, az őrzésére, állagmegóvásra. Ez is néhány dolgozó foglalkoztatását jelenti. Mi nagyon szeretnénk, ha ezt az ipari termelésre igencsak alkal­mas üzemépületet befektetés céljá­ra hasznosítani lehetne. Ez ügy­ben is megragadunk minden le­hetséges eszközt - fejezte be a beszélgetést dr. Zsíros Mária. EÖRDÖGH GABRIELLA

Next

/
Thumbnails
Contents