Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1993-05-19 / 10. szám

1993. május 19. 13 PAKSI HÍRNÖK Angol nyelvklub kicsiknek! Pakson az angolt tanulni vágyók számára többé-kevésbé ismerős már a „Best” Nyelviskola. Szeptembertől az egészen kicsik is (4-től 10 éves korig!) kivehetik részüketa nyelvtanulásból, ugyanis a „Best” Angol Gyermekklub által szervezett „Kids Club3 indítását tervezik. A nemzetközi szervezet célja a gyermekek idegen nyelv iránti érdeklő­désének felkeltése, oktatása játékos, könnyen elsajátítható módsze­rekkel. Jamrik Márta, a klub igazgatója elmondta, hogy már az összes ál­talános iskola igazgatójának eljuttatták azt a körlevelet amelyeken a szülők jelezhetik, amennyiben gyermekeiket taníttatni kívánják. Szeptembertől tehát heti egy alkalommal, öszegesen 36 órában, 12 fős csoportokban vehetnek részt a kicsik a „Kids Club” foglalkozá­sain, anyanyelvi tanárokkal, játékokkal, dalokkal, kötetlen, pontosan kidolgozott és megalapozott tananyaggal. A beiratkozási díj mellé a tagsági csomagban a gyerekek kapnak egy tagságot igazoló azono­sító kártyát egy kitűzőt klubkazettát és egy dalkönyvet Jamrik Már­ta hozzátette, hogy olyan tanfolyamról van szó, amely a világ több or­szágában elterjedt; Magyarországon először a jövő (’93-’94-es) tan­évben szervezik meg. A Halasi Hét ’93. IV. 15-i cikke alapján. A németkéri önkormányzat értesítőjéből, a Híradóból A társadalombiztosítási választáson indul a KESZOSZ (Ke­resztény Szociális Szakszervezet). Minden keresztény eszmével rokon szavazó támogatását kéri. Ez az eszme még nincs lejárat­va. A parlament egyetlen pártjához sem kötődik, ami a többi in­dulóról nem mondható el. A keresztényszociális eszmének Ma­gyarországon hagyományai vannak. (Prohászka püspök.) Kereszténység és szociális kérdés a múlt század vége óta ösz­­szefüggenek A vadkapitalizmust mindig elutasította az egyház, s száz éve biztatja híveit szakszervezetek önvédelmi egyesüle­tek szervezésére. Egyik ilyen kezdeményezés a KESZOSZ, ami a pápai szociális enciklikák elvén áll. A Paks környéki kereszténydemokrata szervezetek a KESZOSZ támogatására kérik tagjaikat és szimpatizánsai­kat SPORT Paksi siker a Hajdú Kupán Debrecenben rendezték meg a serdülő- és ifjúsági korosztályú ökölvívók Hajdú Kupáját melyen 14 egyesület 78 versenyzője lépett szorítóba. Az elmúlt évhez hason­lóan ezúttal is nagyszerű paksi si­ker született, hiszen a Paksi SE csa­pata ismét megnyerte a pontver­senyt és ezzel együtt a díszes ván­dorserleget is. A Paksi SE versenyzőinek eredményei: Serdülők: 32 kg: 1. Tóti Gábor, 2. Sebestyén Tamás. 36 kg: 2. Hor­váth István. 55 kg: 1. Nyári László. Ifjúságiak: 42,5 kg: 3. Lakatos Lajos. 48 kg: 1. Horváth László. 51 kg: 1. Dohárszki István. 54 kg: 1. Sulák András, 2. Harsányi Tamás. 57 kg: 1. Solt András. 60 kg: 2. Gó­­man János. 67 kg: 3. Kovács Zol­tán. 71 kg: 2. Dobos Mihály. 75 kg: 1. Orsolya György. +83 kg: 2. Vass Károly. Csapatversenyben: 1. Paksi SE 55, 2. Vecsés 28, 3. Bp. Vasas 21 ponttal. Az ifjúságiak korosztályában a legtechnikásabb versenyzőnek járó különdíjat Dohárszki István kapta. (zerza) Területi döntőben a szakmunkásképzősök Szekszárdon rendeztéka fiú kézilabda középiskolai diákolimpia IV. kor­csoportjának megyei döntőjét A viadalon városunkat a Paksi 661. sz. szakmunkásképző csapata képviselte. Első mérkőzésén 29-19 arányban legyőzte a gyönki gimnázium csapatát Az első helyet eldöntő összecsapá­son az utolsó másodpercekben kapott góllal 21-20-ra vereséget szenve­dett Dombóvár csapatától, így a második helyet szerezte meg. Ez az eredmény azt jelenti, hogy a kosárlabdások után a kézisek is beju­tottak a májusi területi döntőbe, melynek színhelyét és pontos időpontját később jelölik ki. Akik a döntőbe jutást kiharcolták: Ács Balázs, Éger László, Kajári János, Lacza Zsolt Lőjek Csaba, Mészáros Balázs, Molnár József, Müller Zoltán, Nagy István, Nagy Mihály, Németh Attila, Tancsa Tamás. (zerza) Labdarúgás Először a területi döntőben Ismét jó hírrel szolgált C. Szabó Istvánná, a Paksi Vak Bottyán Gim­názium testnevelője. Az iskola labdarúgó csapata be­jutott a diákolimpia területi döntő­jébe, melyet Komárom-Szőnyben rendeztek meg. A paksi fiatalok olyan csapatok társaságában har­coltak az országos döntőbe jutá­sért, mint a pécsi, a tatabányai, a sió­foki iskolák együttesei. Igaz, hogy a paksi csapat a negyedik helyen végzett, de ez nem szégyen, hiszen olyan városok csapatai előzték meg őket, amelyek nagyobb labda­rúgómúlttal rendelkeznek, mint Paks. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy az ellenfelek csapataiban 3-4. osztályosokszerepeltek, míg a paksi csapatban öt első osztályos tanuló játszott, akkor az elért szo­ros eredmények dicséretesek. A résztvevők közül a paksi gimná­zium csapata volt a legfiatalabb, itt volt a legalacsonyabb az átlagélet­kor. Ez biztató a jövőre nézve Az is­kola fennállása óta ez volt az első eset, hogy a labdarúgók eljutottak a területi döntőig, még olyan sem for­dult elő, hogy a megyei döntőben az első három között végeztek volna. A paksiak eredményei: Pécs- Paks 1-0, Tatabánya-Paks 3-2, Sió­­fok-Paks 5-1. A döntő végeredménye: 1. Pé­csi Szakközépiskola, 2. Tatabányai szakközép., 3. Siófoki szakközép., 4. Paksi Vak Bottyán Gimnázium. A gimnázium csapatában az alábbi játékosok szerepeltek: Bartha Péter, Borsi János, Egyed Károly, Gutái Dániel, Király László, Lazók Norbert, Ledneczki Mihály, Molnár József, Oszterma­­yer Gábor, Ötvös Lajos, Sipos Ta­más, Törjék Péter, Vábró László. A csapat legjobbjai Borsi János és Ötvös Lajos voltak. (zerza)

Next

/
Thumbnails
Contents