Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-06-03 / 15. szám

1994. június 3-7 PAKSI HÍRNÖK Városi Ki mit tud a művelődési központban Kis paksiak nagy teljesítménye a színpadon Álomkép - a Móra Ferenc Általános Iskola 5. osztályos tanulóinak tánca Nagyszabású gála keretében mutatkoztak be a Városi Művelő­dési Központ színháztermében harmincnyolc produkcióval a Paksi Tavaszi Fesztivál záró­programján a városi Ki mit tud döntőjébe jutottfiatalok. Varga Bence - a legfiatalabb Elsőként Grósz Barna kiscso­portos óvodás lépett fel, mint „vendégművész”, Petőfi Sándor: Arany Lacinak című versét szaval­ta el a telt házas színházteremben. Sok műfaj szerepelt az ifjú elő­adók - versenyzők - repertoárjá­ban. A zeneiskola növendékei ala­pos tudásról adtak számot Mozart, Schubert, Beethoven műveinek előadásával. Irodalmunk kiemelkedő írójá­nak, Móra Ferencnek több műve ihlette meg a versenyzőket. El­hangzott egyik legszebb novellája „A kis bicebóca” a kis Varga Ben­ce tolmácsolásában, Szabó Sándor a két világháború közötti tanonc­­ságról adott korrajzot az író „Kal­­cinált szóda” című novellájának mindenkit magával ragadó elő­adásával. Ady Endre: Intés az őrzőkhöz című versét Kiss Richard - idén érettségiző gimnazista - mondta el, nagy átéléssel. Morricone zenéjére komponál­ták azt a nagyszerű fényeffektu­sokkal kísért táncjátékot, melyet a Móra Ferenc Általános Iskola V. osztályos leányai: Baranyi Tünde, Kiss Renáta és Radnóti Éva adott elő. Wolf Tünde tisztán csengő hangján zendült fel két gyönyörű népdalunk, az Elment a madárka és az Ahol én vagyok című. A város életében első Ki mit tud­ón nem osztották ki az első, máso­dik és harmadik díjat. Köszöntőjében Bor Imre polgár­­mester elmondta, ezt a vetélkedőt saját örömükre, szórakoztatásukra rendezték meg. Különdíjként a Paksi Önkor­mányzat jóvoltából az ifjú mű­vészek jegyet kapnak a Fővárosi Operett Színházba, ahol a Kareni­na Anna című musicalt tekinthe­tik meg. A Diákönkormányzat különdíját a legfiatalabb versenyző, a Móra Ferenc Általános Iskola II. osztá­lyos tanulója, Varga Bence kapta. Az iskola névadója által írt, A kis bicebóca novella elmondásáért. A zsűri különdíjban részesítette Haholt Adél - próza, Horváth Blanka - zongora, Lehőcz Ale­xandra - fuvola, Lisztmájer Ta­más - próza, Szabó Sándor - pró­za kategóriában kiemelkedő telje­sítményt nyújtó versenyzőket. Minden versenyzőnek egy szép oklevél és Paks című fotóalbum teszi emlékezetessé az 1994-es Ki mit tudót. EÖRDÖGH Rock és az „atomszemét” Zalatnay Cini majd megoldja Cini állítja, megoldja a kiégett paksi fűtőelemek elszállítását, mert üzleti kapcsolatba került egy ukrán céggel, melynek profilja az ilyen hulladékok kezelése. Hogy ezt egyébként hogyan oldaná meg konkré­tan, arról a környezetvédő múltjáról ismert könnyűzenei sztár többet nem árult el. De mint mondotta: - Ezentúl többet járok majd Paksra, s nemcsak halászlevet enni. Paks egyik legújabb szórakozó­helyén, a rózsaszínben pompázó Pink Paksban jelent meg Zalatnay Sarolta abból az alkalomból, hogy zenés buli zajlott ott a Paksi Tava­szi Fesztivál keretében.-Milyen újdonsággal lép az előbbieken kívül Cini a közönség elé?- Most került piacra életem első CD-lemeze a Hungarogold gondo­zásában, Benkő Laciék adták ki, „Álmodj velem” címmel. Év végére tervezem a harminc­éves jubileumi koncertem a Buda­pest Sportcsarnokban - a fenébe is - tette hozzá a mára már anya és feleség rocksztár. - Szeptem­berben kiadják az új könyvem, Vö­rös ágyasok címmel. Mire az MSZP-s stáb jön, megjelenik a jó kis kommunistaellenes könyvem - kacag fel Cini jellegzetes hang­ján. A könyv sztorija komoly szemé­lyiségekről szól. A téma az ágy kö­rül forog - Cini nem lépi át saját árnyékát -, az ágy és a szexualitás mindig ott van egy siker mögött.- Érdekes - jegyezte meg -, a kommunisták támogatták az élet­társi kapcsolat intézményét, szám­űzetésre is együtt kerültek a pá­rok, mint Lenin és Krupszkaja. A beszélgetés közben Ilci, a sztár testőre, a sminket készíti elő, ami Cini esetében nem egy kiló­­nyi.- Mi a kedvenc parfümöd?-A Georgia Beverly Hills. Én már hat-nyolc éve kedvelem. Ma­gyarországon először a „Szeren­csekerék” tévés kvízben lehetett látni.-Mondd, hol vásárolod a ruhái­dat?- Itt is, ott is. Nincs egy márka, amihez ragaszkodnék, mondjuk az Escada, avagy bármelyik bel­városi butik, a Kitty Laura stb. Sportosan, lezseren szeretek öl­tözködni. A minit még ma is kedvelem.- Most kit szeretsz?-A férjemet, a fogorvos Bene­dek Lászlót. Hét éve vagyok a fele­sége. Van egy tündéri kislányunk, a négy és fél éves Sarolta Nicolett. Tudott, hogy Saroltát, hogy úgy mondjam „készen” kaptam, mivel nekem sajnos nem lehetett kis­babám. De ma csoda isteni dolog mamának lenni, a férjemmel felváltva hozzuk, visszük Saroltát az óvodába. Imád utánozni en­gem, a frizurám, a hangom!-Akkor most már a férjed mel­lettfogod leélni az életed?- Azt nem mondom. Eddig minden szerelmemről azt hittem, ez az utolsó és a végleges!-Ha újból tizenéves lennél, is­mét ezt a pályát választanád?- Mindent úgyanúgy csinálnék. De Angliában több időt töltöttem volna. Ma már tudom, ott kellett volna férjhez mennem.-A Bee Gees?- No igen! A Gibb Maurice! Le­hetett volna több eszem... EÖRDÖGH GABI

Next

/
Thumbnails
Contents