Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-11-25 / 40. szám
1994. november 25. Paksi Hírnök NEM HAGYOTT BEKEN A MOSTAHAAPÁM Hivatalos adatok szerint Magyarországon évente körülbelül ezer ember válik szexuális erőszak áldozatává. Szüleim korán elváltak, anyám hamarosan újra férjhez ment. Miután azonban mostohaapám hozzánk költözött, pokollá vált az életünk. Kislány voltam még, s ezt az embert lehet, hogy pont az érdekelte, de az is elképzelhető, hogy a későbbiekben akart teljes kapcsolatot Ha visszaemlékszem anyámra, mindig az jut eszembe, hogy ő csak három évig volt az enyém. Amikor betette a lábát az otthonunkba ez az ember, minden felborult körülöttünk. Eljöttem Szekszárdról abban a reményben, hogy az új környezet segít majd talpra állni. Tudom, hogy nehéz, de talán sikerül. létrehozni velem. Soha nem hagyott békén. Ha fürödni mentem, ő kivette a fürdőszoba ajtajából a kulcsot, hogy ne tudjam bezárni az ajtót. Mindig végignézte ahogy fürdők, gyakran bejött a fürdőszobába. Undorító volt az egész. Állandóan tapogatott, mindent megnézett rajtam, mindenféle ízléstelen kijelentéseket tett.-Mit szólt ehhez az édesanyja?- Mit tehetett volna? Tűrnie kellett! A mostohaapám olyanokat mondott neki, hogy azt kell tenni az ilyen idős lányokkal, mint amit ő tesz, mert ez a későbbiekben majd visszafogja őket a szerelmi életben. Mindent megtett velem, csak éppen erőszakot nem követett el rajtam. Gyűlöltem, és rettegtem tőle. Ma is félek attól, hogy találkozók vele, ugyanis itt dolgozik Pakson. Az volt a legszörnyűbb, amikor megtudta a húgom, hogy mi történik. Ez az ember számító volt, mindig azt mondogatta, hogy a két kislányból egyszer fejlett nagylány lesz. Nem furcsa? „Fejlett nagylány.”- Mi lett a mostohaapja által hangoztatott visszafogottságból?-Pontosan ezeknek a zaklatásoknak köszönhetően, nemhogy visszafogott lettem, ellenkezőleg. Tizenhárom éves koromban már fiúkkal voltam. Egyszerűen hajtott a kíváncsiság. Volt egy időszak, amikor már semmi nem érdekelt. Egyszerűen menekültem az alkoholba, férfiakhoz. Nem akartam tudni a gyermekkoromról. Mostohaapámnak sikerült megrontania nemcsak az anyámat, de engem is. Tönkretette az életünkre. Becslések szerint a szexuális zaklatás áldozatainak száma azonban hozzávetőlegesen tízezerre tehető. Az erőszak elsősorban a nőket és a gyermekeket fenyegeti. Szembe kell néznünk ezekkel a tényekkel, meg kell próbálnunk segíteni az áldozatokon. A legkiszolgáltatottabbak a gyermekek, őket a legnehezebb megvédeni. A velük szemben elkövetett szexuális erőszak, zaklatás traumája többnyire elkíséri őket a felnőtt korig, nem ritkán egész életükben. Katalin - nevezzük így - története is megér egy riportot. A huszonegy éves leány néhány évvel ezelőtt Szekszárdról érkezett Paksra.- A múltam elől menekültem - mondja -, mindent el akartam felejteni, de nem vagyok képes szabadulni a gyermekkor szörnyű emlékétől. Van egy kisfiam, és egy élettársam, nagyon jól megvagyunk egymással, albérletben élünk. Korunk pestise Korunk pestise az AIDS. Sokan és sokszor elmondták, leírták már e szomorú tényt. Sajnos még mindig nem elégszer. A megelőzés érdekében ismeretterjesztő filmek, prospektusok láttak napvilágot, emellett az év egy napját, december elsejét az AIDS világnapjává nyilvánították. Ezen a napon délután 15 és 18 óra között a Városi Művelődési Központba várják a fiatalokat és idősebbeket. A nap jelmondata: „Nem ölhet meg a szerelem!” Ennek érdekében a szervezők tanácsadással, filmvetítéssel és szűrővizsgálatokkal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az AIDS és a szexualitás témakörében totókat tölthetnek ki a fiatalok. A helyes megfejtésekért nyereménytárgyakhoz is lehet jutni. December elsején nemcsak korunk pestiséről esik majd szó. Az alkohol, a drog, a dohányzás okozta problémák, az azok megelőzésére irányuló programokat ismertetik délután. Információ szerezhető arról is, hogy hol és hogyan juthat egy-egy rászoruló segítséghez, akár névtelenül is. Az AIDS-világnap záróeseményeként, egy héttel később, december 9-én este hét órakor a Philadelphia című filmet vetítik.