Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-06-03 / 15. szám
PAKSI HÍRNÖK 12 1994- június 3-Díszített szórakozóhely Pakson Falfestmények a sörpatikában Nem mindennapi munkának lehetnek tanúi a Spaten sörpatika látogatói. Furcsa falfestmények készülnek, teljesen új hangulathatást adva a helyiségnek. Pakson eddig soha nem találkoztam hasonlóan díszített szórakozóhelylyel. Kommersz és művészi alkotások váltják egymást, lassan betakarják az összes falfelületet, olyan érzést váltva ki a látogatóban, mintha egy álomvilágba csöppent volna. Furcsa, szürrealizmusba hajló falfestményeket láthat az ember, de jelen vannak szokványos, a vendéglátó helyekre olyannyira jellemző ábrázolások, valamint a misztikum és a pikantéria. Itt van Salvador Dali és a Beatlesek, a négy világvallás és a háború elvont ábrázolása, a nem látok, nem beszélek, nem hallok majomábrázolás kiegészül egy negyedik majommal, itt van a halál mementója, a szerelmet szimbolizáló kép-rajz kombináció. Különös egyveleg. Nagy munka és egyedi vállalkozás. A söröző tulajdonosa Makovinyi Attila hosszas mérlegelés után Sey László festőművészet kérte fel az elképzelés megvalósítására. Velük készült a riport.- Több kiállításon szerepeltél és szerepelsz, sok lapban találkozhatunk munkáiddal. Nem túl kommersz neked ez a fajta festészet? Nem túl bizarr ez az egész? - kérdeztem Sey Lászlót.-Vállalkozó szellem vagyok, mindent kipróbálok, amiben fantáziát látok, főleg, ha az egyfajta megméretésnek tűnik. Szeretem akockázatot.-Fontos, hogy valami mást, valami különöset nyújtsunk - mondja az üzlet vezetője. - Úgy gondolom, hogy ez egy jó irányvonal, idővel bizonyára mások is követni fogják a példát. A művész eredeti elképzelései is megmutatkoznak. Jó az alkotónak, mert munkája után anyagilag is dotálva van. Ismerve a képzőművészek többnyire nagyon nehéz pénzügyi helyzetét, ez is fontos szempont.- A művésznek mi a véleménye?- Fontosnak tartom ezt a munkát, a megrendelővel folyamatosan egyeztetjük elképzeléseinket. Több lehetőségem marad az önkifejezésre. Ez a „játék” alkalom nekem is a megmutatkozásra, egyfajta reklámhordozó. Remélem, az lesz a tulajdonosnak is.-A festészeten kívül foglalkozol más képzőművészeti ággal is?-Rajzot tanítok félállásban a Németkéri Általános Iskolában. Valóban nem túl rózsás az anyagi helyzetem, de inkább a munka kihívása hozott ide.-Nem zavar az, hogy nem kimondottan művészi munkát várnak tőled?- Ez ma nem újdonság, nem is úttörő dolog. Az ilyen produktumokat is el kell adni, s ahogy mondani szokták: a saláta akkor a legjobb, ha sok mindent összevágunk. Olyan eledelt nem tud főzni az ember, ami mindenkinek ízlik, ez képtelenség. Valahol szórakoztatni is kell, a könnyebb és a nehezebb gondolkodásmódokat figyelembe véve kell megfelelni a különböző elvárásoknak. Számomra az is fontos, hogy itt vagyok, végzem a dolgomat. Mondtam a tulajdonosnak: nem kell félni, hozzá kell fogni. Ezenkívül ezt a munkát magamnak is csinálom.- Mire gondol alkotás közben a festő?-Munka közben a festő egyszerűen fest. Gondolkodjanak a nézők, a kritikusok. Ilyen méretekben először készítek falfestményeket, eleinte körülményeskedtem, de most már gördülékenyebben mennek a dolgok. Szeretem ezt csinálni.-Több mint a fele kész a munkának. Közben a söröző folyamatosan üzemel, látogatják. Mi a véleménye a vendégeknek?-Általában tetszik - válaszol az üzlet vezetője -, néhányan visszajönnek megnézni, hogy állnak a dolgok. Úgy veszem észre, hogy többnyire elégedettek. Megesett, hogy egész jó ötletekkel állták elő, néhányat ezek közül Laci meg is valósított. Mindkettőnket idegesít a középszer, vagy szeressék, vagy utálják az egészet, számunkra mindkét határeset elfogadható. Nem szeretem a szkepticizmust sem, ha valaki tudja, hogy meg tudna csinálni valamit, mégsem mer hozzáfogni, akkor nyilván halott az ügy. Mi nem vagyunk szkeptikusok.- Mennyi időt szántok a munkára?-Lehető leghamarabb szeretnénk befejezni. Az összes falfelületet szeretném kifestetni, és ez bizony időigényes.- Mit jelent ez anyagiakban?-A dolog anyagi oldaláról eddig nem beszéltünk, de biztos vagyok abban, hogy mindkettőnk számára méltányos megoldást fogunk találni. SZARKAJÓZSEF A kultúra házában Amatőr festők tárlata Sokszor elgondolkodtam azon, vajon az amatőr képzőművészlét miből táplálkozik, hogyan építkezik és mi az a lelki kényszer, amely - ha kell - akár önpusztítóan is felszínre tör? Választ sokan fogalmaztak meg e kérdésekre, talán igazakat, de legtöbbször csak találgatni tudunk. S talán ez a legszebb ebben az egészen különös érzésvilágban. Nagy Sándor „ködben ringó" szegfűinek színes világa az alig sejthető háttérből úgy tűnik elő, akár egy magát észrevétetni akaró sejtelmesen szerelmes lány. Szép és fátyolos, visszafogottan is „kihívó”, ahogy kívánatosán hamvas, szeretni való látomásként el is tűnhet akár egyetlen pillanat alatt. A felcsippentett szoknyájú lány a patak vízében valóságosan létező, hús-vér, elénk toppanó lény. Homok László érzi a formát, a teret, megragadja a belső kényszer szülte érzést, ám még nem járja a maga útját. Egy kicsit „visszacsodálkozik” - elsősorban technikában, de láttatásban is - Munkácsy ecsetjére. Győrffy József zöld tónusú erdei útja, melyet „beleng” a fátyolosán eltűnő kékes köd, azért ragadja meg a tallózó szemet, mert kompozíciós készsége, ecsetkezelése már a saját maga által kitaposott út. Ha néhol még bizonytalankodni kényszerülő ösvénnyé is szülői ez az út, de már elvitathatatlanul a sajátja. A kiállítás legegységesebb és legnyugodtabb képsorát Kanczler István magabiztos temperái alkotják. A művész emelt fővel vállalja önmagát, minden képe valóban „édes gyermeke”. A technika tökéletes ismerete, biztos ecsetvonásai, látása és láttatni akarása már-már alig „szorítható” bele az amatőr képzőművész fogalmába. A fátyolos homályba vesző formák és játékos színek tudatos alkotások sorát hozzák elénk, s ami ennél fontosabb: nem akar másnak látszani, mint ami, és pontosan ezért érett egyéniség. Még egy alkotó - Róth Anikó - vonta magára a figyelmet. Még keresi helyét, de már jól lát, jól komponál. A „Háborgó tenger” vadsága már-már elhiteti a valós érzéseket, ha kérdőjeleket is kényszerít rám, mint látni akaróra. Igaz az „Impresszió” már nyíltan kikiáltja: belőlem ez tör fel, bennem ezek az érzések dúlnak és igazán ez vagyok. Nem ismerem a kiállítókat személyesen. Nem fűz egyikhez sem kapocs, ezért írhattam mindazt, ami bennem kavarog e kiállítás kapcsán. Ha nem írtam valakiről, annak oka, hogy szívesen „vitáznék” az alkotásokról. De ha írtam is, nyilvánvaló, velük is kész vagyok erre. Ismétlem: amatőrnek lenni hallatlanul nagyszerű dolog. A belső kényszer sarkallta alkotás örömét megélni, másokkal megosztani, elismerő főhajtást érdemel. - ROSNER -
