Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-11-11 / 38. szám

1994. november 11. Paksi Hírnök □ Paksi Hírnök 7030 PAKS Pf. 25. SZERETTEM, SZERETEM ÉS SZERETNI IS FOGOM... Ott, ahol az ember költemények elemzésével is fog­lalkozni tud... M. A Paksi Hírnök POSTÁJÁBÓL „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD!” nem találok, de olyan mo­mentumokat, amelyekkel sze­mély szerint nem értek egyet már igen. Az első cikkben idézett „nincs Paksnak hiva­tásos művésze” kijelentés, amennyiben valóban elhang­zott tényleg helytelen és sértő. Ezen még az sem változtat, hogy Paks - bocsánat a csúnya szóért - „leghivatásosabb” művészének a közelmúltban volt - vagy talán van is - önál­ló tárlata. A nyilvános sértést semmi nem mentheti. Azt is helyesebbnek tartottam volna ugyanakkor, ha figyelemmel arra, hogy a megye kisebb vá­rosaiban — így Pakson is - régi hagyományai vannak a jó ér­telemben vett lokálpatriotiz­musnak és ami ezzel sajnos gyakran társult a megyeszék­hely irányából érkező mégoly jó szándékú megnyilvánulá­sok iránti gyanakvásnak is, a fentihez hasonló nehéz hely­zetben én inkább fővárosi mű­vészeket kértem volna fel az első kiállításra. Gyorsan hoz­záteszem nem a színvonal mi­att. Az így is garantált. Mindez természetesen szubjektív véle­mény és korántsem biztos, hogy helyes. A döntés köte­lessége és joga, tetszik avagy sem, a paksi múzeumigazga­tóé. Ezen vitatkozni lehet, csakhogy nem érdemes, mert a tény akkor is tény, ha vitat­juk. Egy biztos! A paksi múzeum jelenleg olyan szakemberekkel rendelkezik, akiknek szemé­lye garancia arra, hogy ameny­­nyiben nyugodtan dolgoz­hatnak, Paks az ország egyik legszebb és a tudományos te­vékenységét is magas szinten képviselő kisvárosi múzeumá­val büszkélkedhet majd. Ez természetesen nemcsak az ő érdemük, hanem minden se­gítő szándékú paksi polgár ér­deme lesz. Csak még egy rövid megjegyzést tennék! Mindeb­be a mesterségesen kavart ügybe belekeverni az 1956-os emléktábla ügyét...? Hát ez enyhén szólva ízlés kérdése! DR. GAÁL ATTILA megyei múzeumigazgató Szekszárd, 1994. november 3. Tősgyökeres paksi va­gyok. Itt végeztem el általános iskolai tanul­mányaimat, majd a Vak Bottyán Gimnázi­umban tett érettségi vizsgám után Pusztahencsére kerül­tem, ahol képesítés nélküli ta­nítóként tevékenykedtem há­rom éven át. (Ide naponta busszal jártam ki.) Ez idő alatt levelező tagozaton elvégeztem a Kaposvári Tanítóképző Fő­iskola tanítói szakát, majd Pakson, a Bezerédj Általános Iskolában folytattam pedagó­giai tevékenységemet. Jelen­leg - immáron hét éve - a IV Számú Általános Iskolában ta­nítok. Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, hogy éreztessem: gyakorlatilag szü­letésem óta itt, Pakson élek. És most mondanám el, hogy miért ragadtam tollat. Egy bizonyos úgy (számomra óriási veszteséget jelentő) döbbenetes hír olvastának kö­vetkeztében. A Paksi Hírnök VI. évfolyam 33. számában a következő címen akadt meg a szemem: Bezár-e a Paksi Ha­lászcsárda? És a cikkből kiderül: bizony előfordulhat, hogy bezárják. Pusztán azért, mert a bérbeadók irreálisan magas (havi kettőszáznégye­­zer forintot!) követelnek bér­leti díjként, amelyet - sejthet­jük - nemigen lehet kigazdál­kodni. Tévedés ne essék, én nem a bérlő, Gazdag István, sőt még csak nem is az ott dolgozók munkahelyét féltem (bár ez sem közömbös szá­momra!). Akkor miért, miről beszé­lek? Elmondom: paksi em­berként, gyakorlatilag mind a negyven évemet itt töltöttem el és kimondom: szerettem, szeretem és szeretni is fogom ezt a kisvárost. (Az egy külön téma lenne, hogy ki minek tartja: falu, község vagy vá­ros...) A Paksi Halászcsárdát kü­lönösen szeretem, mert kelle­mes a környezete, csodálatos a teraszról a Duna látványa (amely folyamot én is igen­igen kedvelem), előzékenyek a felszolgálók. Csak egy pél­dát erre: a minap verseket ele­meztem itt éppen (kb. 2-3 órán át). Miután láttam, hogy fogytán a papírom, hívtam a pincért és ő abszolút termé­szetességgel kisegített nem is egy, hanem három-négy da­rab A/4-es lappal. Tehát ott, ahol az ember költemények elemzésével is foglalkozni tud, az bizony - ismerjük el - egy nagyon csendes, nyugodt hely. Ezenkívül, pusztán csak azért, mert a cikk kapcsán nosztalgiázni is kezdtem, hadd mondjam el: itt gyüle­keztünk sok-sok barátommal gimnazista éveink alatt. Itt tartottuk a bankettünket, s idejöttünk a későbbi érettségi találkozókra is. Családommal havonta legalább egyszer - egy idő óta - szintén örömmel keressük fel ezt a számunkra kedves, nyugalmat árasztó vendéglátóipari egységet. Hát ezért nem szeretném én, ha a Paksi Halászcsárdát bezárnák! Bezárnák csak azért, mert bizonyos szemé­lyek, társaságok, „körök” ér­dekei ezt kívánják, illetve a gyors meggazdagodás remé­nyében hozzák meg döntései­ket. Szóval: kérem, hogy ne zár­ják be a Paksi Halászcsárdát! FRANCKÓ FERENCNÉ Paks, Gesztenyés u. 19. (egy tősgyökeres paksi lakos) Gazdát cserél a csárda? Eredménytelenül végződ­tek a Paksi Halászati Szö­vetkezet és Gazdag István, a Paksi Halászcsárda bérlője közötti pénzügyi egyezteté­sek, a bérleti díjat illetően. A szövetkezet 1994. októ­ber 20-i keltű levelében kö­zölte Gazdag Istvánnal, hogy az általa megajánlott bérleti díjat - 120 ezer fo­rint plusz áfa - nem tudják elfogadni. Ezzel egyértel­művé vált, hogy a csárda gazdát cserél, a gazda csár­dát cserél. Gazdag István ugyanis megvásárolta a 6-os út melletti Vetle csárdát, ott várja az úton megéhezett, megszomjazott vendégeket. Hogy ki lesz a Paksi Halászcsárda új bérlője, egyelőre még titok.

Next

/
Thumbnails
Contents