Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-11-11 / 38. szám
1994. november 11. Paksi Hírnök □ Paksi Hírnök 7030 PAKS Pf. 25. SZERETTEM, SZERETEM ÉS SZERETNI IS FOGOM... Ott, ahol az ember költemények elemzésével is foglalkozni tud... M. A Paksi Hírnök POSTÁJÁBÓL „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD!” nem találok, de olyan momentumokat, amelyekkel személy szerint nem értek egyet már igen. Az első cikkben idézett „nincs Paksnak hivatásos művésze” kijelentés, amennyiben valóban elhangzott tényleg helytelen és sértő. Ezen még az sem változtat, hogy Paks - bocsánat a csúnya szóért - „leghivatásosabb” művészének a közelmúltban volt - vagy talán van is - önálló tárlata. A nyilvános sértést semmi nem mentheti. Azt is helyesebbnek tartottam volna ugyanakkor, ha figyelemmel arra, hogy a megye kisebb városaiban — így Pakson is - régi hagyományai vannak a jó értelemben vett lokálpatriotizmusnak és ami ezzel sajnos gyakran társult a megyeszékhely irányából érkező mégoly jó szándékú megnyilvánulások iránti gyanakvásnak is, a fentihez hasonló nehéz helyzetben én inkább fővárosi művészeket kértem volna fel az első kiállításra. Gyorsan hozzáteszem nem a színvonal miatt. Az így is garantált. Mindez természetesen szubjektív vélemény és korántsem biztos, hogy helyes. A döntés kötelessége és joga, tetszik avagy sem, a paksi múzeumigazgatóé. Ezen vitatkozni lehet, csakhogy nem érdemes, mert a tény akkor is tény, ha vitatjuk. Egy biztos! A paksi múzeum jelenleg olyan szakemberekkel rendelkezik, akiknek személye garancia arra, hogy amenynyiben nyugodtan dolgozhatnak, Paks az ország egyik legszebb és a tudományos tevékenységét is magas szinten képviselő kisvárosi múzeumával büszkélkedhet majd. Ez természetesen nemcsak az ő érdemük, hanem minden segítő szándékú paksi polgár érdeme lesz. Csak még egy rövid megjegyzést tennék! Mindebbe a mesterségesen kavart ügybe belekeverni az 1956-os emléktábla ügyét...? Hát ez enyhén szólva ízlés kérdése! DR. GAÁL ATTILA megyei múzeumigazgató Szekszárd, 1994. november 3. Tősgyökeres paksi vagyok. Itt végeztem el általános iskolai tanulmányaimat, majd a Vak Bottyán Gimnáziumban tett érettségi vizsgám után Pusztahencsére kerültem, ahol képesítés nélküli tanítóként tevékenykedtem három éven át. (Ide naponta busszal jártam ki.) Ez idő alatt levelező tagozaton elvégeztem a Kaposvári Tanítóképző Főiskola tanítói szakát, majd Pakson, a Bezerédj Általános Iskolában folytattam pedagógiai tevékenységemet. Jelenleg - immáron hét éve - a IV Számú Általános Iskolában tanítok. Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, hogy éreztessem: gyakorlatilag születésem óta itt, Pakson élek. És most mondanám el, hogy miért ragadtam tollat. Egy bizonyos úgy (számomra óriási veszteséget jelentő) döbbenetes hír olvastának következtében. A Paksi Hírnök VI. évfolyam 33. számában a következő címen akadt meg a szemem: Bezár-e a Paksi Halászcsárda? És a cikkből kiderül: bizony előfordulhat, hogy bezárják. Pusztán azért, mert a bérbeadók irreálisan magas (havi kettőszáznégyezer forintot!) követelnek bérleti díjként, amelyet - sejthetjük - nemigen lehet kigazdálkodni. Tévedés ne essék, én nem a bérlő, Gazdag István, sőt még csak nem is az ott dolgozók munkahelyét féltem (bár ez sem közömbös számomra!). Akkor miért, miről beszélek? Elmondom: paksi emberként, gyakorlatilag mind a negyven évemet itt töltöttem el és kimondom: szerettem, szeretem és szeretni is fogom ezt a kisvárost. (Az egy külön téma lenne, hogy ki minek tartja: falu, község vagy város...) A Paksi Halászcsárdát különösen szeretem, mert kellemes a környezete, csodálatos a teraszról a Duna látványa (amely folyamot én is igenigen kedvelem), előzékenyek a felszolgálók. Csak egy példát erre: a minap verseket elemeztem itt éppen (kb. 2-3 órán át). Miután láttam, hogy fogytán a papírom, hívtam a pincért és ő abszolút természetességgel kisegített nem is egy, hanem három-négy darab A/4-es lappal. Tehát ott, ahol az ember költemények elemzésével is foglalkozni tud, az bizony - ismerjük el - egy nagyon csendes, nyugodt hely. Ezenkívül, pusztán csak azért, mert a cikk kapcsán nosztalgiázni is kezdtem, hadd mondjam el: itt gyülekeztünk sok-sok barátommal gimnazista éveink alatt. Itt tartottuk a bankettünket, s idejöttünk a későbbi érettségi találkozókra is. Családommal havonta legalább egyszer - egy idő óta - szintén örömmel keressük fel ezt a számunkra kedves, nyugalmat árasztó vendéglátóipari egységet. Hát ezért nem szeretném én, ha a Paksi Halászcsárdát bezárnák! Bezárnák csak azért, mert bizonyos személyek, társaságok, „körök” érdekei ezt kívánják, illetve a gyors meggazdagodás reményében hozzák meg döntéseiket. Szóval: kérem, hogy ne zárják be a Paksi Halászcsárdát! FRANCKÓ FERENCNÉ Paks, Gesztenyés u. 19. (egy tősgyökeres paksi lakos) Gazdát cserél a csárda? Eredménytelenül végződtek a Paksi Halászati Szövetkezet és Gazdag István, a Paksi Halászcsárda bérlője közötti pénzügyi egyeztetések, a bérleti díjat illetően. A szövetkezet 1994. október 20-i keltű levelében közölte Gazdag Istvánnal, hogy az általa megajánlott bérleti díjat - 120 ezer forint plusz áfa - nem tudják elfogadni. Ezzel egyértelművé vált, hogy a csárda gazdát cserél, a gazda csárdát cserél. Gazdag István ugyanis megvásárolta a 6-os út melletti Vetle csárdát, ott várja az úton megéhezett, megszomjazott vendégeket. Hogy ki lesz a Paksi Halászcsárda új bérlője, egyelőre még titok.