Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-12-02 / 41. szám

1994. december 2. § Paksi Hírnök Német segítség az egészségügynél I ÓNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK, 1994 - VÁLASnÓKERÜLETEK KI HOVA TARTOZIK, KI HOL VÁLASZT? A december 11-én sorra kerülő önkormányzati választások tíz egyéni választókerületben történnek. A kerületek a lakóhely szerinti szavazókörökre oszlanak. A könnyebb eligazodást, tájékozódást segíti az alábbi kimutatás. HORVÁTH MARGIT November végétől már nem kell Szekszárdra utazni­uk azoknak a betegek­nek, akiknek látótérvizsgálat­ra van szükségük. Németország kulturális at­taséja, Klaus M. Rieff, novem­ber 25-én adta át a város rendelőintézetének a mintegy kétmillió forint értékű ado­mányt. A szemészeti műsze­rek (szemtükör, látótérvizs­gáló, próbalencse) megköny­­nyitik az orvosi ellátást. Mint azt Klaus M. Rieff el­mondta: Németország prog­ramot dolgozott ki a magyar­­országi németek segítésére és ellátására. Köztudott, hogy az ország déli területén, Tolna és Baranya megyében él a leg­több német nemzetiségű em­ber. A program költségvetési kerete ebben az évben kétmil­lió márkát tesz ki. Ebből kö­rülbelül hat-hétszázezer már­kát fordítanak egészségügyi ellátásra. Hazánkban eddig Mosonmagyaróvár, Pécs, Kom­ló, Kaposvár kórházai kaptak adományt Németországtól. Klaus M. Rieff hangsúlyoz­ta, hazájának célja a két ország közötti jó viszony ápolása. A baráti kapcsolat fontosságát történelmi háttér­rel támasztotta alá. Öt évvel ezelőtt a berlini fal lerom­bolásakor magyarok vitték el az első köveket, ezzel is se­gítve a két Németország újra­egyesülését. Mint mondotta, fokozott fi­gyelemmel tekintenek a Ma­gyarországon kialakult egész­ségügyi helyzetre. Rendszeresen kapnak kór­házaktól, egészségügyi intézményektől segély­kérő leveleket. Klaus M. Rieff elmondta: hazájában működő segélyprogramok közül a ma­gyarországi németek megsegí­tésére irányuló az egyetlen, amelyből orvosolhatják az egészségügyet. 1. sz. egyéni választóke­rület: 1. sz. szavazóköre, Munkácsy úti óvoda: Anna u., Arany János u., Csonka köz, Erkel Ferenc u., Gárdonyi Gé­za u., Hegyalja u., Jókai Mór u., Kálvária u., Könyök u., Munkácsy Mihály u., Rókus u., Szőlőhegy u., Tavasz u., Vas köz, Wiedemann u. 2. sz. szavazóköre, Szentháromság tér 1. Bezerédj Általános Isko­la: Bajcsy-Zsilinszky u., Bás­tya u., Deák Ferenc., Duna­­földvári út, Haladás u., Han­gya köz, Hidegvölgy u., Kalap u., Kömlődi út, Nyár u., Öreghegy u., Petőfi u., Szent­­háromság tér, Üstökös u., Vas­útállomás. 2. sz. egyéni választóke­rület: 3. sz. szavazóköre, Városi Könyvtár, Villany u. 1.: Attila u., Csónak u., Duna­­part, Duna u., Halász u., Hegyhát u., Ida u., Jámbor Pál u., Kereszt u., Kossuth Lajos u., Sas u., Szent István tér, Szent János u., Templom tér, Templom u., Villany u., Vörö­­marty u. 4. sz. szavazóköre, polgármesteri hivatal, Dózsa György u. 55-61.: Árok u., Árvíz u., Báthori u., Dózsa György u., Hattyú u., Kosár u., Síksor, Táncsics köz, Tán­csics Mihály u. 3. sz. egyéni választóke­rület: 5. sz. szavazóköre, PSE-sportpálya, Fehérvári út: Akác u., Csendes u., Fehér­vári út, Komisu., Május 1. u., Mária u., Szérűs u., Virág u. 56-102. (páros), Virágú. 51- 131. (páratlan). 6. sz. szava­zóköre, PSE-sportpálya, Fe­hérvári út: Dobó István u., Fecske u., Györkönyi u., Ki­nizsi u., Mátyás király u., Me­ző u., Pacsirta u., Péter u., Sport u., Toldi Miklós u., Vá­sárhelyi P u. 4. sz. egyéni választóke­rület: 7. sz. szavazóköre, Aranykalász Tsz iroda, Hu­nyadi u. 15.: Bem u., Damja­nich u., Eötvös u., Híd u., Hunyadi u., Imre u., József Attila u., Kert u., Laktanya u., Lánc u., Liliom u., Ősz u., Retek u., Sárgödör tér, Szé­chenyi u., Szív u., Takács György u., Temető u., Virág u. 2-54. (páros), Virág u. 1-14. (páratlan), Völgy u., Zöldfa u. 8. sz. szavazóköre, ESZI Dó­zsa Gy. u. 99.: Hajnal u., Ká­polna u., Keskeny u., Pál u., Rákóczi u., Rosthy u., Rózsa u., Váci Mihály u., Zrínyi u., Kurcz György u. 5. sz. egyéni választóke­rület: 9. sz. szavazóköre, Vak Bottyán Gimnázium: Domb u. 10-100. (páros), Domb u. 9-95. (páratlan), Gyár u., Hársfa u., Nádor u., Pollack Mihály u. (páros) 2- 34/B., Ságvári Endre u., Zápor u. (páros) 38-80., Zápor u. (páratlan 15-51.), Zsíros-köz. 10. sz. szavazóköre, kon­zervgyár: Bercsényi u., Kato­na József u., Kishegyi út. 6. sz. egyéni választóke­rület: 11. sz. szavazóköre, Kishegyi úti óvoda: Fenyves u., Pollack Mihály u. (páros) 36-46., Szedres u. 12. sz. szavazóköre, Művelődési Központ: Árnyas u., Építők u. 7. sz. egyéni választóke­rület: 13. sz. szavazóköre, Művelődési Központ: Alpári Gyula u., Barátság útja, Jedlik Ányos u., Kandó Kálmán u., Kisfaludy u., Kodály Zoltán u., Puskás Tivadar u., Rajk László u., Szabó Erzsébet u., Tölgyfa u., Újtemplom u. (páros) 18-28., Új templom u. (páratlan) 17-21. 8. sz. egyéni választóke­rület: 14. sz. szavazóköre, Ifjúság úti óvoda: Gagarin u., Gesztenyés u., Ifjúság útja, Kurcsatov u., Babits Mihály u. 9. sz. egyéni választóke­rület: 15. sz. szavazóköre, Deák Ferenc Általános Iskola, Tolnai út 19.: Ady Endre u., Alkotmány u., Alkotók útja, Bocskai u., Domb u. 2-6. (páros), Domb u. 1-3. (párat­lan), Gátőrház, Hősök tere, Liget u., Nyárfa u., Újtemp­lom u. 2-16. (páros), Újtemp­lom u. 1-15. (páratlan), Va­dász u., Vak Bottyán u., Zápor u. 2-32. (páros), Zápor u. 1-13. (páratlan). 16. sz. sza­vazóköre, Ruhaipari Szövet­kezet, Tolnai út: Április 4. u., Április 4. u. új sor, Dankó Pista u., Gábor Áron u., Klap­ka György u., Kölcsey u., Kö­­lesdi u., Síp u., Tolnai út, Újtelep, Vasút u., Vásár u., Zalka Máté u. 10. sz. egyéni választóke­rület: 17. sz. szavazóköre, Dunakömlőd, faluház: Bartók Béla u., Béke u., Csárda u., Radnóti Miklós u., Sánchegy u. 18. sz. szavazóköre, Du­nakömlőd, faluház: Árpád u., Csokonai u., Hegy u., Őrház, Szabadság u. 19. sz. szava­zóköre, Szakmunkásképző Iskola, Biritó: Biritópuszta, Csámpapuszta, Cseresznyés­puszta, Faluhelypuszta, He­gyespuszta. 20. sz. szavazó­köre, Gyafix Kft. iroda, Gya­­pa: Cecei u., Gyapapuszta, Kanacsiu., Rétu.

Next

/
Thumbnails
Contents