Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-09-30 / 32. szám

1994. szeptember 30. Paksi Hírnök 1 HŐGYÉSZI SZARVASBIKA UTÁN LÖH BÁTYAI ŐZBAKOT Gondolatai a kemény mérnöki logikát követik, szakmérnöki végzettsége van. Nukleáris környezetvédelmet oktat az ESZI-ben. Ágnes szeret vadászni is és mindezek mellett tökéletes háziasszony. Szakfolyóirat a dohányzó­­asztalon: a szakma tudo­mányos eredményeit, változásait figyelemmel kell kísérni - jegyzi meg Csercsicsné Illyés Ágnes, az Energetikai Szakképzési Inté­zet tanára, a nemrégiben in­dult környezetvédelmi szak vezetője.-Hogyan kezdi meg átlagos hétköznapját?-Most, hogyha még nem köt le az iskola, hajnali ötkor már a kertben vagyok, majd következik a házi munka. Megfőzöm az ebédet, ma pél­dául két hatalmas pulyka­comb készült fóliában, para­dicsomsalátával. Ez Attila fiam kedvence, meg a hajszálvé­kony sültburgonya, az lesz a körítés. Saját, házi készítésű sárga­barack szörpöt kortyolgatva a konyhában folytatódik a be­szélgetés. A téma most a házi­asszony szakmai pályafutása állomásainak felidézése.-Az atomerőmű szakmai tanfolyamai után kedvet kap­tam a reaktortechnikához. Je­lentkeztem a műegyetem szakmérnöki karára, ahol re­aktortechnikát és atomfizikát tanultam, és most ezeket a tantárgyakat oktatom az Ener­getikai Szakképzési Intézet­ben.-A környezetvédelem új szaknak számít az ESZI-ben?-Igen. Nemrég befejeződött az első évfolyam a műszaki kömyezettechnikusi szakon. A tizennégy jó képességű diák 4,8-es osztályádagot ért el. Ilyen tanulók közé nekem öröm bemenni, rendkívül nyi­tottak, érdeklődők és boldog vagyok, hogy taníthatom őket.-A tanításon, a festészeten kí­vül mi még a hobbija?- Elsősorban háziasszony vagyok - válaszol Ágnes és körbemutat az éléskamrában, ahol mértani pontossággal so­rakoznak a télire eltett, ma még teli, de nem túl sokára már gyorsan üresedő befőttes üvegek. A lakás szép berendezése is a háziasszony ízlését, ügyes­ségét dicséri. Minden szobá­nak külön-külön sajátos a hangulata, látszik, ezt a lakást otthonának érzi-tekinti a csa­lád. Az enteriőrökhöz Ágnes, a szakmérnök, a tökéletes házi­asszony képei adnak „alá­festést”.- Kitől tanult megfesteni?- Még édes­anyámtól, aki megmutatta, gyakoroltatta ve­lem az ecset, a festék kezelését. A későbbiekben hatott rám ifjabb Koffán Károly - az általa vezetett képzőművészeti klubban megis­merkedtem gondolatok, ér­zelmek képi megjelenítésének technikai eszköz­tárával, megany­­nyi lehetőségé­vel.- Hallottam, hogy a férjével szí­ves-örömest szok­tak vadászni...-Valóban, én is tagja vagyok a PA Rt. Bérkilövő Vadásztár­saságnak. Szeretjük a termé­szetet, kedveljük a jó társa­ságot, ahol kellemes baráti a légkör, ami sokkal fontosabb magánál a vadászatnál. Azért természetesen a vadak elejté­sét sem becsüljük le, a leg­utóbbi télen a fácánvadásza­ton voltam eredményes. Pár éve a hőgyészi erdőben lőttem életem első szarvas­bikáját, néhány hónappal ké­sőbb a bátyai erdőben egy őz­bakot. A két trófeát - melyekre nagyon büszke vagyok - a ta­nyánkon őrizzük családom­mal, nem messze a nagydorogi úttól... Kék nyuszi es ösztöndíj iz ösztöndíj - már persze, ha a szót úgy magában vizs­gáljuk - valamiféle fizett­­séget, jutalmat sejtet, amely ar­ra szolgál, hogy az ösztönzésre kiszemelt emberpéldányt - nemre és korra való tekintet nélkül - rábírjuk valami olyas­féle dologra, amit egyébként nem szívesen tenne. Tesszük ezt már egészen zsenge kor­ban, pedagógiailag megfontol­tan, s persze laikusán is. Az ál­talános iskolában egy-egy ér­tékes feleletet lehet kék nyu­szival honorálni, ami aztán tu­catjával beváltható zöld róká­ra. Majd tíz zöld rókáért jár egy piros pont, s hogy minél elérhetetlenebb legyen, mondjuk huszonöt piros pon­tért jár egy ötös. A csillogó sze­mű, ropogós, vasalt és jólne­velt kis elsős csak úgy tavasz táján kezdi kapisgálni, hogy bizony jól átvágják őt azon a bizonyos palánkon, s ettől fog­va csődöt mond a tanár néni, aki ígérhet repkedő angyal­kákat, rózsaszín elefántot: nincs visszaút. Ezt a gondolatsort folytat­hatnánk a többi felsőbb intézményekkel, de hogy ne raboljuk az olvasó drága idejét vágjunk a közepébe. Bizony hol van már az az idő - anyai elmesélésekből ismert információ -, amikor egy jól tanuló egyetemista közel any­­nyit „keresett”, mint munkába járó édesapja. Hol van már az az idő, amikor a nem túl stré­ber, de nem gügyi egyetemista téli kabátot tudott vásárolni az ösztöndíjából. Színházba és vacsorázni, sőt mulatni is mehetett... A mai egyetemista vajmi keveset engedhet meg magá­nak szűkre szabott „zsoldjá­­ból”. Többnyire a tankönyveit sem tudja megvenni belőle... Most már érthető miért és miképp ösztönöz, sar­kall az ösztöndíj egyre több munkára és a lehető leg­jobb tanulásra... EÖRDÖGH GABRIELLA

Next

/
Thumbnails
Contents