Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-10-14 / 34. szám
Paksi Hírnök 1994. október 14. «D Raktártűz Madocsán Feltehetőleg elektromos hiba okozta azt a madocsai tüzet, melyhez október 6-án éjjel fél kettő után riasztották a paksi tűzoltókat. Lángokban állt a 900 négyzetméter alapterületű volt hűtőtároló, melyben a termelőszövetkezet több vagonnyi vető- és étkezési burgonyát tárolt, és itt raktározták a szomszédos varroda alapanyagait és hulladékait is. Á TEMPLOM TÉR EGYKEDVŰ GYERMEKEI A tűzoltók négy autóval rövid idő alatt a helyszínre érkeztek. Az oltást nehezítette, hogy az épületnek csak egy bejárata van, és a hatalmas füst miatt még a hátsó fal megbontásával sem tudtak közelebb kerülni a tűz fészkéhez. Füstelszívó ventillátor segítségével és negyvennyolc sűrített levegős palack felhasználásával délelőtt tíz órára a tüzet lokalizálták, illetve eloltották. Még vizsgálják a tűz okát, annyi azonban már bizonyos, hogy a füstöt és a mérgező gázok keletkezését az épület belső falát borító hungarocell égése idézte elő. A lángoknak a szomszédos varrodára történő átterjedését idejében sikerült megakadályozni, így ott csak másodlagos károk keletkeztek a koromtól és a füsttől. Az anyagi kár az első becslések szerint 7-8 millió forint. Kiemelkedő teljesítményt , nyújtottak a tűzoltók az akció során. Közülük Pázmány Zoltán és Keresztes Imre őrmestereket, Földesi Zoltán törzsőrmestert és Vető Károly főtörzsőrmestert a parancsnok dicséretben és jutalomban részesítette, Éberling Attila és Kern Pál szakaszvezetőket soron kívül őrmesterré léptette elő. Nem is olyan egyszerű a közelükbe férkőzni. lomtéren történik annyira nem szép dolog, hogy mármár pukkasztottá teszi a polgárt. Mi tagadás, az újságíró sem mehet el szó nélkül az „illatos" zoknik, a járókelőre dobált cigarettavégek, és néhány óvatosan elejtett köpet mellett. Azt állítják, hogy tőlünk, felnőttektől tanulták az egészet. Gyermekeink két részre osztják azt, ami évtizedeken át Paks és a környezetében élő kereskedőknek olyan helyet biztosított, ahol pénzt, árut cserélhettek. A megosztás: a templom bejáratához közelibb oldalon az úgynevezett „szecskák” lógatják lábukat az Óvárosra, a sekrestye oldali rész pedig az „öregeké”. A szecska az ő szóhasználatukban annyit jelent, hogy „félig-kamasz”, az „öreg” pedig a felnőttkornak titulusa. Érkezésem pillanatában két „szecska” szkanderezett, nyomták egymás karját a „mélybe”. Büszkék és erősek - gondoltam -, csakhogy a párkányon álló szoborszentek mindenségbe tekintő mozdulatlan szemei nem adnak magyarázatot erre a vakmerőségre. De az ember gyermekfejjel mindentudó. Csak egy, az üzletsor elé zuhant társuk nevét árulták el, fanyar mosolyok, gúnyos kacajok kíséretében.-Antalfi Árpi azért zuhant le, mert csak nézett lefelé. Ha szkanderezett volna, bizonyára nem lett volna semmi baja - mondták. Egyébként sem sérült meg.-Tudtok arról, hogy ez a templom előtti tér mit jelentett a hatvanas években Paksnak? Itt volt a piac, itt gyülekeztek a kofák - mondtam nekik én, jelentőségteljesen.- Mi közünk ehhez? - hangzott az egykedvű válasz.- Sok paksi ember azt mondja: kiültek, mint a verebek... - erőltettem tovább a beszélgetést.-Fentről szebb a város - válaszolta rögvest egy tizennégy év körüli kislány -, az is jó, hogy felülről nézhetjük az autókat, a járókelőket. Lengetjük a lábunkat, nekünk ez egyszerűen szórakozás, ilyenkor nem törődünk senkivel és semmivel. * * * Továbblépek, az „öregeket” faggatom a láblengető időmúlásról:-A kicsik azt mondották, hogy egy barátjuk lezuhant innen.-Az ő dolguk. Szecskák - válaszolja egy húsz év körüli fiatalember.-Ti miért lengetitek itt a lábatokat?- Ilyen kedvünk van, tele a hócipőnk. Különben is: mi köze hozzá? * * * A téren megkondul a harang. De az még nem a vészharang. Jómagam hátulról jöttem mint a tolvajok, s be kell vallj am, mivel középkorú ember vagyok, nehéz volt kamasznak tettetni magam. Megosztott ez a fiatal közösség, legalább annyira megosztott, mint a „felnőtt” társadalmak. Nos, ami Jézus Szíve-templom előtt, pontosabban a temp-
