Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-04-22 / 9. szám
1994- április 22. 5 PAKSI HÍRNÖK kozóként - és nem elsősorban körülmények kényszerhatására. A jelenlegi hitelkonstrukciók egyik működési hibája, hogy nincs „türelmük” kivárni, amíg a vállalkozó önmagát tudja finanszírozni, menedzselni. Ezért a vállalkozókat kell olyan helyzetbe hozni, hogy segítségükkel az alkalmazásukban lévő szakmunkások a jövő potenciális vállalkozói tudjanak majd lenni. Hiba az, hogy a marketingmenedzserek elsősorban nyereségorientáltak, nem tudják a potenciális vállalkozójelölteket teljes körűen felkészíteni a várható gondokra. Más kérdés, hogy a jogszabályok is szinte naponta változnak, erre felkészíteni előre valakit - reménytelen. Információs hálózat Liszicza István, a Dunaholding Kft. Paks ügyvezetője:- Intézményünk teljes körű információs hálózattal rendelkezik. Naprakészek vagyunk a vállalkozók segítésében. Sajnos a vállalkozni szándékozókból hiányzik a „haszonelvűség” szemlélete, rosszul mérik fel kvalitásukat, lehetőségüket, a piaci igényeket. Ezért mutatkozik inkább sikeresnek az az egyén, aki vállalkozói családban nő fel, részese volt a szülők napi gondjainak, esetleg egy „reszortfeladatot” is el kellett látnia. így szinte vállalkozói szemmel tanul meg gondolkodni. Ezért a Dunaholding tantervi programot készít „Vállalkozásra nevelés a szakképzésben” címmel a közép- és felsőfokú tanintézetekben. A program a diákokat felkészíti arra, hogy vállalkozóként is megállják helyüket az életben. * * * Pakson, az ESZI-ben a gimnáziumi hallgatók részére „üzletember’-képzés folyik, egyelőre fakultatív úton, melyet a paksi önkormányzat anyagilag támogat. A szülők minél nagyobb számban igényeljék a lehetőséget, hiszen az hasznos, ha orvosnak, mérnöknek készülő diák ismerete adózási és könyPiac az óvárosban És a lakótelepen? velési, marketingfogalmakkal is gazdagodik. A jövőben ugyanis kevesebb lesz a biztos, állami, „nyugdíjas” állás, munkahely, fel kell készülni az önálló vállalkozásra mindenkinek. Esetek - tanulságok Egy kiskereskedés indult a 90- es években, „üstökösként” startolva. Egy év alatt kft.-vé nőtte ki magát, 92-ben már százötvenmillió forint forgalmat bonyolított le. Pénz pénzt szült, egyik üzlet szülte a másikat. Az újabb árukészlet beszerzése csak újabb hitelekkel volt lehetséges, aminek feltétele a zökkenőmentes hitelkonstrukció, ami azt is jelentette: a hitel újabb hitelt szült. Ment is szépen az üzlet, konkurenciát jelentve már-már az állami cégeknek is, amikor is homokszem került a gépezetbe. Egy - a vállalkozó szerint - jogtalan tízmillió forint megfizetését megtagadta, de ezzel - akaratán kívül - a hitelek folyósítása megszűnt. A korábban megrendelt áru viszont jött, ki kellett fizetni. Jöttek „segítő szándékú” viszonteladók, vitték az árut - hitelbe. A mai napig nem fizettek, csak a bírósági papírok nőttek egyenes arányban a vissza nem fizetett hitelek arányával... A másik vállalkozás mielőtt „pályára” került, máris aláhullt. A vállalkozás személyi szolgáltatásra épült, befektetett anyagi eszközök értéke nem érte el az egymillió forintot. Úgy indult a vállalkozás, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva - egy kivétellel. Üzleti terv, hitel, üzlethelyiség, berendezések, gépek, reklám, mind-mind adott volt a vállalkozás indításához. A vevők azonban nem jöttek. Egy valami ugyanis hiányzott: a kellően fel nem mért fogyasztói igények, pedig erre épült az egész vállalkozás. Ez a szolgáltatás még nem kellett. Kellett viszont a hitelt, a bérleti díjat visszafizetni, a bevétel azonban egyenlő volt a nullával. Tanulsága? A tanulópénz. Mert az üzlet, az üzlet... MÁRMAROSI MIKLÓS Kedden és pénteken nagy a zsúfoltság a paksi főutcán, a város szinte minden lakója megfordul itt gyalogosan, biciklivel vagy autóval. Piac van. Korán indul a vásárló tömeg, néhány óra múlva pakkokkal indul hazafelé. A reggeli piaci kavalkád délutánonként a lakótelepen megismétlődött: a munkából hazajövök az itteni piacon költötték megmaradt forintjaikat. Az utóbbi időben azonban változás következett. Február elsején életbe lépett az IKM-rendelet, amely kimondja, hogy üzlethelyiséggel nem rendelkező kereskedő csak piacon és vásáron árusíthat. Közterületen - a lakótelepi 10-es ABC és környéke is közterületnek számít csak a következő termékek árusíthatók: napilap, hetilap, folyóirat, levelezőlap, virág, zöldség-gyümölcs, pattogatott, illetve főtt kukorica, jégkrém, fagyi és egyes ünnepekhez kapcsolódó termékek (karácsony, húsvét stb.). A rendelet érzékenyen érint sokakat. Például a lakótelepre járó kereskedőket, akik vidékről érkeztek a piaci napokon és bizonyára jobban megérte nekik az út, ha például rosszabb piac esetén a lakótelepi forgalommal is kiegészíthették jövedelmüket. Jó volt a vásárlóknak is, akik munkájuk miatt nem tudnak reggel eljutni a piacra, mégis délutánonként kényelmesen bevásárolhattak, megtalálták, amire szükségük volt. Körsétánkon utánajártunk: kinek mennyire érintette a pénztárcáját az új rendelet? A vélemények megoszlanak. A közterület-felügyeletnél Lacza József elmondta: a rendelet nehéz helyzet elé állította őket. A lakosság igényelte a piacon kívüli árusítást is. A kereskedőkkel nem volt probléma, a helypénzt rendben fizették. Korábban voltak jelzések, hogy a kínaiaktól nem mindig megfelelő minőségű árut vásároltak, de a többség ettől függetlenül továbbra is azt a terméket választotta. A rendelet hatályba lépése óta a környék üzleteiben lényeges a forgalomcsökkenés, mert, akik műszak után leszállnak a buszról, nem veszik útjukat az üzletek felé.- Mi a helyzet a zöldségesekkel?- A rendelet kimondja, hogy azonos terméket árusító üzlet közelében száz méteren belül utcán, ugyanaz a termék nem forgalmazható. Ezért csak a tízes ABC körüli tér két szélén engedélyezhetjük az árusítást. A piacon elsőként egy fehérnemű-kereskedőt kérdeztem, mennyire érintette őt az új rendelet?- Rendszeresen jártam a lakótelepre, de nekem a sok pakolás, csomagolás miatt nem érte meg. Nekem nem hozott annyival többet a konyhára, ezért nem érint érzékenyen. Egy másik, bébiruhákat áruló kereskedő:- Zsebbe vágó a rendelet. Dunaújvárosból utazom hetente kétszer. Sokkal nagyobb forgalmat bonyolítottam le, amíg fent is lehetett árusítani, főleg egy-egy rosszabb piaci napon. Beszélgetésünkre felfigyel több vásárló és a szemerkélő esőben kis beszélgetések, viták alakulnak ki. Beszélgetőpartnerem utánam kiállt: Jó volna, ha visszaállítanák a régit! Jobb volt az úgy! ” ...és mi, a vásárlók? Mi is érezzük a hiányát. Érdekes színfolt volt. Ha másért nem, csak a „szemünket legeltetni” jó volt. És hányán voltunk úgy nézelődés közben, hogy: Jaj, majdnem elfelejtettem bemenni a fényképekért, de jó, hogy erre járok!” Vagy ekkor jutott eszünkbe, hogy a postára is be kell ugrani, vagy kell egy kiló kenyér. Egyébként hazamentünk volna és mindez elmarad. Az is igaz, az utcán nincs garancia, ha az áru elszakad, kilyukad, elromlik, összemegy nem biztos, hogy ki lehet cserélni. De sokan vállaltak ezt a rizikót, talán a vásárlás öröméért. Mindez, már csak emlék. Most meg kell szervezni, hogy a családból ki menjen kora regei a piacra a szükséges dolgoért. Ha erre nincs mód, maradnak a régi üzletek. És persze marad az egyre kevesebb pénz is. H. M.
