Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-03-09 / 5. szám
1994. március 9-13 PAKSI HÍRNÖK Az egyházközségi képviselő-testület kezdeményezésére Gyűjtés a dunakömlSdi templom felújítására Az 18264>an épült - műemlék jellegű - du nakömlődi templom külső felújítására az egyházközségi képviselőtestület gyűjtést kezdett Dunakömlődön minden családot személyesen fognak megkeresni. A paksi polgárokat ezúton is kérjük, hogy amennyiben erre a közérdekű célra - melyet adóalapcsökkentő kötelezettségváí ialásként az APEH nek bejelentettünk - nagy lelkű adományukkal hozzájárulni kívánnak, ezt a Paksi Rk. Plébániahivatalban (Szent István tér 16.) szíveskedjenek megtenni, minden munkana pon 9-11 óráig. Hálás köszönettel: a Dunakömlődi Egyházközségi Képviselőtestület A templom rövid története A török pusztítás és a kuruc-labanc harcok miatt kiveszett lakosság pótlására 1785. után német telepesek érkeztek Dunakömlődre. 1787-ben már elkészült a templom terve is, de 1789-re csak a plébánia és a hozzátartozó kápolna épült meg. A szaporodó lakosság ismételt kérésére 1825-ben indult meg a dunakömlődi templom építése. 1826. november 5-én Szent Imre herceg ünnepén szentelték fel. 1856-ban a faluban pusztító hatalmas tűzvész a templomban is súlyos károkat okozott, majd az eredetileg a főhomlokzat közepén elhelyezett 48 méter magas tornyot kellett lebontani annak életveszélyes elmozdulása miatt. A mai tornyot 1929-ben építették (29 m magasra). Az utolsó nagyjavítás 1976-ban történt a Műemlékvédelmi Felügyelőség, az Állami Egyházügyi Hivatal, a Pécsi Püspökség, a helyi és németországi hívek adományaiból. Jelenleg a templom ismét felújításra szorul. A toronykupola beázik, teljes cseréje szükséges. A párkányzat több helyen leomlott. A hajó falában komoly repedés mutatkozik, valamint a külső meszelés csaknem teljesen leázott. A hegyoldalban épített gyönyörű fekvésű klasszicista stílusú - műemlék jellegű - templom, mely a 6-os országos fő közlekedési útról messziről is látható, nagyon lehangoló képet mutat. A Dunakömlődi Római Katolikus Egyházközség elhatározta, hogy bár átmenetileg saját plébánosa nincs, a templomot nem engedi teljesen tönkremenni. Több építőipari, karbantartó cégnek adott megbízást a szükséges helyreállítási feladatok költségvetésének elkészítésére. Előzetes egyeztetés alapján 3,5 m Ft-ra lesz szükség a munka és anyagköltségeket is beleértve. Ezeket megtárgyalva, és a Pécsi Püspökséggel egyeztetve fogjuk kérni a Műemlékvédelmi Hivatal szakvéleményét. A kivitelezéshez várhatóan szükséges okán élnek a városban azok közül, akik a második világháború utáni pokoljárás ártatlan áldozatai voltak. Idős koruk ellenére elevenen égnek bennük az akkoriban kapott sebek. A megpróbáltatások, melyeket átéltek, borzasztó nyomokat hagytak lelkűkben és fizikumukban egyaránt. Rengeteg férfit és nőt hurcoltak el Paksról is Oroszországba. Egy a szenvedés, mégis, az ember önkéntelenül a gyengébb nem áldozatait helyezi előtérbe - hiszen ők nem pusztán hadifoglyok voltak, hanem nők is. Közéjük tartozik a 72 éves Gyömrei Gyuláné, született Wernotch Anna, aki jelenleg - milyen különös - az Anna utcában él, és nagybeteg 88 éves férjét ápolja, aki szintén megjárta a hadifogságot.-Anna néni, hány évesen vitték el?- Huszonegy éves voltam. Elvitték a szüléimét is, elvették a házunkat, mindent, ami a miénk volt. A nőket 18-tól 45 éves korukig hurcolták el. Jöttek értünk, azonnal indulnunk kellett, így még a legszükségesebb dolgokat sem volt időnk összecsomagolni.-Mivel indokolták az önök deportálását?- Német ajkúak voltunk. Igaz, hogy nem követtünk el semmit, de ez akkor nem számított. A szüléimét egy-egy 20 kg-os csomaggal Németországba vitték, én még fiatal voltam, nekem Oroszország jutott. Ugyanúgy bevagoníroztak bennünket, mint korábban a zsidókat.-Az utazásról mondana valamit?-Marhavagonokban zsúfoltak össze bennünket, három hétig tartott az út. Csak ritkán állt meg a vonat, addig, amíg vizet, meg valami kenyérnek nevezett maszlagot adtak be, nehogy mind elpusztuljunk. Kiszállni senkit nem engedtek. Mi 1945. január 9-én indultunk és február 9-én érkeztünk meg a Donyec-medencébe. Délután 4 óra lehetett. A kívagonírozás után, a rettenetes hidegben erős felügyelet alatt elindítottak bennünket a célállomás, Donvazda felé. Hajnalig megállás nélkül gyalogoltunk. Több százan, talán ezren is lehettünk, az őrök könyörtelenül noszogattak bennünket. Gondolhatja, mit éltek át az elcsigázott, fáradt nők.-A megérkezés után mi történt?-A lágerben már nem is tudom hányadszor összeszámoltak bennünket, aztán helyet kerestek nekünk. Hatalmas barakktábor volt, mégis nagyon nehézkesen ment az elhelyezésünk, ugyanis agyon volt zsúfolva emberekkel.- Hányán voltak egy barakkban?- Mi ezerkétszázan voltunk, de voltak sokkal Harminckét hónap hadifogságban nagyobb barakkok is. Mindenféle nemzetiségű ember szorongott a priccseken. Egymás fölött négy priccset helyeztek el, az alsókon az erősebbek, vagy a régi barakklakók feküdtek. Igazi börtön volt.- Milyen munkát végeztek?-Régi, lerobbant bányákat hoztunk helyre, de egyben szenet is bányásztunk. Rettenetesen rossz állapotban voltak ezek a bányák. Tönkrement, öreg gépekkel dolgoztunk, sokszor a lift sem működött, előfordult, hogy 10-20 méteren át a fenekünkön csúsztunk lefelé a tárnában, hogy elérjük a folyosókat és a puszta kezünkkel kapaszkodtunk vissza. Három műszakban folyt a munka, 8 órás időbeosztásban. Nagyon kevés ennivalót kaptunk, ha ugyan ételnek nevezhetem. Néhány deka fekete szárazkenyeret, káposztalevesnek szürke löttyöt, összeget forintot az alábbiak szerint kívánjuk biztosítani: Dunakömlődi Egyházközség szűkös költségvetéséből: 90 ezer forint, közérdekű célra gyűjtött kötelezettségvállalásból: 410 ezer forint, a Pécsi Püspökség támogatásából: 600 ezer forint, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség támogatásából: 400 ezer forint, a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság támogatásából (állványozás): 500 ezer forint, Paks Város Önkormányzatának támogatásából: 1,5 millió forint. amiben itt-ott úszkált egy káposztalevél, zabkását, csalánlevest és a csoda tudja még mit etettek velünk.-Mennyi időt töltött afogságban?- Én korábban hazajöhettem, mint a többiek, 32 hónapot kellett letöltenem. Azt mondták, azért jöhetek haza, mert jól dolgoztam, de inkább az lehetett az oka, hogy nagyon megbetegedtem.-Mitörtént, miután hazatért?- Senkim és semmim nem volt. A szüléimét kitelepítették Németországba, a házunkba idegenek költöztek. A hajam teljesen kihullott. Csak leültem a kapunkban és sírtam. Olyan voltam, mint a ma született gyermek. Még sokáig betegeskedtem, képzelheti, 38 kiló voltam mindössze. Az akkori paksi tisztiorvosnak mégis sikerült meggyógyf tania. Nehezen, de összeszedtem magam és elkezdtem dolgozni. Csináltam én mindent, dolgoztam kőművesek mellett, sokáig gyalog jártam Kanacsra, ez oda-vissza tizenkét kilométer, de ezt is ki kellett bírnom.- Gyula bácsival mikor ismerkedett meg?- Hazatérésem után 7 évvel. Ő is fogságban töltött 4 évet. Amikor hazajött, már elhagyta a felesége. Neki is csak a fél ház maradt meg, ő is sokat szenvedett. Megismerkedtünk. Ahogy mondom, nulláról kellett kezdeni az életünket. Dolgoztunk, a férjem ügyes, jó cipész volt, de foglalkoztunk sok mindennel, méhekkel, szőlővel. A ltunk is megszületett, lassan rendbe jött az életünk.-Mindketten betegesek, kapnak valami segítséget?- Én cukorbeteg vagyok, nagyon megromlott a látásom, érszűkületem is van, az uram sokkal nagyobb beteg. Az a baj, hogy én 12 éves korom óta cselédlányként dolgoztam, nyugdíjat nem kapok. Van egy kis életjáradékom és ez a fogság után járó kárpótlás... SZ.J.
