Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-10-28 / 36. szám

Paksi Hírnök 1994. október 28. JUBILEUMI HANGVERSENY A Szekszárdi Kamarazene­­kar 10 éves jubileumi hang­versenyét a madocsai refor­mátus templomban tartotta meg. Műsoron Vivaldi, Haydn és Sibelius művei sze­repeltek. A koncert bevételét a templom tatarozására aján­lották fel a szekszárdiak. A zenekar vezetője, Földesi Lajos ez év augusztusában már adott egy nagy sikerű he­gedűkoncertet ugyanitt. A nagy fokú érdeklődést látva ajánlotta fel, hogy kamaraze­nekarával is ellátogatna a köz­ségbe. A mostani koncert apropóját az adta, hogy Föl­desi Lajos édesapját, Földesi Jánost kitüntették a Mado­­csa Közművelődéséért díjjal. A korábbi években Földesi János vezette a Madocsai Népi Együttest, amely az általa gyűjtött koreográfiákat, nép­táncokat elevenítette meg. Emellett más hagyományőrző tevékenységet is végzett, pél­dául Tolna megyei népdalok gyűjtésén munkálkodott. Ezek közül csendült fel né­hány délután három órakor a művelődési házban a Hagyo­mányőrző Népi Együttes elő­adásában. Felhívás Paks Város Polgármesteri Hivatala várhatóan 1994. november közepétől térítés ellenében csónaktárolási lehetőséget ad a vízirendőrség épületében. Előzetes igényfelmérés céljából váijuk a jelent­kezéseket név, lakcím és csónakméret-megjelölés­­sel. Az igénybejelentés szerződési kötelezettséget még nem jelent. A bérleti díjak mértékét a ké­sőbbiekben kialakuló férőhelyszám és tárolási lehetőségek függvényében határozzuk meg. A jelentkezéseket 1994. november 5-ig a város­háza portáján lévő gyűjtőládába kéijük elhelyezni. Az ALISCAVIN Rt. 1994. október ' 15. és november 30. között ó- és újborfelvásárlási akciót kezdeményez Egészséges, tiszta ízű, a Magyar Bortörvény elő­írásainak megfelelő beltartalmi értékű fehér- és vörösborokat vásárolunk.} Ár: 40 Ft/1-55 Ft/I-ig. FIZETÉS: 8 NAPON BELÜL KÉSZPÉNZBEN. A felajánlott borok mintáit 1 1-es tisztára mosott üvegben, parafadugóval lezárva, a mennyiség megjelölésével Szek­­szárd, Epreskert u. 10. sz. alatti laboratóriumunkba, vala­mint Garay tér 19. sz. pincészetünkbe és Paks, Hősök tere 1. sz. pincészetünknél kérjük leadni munkanapokon 8-14 óráig. Négy büntetett előéletű fia­tal kocsival járta az országot, hogy kisebb falukban meg­állva betötjenek, pénzt és ék­szert lopjanak. Portyázóterü­­letük Dunaföldváron, Solton át egészen Pécsig terjedt. Be­vált módszerük volt, hogy csa­ládi házakba csöngettek be, s ha nem volt otthon senki, ha­mar ráakadtak a kapufélfára akasztott, vagy a lábtörlő alá tett kulcsra, amellyel könnye­dén bejutottak a házakba. Egy-egy alkalommal 20-30-50 ezer forinttal gazdagabban tá­voztak. Bölcskén egy szem­tanú segítségével sikerült őket elfogni: látta, amint betörtek szomszédja házába. Feljegyez­te az autó rendszámát. Ennek alapján a rendőrség már kön­nyedén megtalálta a kocsi tu­lajdonosát, Berg Péter 24 éves fiatalembert. A tárgyalás folyamán 58 bűnesetre derűit fény. A legutolsót Berg így kom­mentálta: Januárban hárman indultunk balhézni. Megáll­tunk egy faluban, kinéztünk egy házat. Brigi szóval tartotta az ott lakó nénit, addig Joker bement a házba. Onnan száz­ezer forintot hozott ki, majd leléptünk és megosztoztunk a pénzen. Paks Városi Bíróság Berg Pé­tert 3 év börtönre, 3 év köz­ügyektől való eltiltásra ítélte. T. J. feltételes szabadlábra he­lyezését megszüntette és el­rendelte korábbi börtönbün­tetésének letöltését a most ka­pott 3 év 6 hónappal együtt. A csapat hölgytagját K. B.-t 3 év börtönre ítélte a bíróság. B. L. 7 hónap börtönt kapott. Emel­lett a vádlottak kötelesek az okozott kárt megtéríteni. * * * Néhány deci pálinka elfo­gyasztása után „családi vállal­kozásba” fogott Pintér Zoltán és fia. 1994. május 6-ról 7-re virradó éjszaka feltörtek né­hány présházat az Ősz utcá­ban, ahonnan élelmiszert lop­tak el, összesen 28 ezer forint értékben. Az ügyet 1994. szeptember 27-én tárgyalta a Paks Városi Bíróság. Enyhítő körülmény­ként értékelte a beismerő val­lomásokat, majd kötelezte az elkövetőket az okozott kár megtérítésére. Az ítélet: apa és fia egyenként 5 hónap, egy év­re felfüggesztett börtönbünte­tést kapott. SOROS HIRDETÉS □ Eladó emeletes családi ház Paks, Április 4. u. 2/A. Érdeklődni: a helyszínen. * * * □ Eladó egy pár lószerszám Paks, Domb u. 15. VÁROSI MOZI OKTÓBER 30. VASÁRNAP AZUT0LSÓ TÖRVÉNYEN KÍVÜLI Színes feliratos amerikai westemfilm. NOVEMBER 2. SZERDA 16 és 19 órakor HÜVELYK PANNA Színes magyarul beszélő amerikai zenés rajzfilm. Paksi Hírnök PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA Főszerkesztő: KISS G. PÉTER A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, Paks, Dózsa György út. 55-61. Pf. 25. Telefon: 75-311-277 Telefax: 75-313-522 A Paksi Hírnököt kiadja: Paks Város Önkormányzata. Felelős kiadó: BOR IMRE polgármester. HU ISSN 0865-560X Szedés, tördelés: Ruskó István, Szekszárd • Képrepró: Grafikai Fotóstúdió, Szekszárd • Nyomtatás: Hermann Frigyesné, Szekszárd, telefon: 74-316-830. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza!

Next

/
Thumbnails
Contents