Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-09-02 / 28. szám
Paksi Hírnök 1994. szeptember 2. Társadalmi, anyagi feltételek A fiatalok az én bizodalmám - mondja többek között a bonyhádi evangélikus esperes, és nyilván nem megalapozadanul. Ma mindenki szabadon, és főleg egzisztenciájának kockázata nélkül gyakorolhatja vallását. Talán ezért is jól érezhetően növekszik a templomba járók száma, elsősorban a fiatalok körében. De a ma középkorát járó negyvenes generáció valahogyan - bizonyára az eltelt évtizedeknek köszönhetően - kimaradt a templomokból és nagy valószínűséggel már nem is számolható a rendszeres vasárnapi templomlátogatók körébe. Vajon mit veszített a templomba nem járással a mai középkorosztály? Mert ha jól meggondoljuk a templomba járás nélkül is lehet hinni Istenben, és a vallásgyakorlás a lakások falai között is megmaradhat, mégis ami nincs meg az a misztérium, amit csak a templom falai között érezhet meg az ember. A veszteség azonban nemcsak a misztérium, a belső párbeszéd kialakulásának hiánya. A veszteség megmutatkozik az utánpótlásban: a lelkipásztorok számának jelentős fogyatékosságában, a kis falvak összevontságában, mert Magyarország háromezerkétszáz településének csak törtrészében tölt be állást valamelyik történelmi egyház papja. Pedig számuknak növekedésére csak az új generáció belépésével számíthatunk: túl a gondoskodó, a hitet életben tartó szavakon egyre nagyobb szükség mutatkozik a keresztelő, eskető és temető szolgáltatásokra is. Ielkészlétszám növekedéséé hez azonban nemcsak a társadalmi hátteret, hanem az anyagi feltételeket is mielőbb meg kell teremteni. Á FIATALOK VISSZATÉRNÉK, ŐK AZ ÉN BIZODALMÁM Az evangélikus egyház esperest avat holnap, szeptember 3-án Bonyhádon. Ibban az időben, amikor a /■ fiúk eltervezik, hogy mi r» is legyen belőlük: én or- L JL vos akartam lenni. Igazi doktor. De hogy mégis a lelkek pásztora és gyógyítója lettem, nemcsak rajtam múlott. Lelkészcsaládban születtem, édesapám, a néhai bonyhádi esperes az ötvenes évektől a hetvenes évekig, amíg vasámaponkénti úrvacsorakor kiszolgáltatta a kenyeret és bort, ő maga sokszor keserű kenyeret evett, mert az egyház abban az időben a társadalmi élet perifériájára szorult. így történt hát, hogy a fiatalok, akik hasonló neveltetésben részesültek mint én, nem táborokban gyűltek össze, hanem a maguk sajátos gyülekezetében, Sárszentlőrincen. Voltunk harmincán vagy negyvenen is talán abban a csoportban és ott hallgattuk Isten igéjét, így azt is, amelyet megírva találunk Márk evangéliumában. Hirdetője, az Úr avatott szolgája, Sólyom Károly volt. Én magam is tágra nyílt szemmel figyeltem szavát. Arra tanított, hogy nem lehet lenyelni, amit az ember látott és hallott és azt el kell mondani. A szavak átjártak és magukkal ragadtak. Tizenhat éves voltam. Elhatároztam, hogy én is felveszem Luther Márton kabátját, és a szószékre állok. Szegény jó apámnak sokáig nem mertem megmondani elhatározott szándékomat. Csak évekkel később, amikor már nem lehetett bujócskázni. Mit mondjak, nem örült, féltett, de talán beletörődött, mint az Úr akaratába. Pécsett 1969-ben lettem segédlelkész, majd betegeskedő édesapámat helyettesítve kerültem vissza ide Bonyhádra. A cserét a Mindenható tette véglegessé: apámat az égi gyülekezethez szólította és megüresedett földi helyére engem választottak a világiak. Itt azóta, immár huszonnegyedik éve szolgálom keresztyén egyházamat. Hogy mit is jelent Tolna és Baranya megye esperesének lenni, ma még nem tudom. Mintegy tizenötezer evangélikus lélek felügyeleti tisztségében. Maradvány gyülekezetek és romló állapotú, nagyméretű épületek Hafenscher Károly szekszárdi esperestől rám maradt örökségem, ami nem más, mint szomorú kortünet. Nem jobb az anyagi helyzet sem. De biztató, hogy a fiatalok, a következő generáció egyre inkább visszatér, ők az én bizodalmám. Pakson is van mit rendbe tenni, az Úr nemcsak munkát, de ahhoz erőt is ad. Amikor felveszem tisztemet, ehhez kérem majd az ő segítségét és valamennyi keresztyén testvérem támogatását. Elmondta: nagytiszteletű Krátiling Dániel evangélikus esperes, lejegyezte: Kiss G. Péter.
