Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-06-10 / 16. szám
PAKSI HÍRNÖK 16 1994. június 10. Zánkai üdülés-francia jutalomút Gyermekeink boldog nyara Gondtalan falusi nyaralások nagyszülőknél, drága nyelvi utak Britanniában, vitorlás tábor a magyar tenger partján, hasonló programok várják-e vajon gyermekeinket idén nyáron? - kérdeztük a Bezerédj Általános Iskola igazgatóhelyettesét, Bakonyi Máriát.- Tulajdonképpen nem tudok választ adni, de tény, hogy iskolánkban, ahol csaknem nétszáz gyermek tanul, ötszázan veszik igénybe a napközis ellátást, a menzát, és ebből a létszámból százhatvannégy gyermek kap valamilyen formában támogatást az önkormányzattól a térítési díjhoz. Huszonnyolc tanulónk szociális helyzete alapján térítésmentesen veszi igénybe a napközit Az iskola osztálykirándulásokat szervez, hogy a gyermekek megismerjék Magyarországot - hallhattuk az igazgatóhelyettestől. A felső tagozatosok egy-három napos osztálykiránduláson vesznek részt Van osztályunk, amelyik Keszthelyen és Veszprém környékén tölt el két napot, mások Szeged és Kalocsa nevezetességeivel ismerkednek, vannak, akik Észak-Magyarországra kirándulnak. A három végzős osztályunk közül kettő egy-egy napot tölt Budapesten, míg a VIII. B osztály Szentendrére utazik, az utolsó közös osztálykirándulás alkalmával - jutott végig a listán az igazgatóhelyettes. Az iskola diákjait segíti - az elmúlt évben - a Polgári Fiúiskola Gazdag program várta a paksiakat az alsó Duna-parton, a régi „kubikgödröknél”. Sajnos az időjárás ezen a vasárnapon nem kedvezett, fújt a szél, esett az eső, ezért a tervezett horgászversenyt sem tudták lebonyolítani. Szerepelt a tervek között strandröplabda-bemutató, az ASE kajakkenu szakosztályának vízi bemutatója, terepkerékpár-bemutató. A rendezők reggel hat órától a helyszínen voltak, nyolctól gyűjtötték a nevezéseket a halászléfőző versenyre. Sokan érkeztek, de a hűvös délelőtt az erősödő szél, a szűnni nem akaró eső sokakat hamar távozásra késztetett centenáriumakor alapított „Szebb emberibb környezetért” Alapítvány anyagi forrása - egészítette ki információinkat Németh Lászlóné, az iskola igazgatója. A kirándulások ára - folytatta Bakonyi Mária - a napok számától függően ezer-négyezer forint között mozog, ehhez az összeghez nyújt az alapítvány támogatást a szülőknek, ha azt igénylik, és a diákönkormányzat is támogatja a kirándulásokat, minden osztály kap évente négyezer forintot e célra. Nagyon örülünk, hogy már harmadik éve szép számú gyermek üdülhet Zánkán iskolánkból, ezt teljes egészében az alapítványunk finanszírozza - hallhattuk. Idén május végétől öt napon át három negyedikes osztályunk, kilencvenkét gyermek nyolc tanárral élvezheti a zánkai nyaralás örömeit. Évente kétszer szervezünk operalátogatást a felső tagozatosoknak és egyszer az alsósoknak az Operaházba. Az autóbuszköltségeket minden esetben az alapítvány állja. Szó esett még sítáborról a szlovákiai Brezánban, ahol tizenhat felső tagozatos diák tanulhatta a lécek használatát A két pedagógus büszkén említette meg két diákját a VI. osztályos Takács Viktort és a VII. osztályos Till Reginát, akik a kormány által adományozott ,Jó tanuló - jó sportoló” címet elnyerve egyhetes nemzetközi diáksporttalálkozón vesznek részt Dél-Franciaországban. e. g. Legtöbben a felállított sátrak védelmébe, a fák alá menekültek. A bátrabbak rúgták a labdát, és fél tizenkettőkor a halászléfőző verseny résztvevői a bográcsok alá gyújtottak. Volt büfé, sült a kolbász is és kitűnő hangulat. , A versenyzők és az érdeklődők úgy tűnik elégedettek voltak a helyszínnel. Akadtak, akik a szél ellenére kenuba merészkedtek, de a tudósító szerint jó idő esetén akár százak látogattak volna a Dunaparti piknikre. A halászléfőző verseny győztese Volf János, a Paksi Hírnök következő számában nyilatkozik, -szj-A most következő esetből kiderül milyen is a társasházi „jó szomszédság”. Sz. T. és N. I. egy házban laknak, soha nem voltak kifejezetten jó viszonyban. Miután az épület néhány hónapja közös tulajdon lett a lakók elhatározására, a főbejárati ajtóra zárat szereltek. A két lakó közötti szóváltás abból adódott, hogy Sz. T. gyermekei előző nap nem zárták be maguk után az ajtót Amikor a két szülő a lépcsőházban találkozott, heves szóváltás alakult ki kettejük között Sz. T. a másik szülő nyakának esett, ő védekezett és ebből lett a dulakodás, mely során Sz. T. többször N. I. arcába ütött. N. I. nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett Paks Városi Bíróság 1994. január 18-án tárgyalta az esetet Tanulmányozta az orvosi látleletet, az orvosszakértői véleményt. Sz. T. a terhére rótt cselekményt tagadta, vallomása szerint a vádbeli időpontban nem is tartózkodott a lakásán. A bíróság ennek ellenére a bizonyítékok mérlegelésével Sz. T. bűnösségére következtetett. N. I., mint sértett mindvégig egybehangzóan adta elő bántalmazásának körülményeit. A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a nyilvános helyen történt, indokolatlan és ezért garázda jelleget öltő elkövetési módot Enyhítő körülményként értékelte a bíróság Sz. T. büntetlen előéletét és két kiskorú gyermekes családi állapotát. A bíróság Sz. T.-t bűnösnek találta súlyos testi sértés bűntettében, ezért 5 hónap, két évre felüggesztett börtönbüntetésre, valamint tízezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet a másodfokú bíróság helyben hagyta, így az jogerős. VÁROSI MOZI Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 2. ^ Telefon/fax: 75-311-646 J JÚNIUS 12. VASÁRNAP PHILADELPHIA Színes, feliratos amerikai társadalmi dráma Rendezte: Jonathan Demme. Főszereplők: Tom Hanks, Denzel Washington. JÚNIUS 15. SZERDA A PELIKÁN ÜGYIRAT Színes, feliratos amerikai bűnügyi film. Rendezte: Alan J. Pakula Főszereplők: Julia Roberts, Denzel Washington. JÚNIUS 19. VASÁRNAP BEVERLY HILL DILI avagy ÚJGAZDAGOK PÉNZORSZÁGBAV Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték. Rendezte: Penelope Spheeris. Főszereplők: Diedrich Bader, Dabney Coleman. HÍRMOZAIK □ Báró Hrabovszky János altábornagynak állít emléket Ordas Iván, az ismert szekszárdi író-újságíró tizenharmadik, az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent művében. A könyvet Kajdacson mutatta be a szerző, ahol eltemették báró Hrabovszky Jánost. □ Ünnepi istentiszteletet tartottak Pálfán Romvári Illés atya pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából. A falu jelenlegi plébánosa fél évszázaddal ezelőtt mutatta be első miséjét frissen szentelt papként Baján. Az ünnepi istentiszteleten részt vettek a pécsi Szera Klub képviselői, Csabafi András elnökkel az élen. □ A Villamosipari Napok keretében PART-PIKNIK-et rendeznek július 2-án Tengelicen, az Oktatási Központ és a Csapó-kastély környékén az atomerőmű dolgozói részvételével. Az egész napos program keretében változatos műsorokkal várják a Tengelicre érkező vendégeket. PAKSI HÍRNÖK PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA Főszerkesztő: KISS G. PÉTER A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, Paks, Dózsa György út. 55—61. Pf. 25. Telefon: 75-311-277 A Paksi Hírnököt kiadja: Paks Város Önkormányzata. FELELŐS KIADÓ: BOR IMRE polgármester. HU ISSN 0865-560X Szedés, tördelés: Ruskó István, Szekszárd - Képrepró: Grafikai Fotóstúdió, Szekszárd - Nyomtatás: Hermann Frigyesné, Szekszárd, telefon: 74-316-830. Már-már elfúlta a szél Piknik a Duna-parton