Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-13 / 1. szám
1993. január 13. 9 PAKSI HÍRNÖK MISZLAI GYULA Állati, nagyon is állati (2.) A csapdába esett róka leharapja a lábát, így megmenekül. Gyászban sem esnek túlzásba. Az anyakutya, ha kölykeit elveszti, napokig nem eszik, nem iszik, a róka elföldeli elpusztult kicsinyeit, s mint a nyúl is hasonló esetben, 1-2 napig zavarodott, nem találja a helyét, majd elhagyja azt a vidéket. Láttam egyszer, amint egy tetőnek ütődött rigó mellett percekig állt a társa. Nem lehetett elzavarni onnan, megrendítő volt amilyen fegyelmezetten, mint egy katona strázsált a tetemnél, s csak a gyászidő lejárta után röppent el onnan. Tanulhatunk agyafúrtságot, leleményességet is az evolúciós grádics alacsonyabb fokán levő társainktól. Nem a Skinner-dobozban rohangáló fehér patkányokra, a ketrecből egy bottal banán után ácsingózó majmokra vagy a 2x2-őt kívülről fújó lovakra gondolok, mert itt a saját képére és hasonlatosságára akar formálni állati képességeket a Nagy Gazda. Inkább ezek természetes tudására: a patkányéra, mikor vihart, bányaomlást jelez; a fecskék, függőcinkék, a hód ház-, várépítő-, a pókok szövőtudományára; a méhek képességére, mikor tánccá kódolt információkkal adják meg tévedhetetlenül a virágporlelőhelyeket egymásnak. Egyébként maga a nagy Plátón is a méhek, termeszhangyák társadalomszerveződési rendjét utánozta, mikor ideális államát három kasztra építette: a filozófus királyok, a katonák és a dolgozók osztályára. Tehát valamiképp a meteorológus, az építész, a takács, a kibernetikus, a filozófus tanítványa a patkánynak, a fecskének, a póknak, a méhnek, a termeszhangyáknak, s a példák sorolhatók tovább. Bátorságra is tanítanak bennünket az állatok. A macska kölykeiért a nála erősebb állatokkal is szembeszáll, a róka utánuk megy az elgázosított kotorékba, ahol gyakran maga is halálát leli; említ az irodalom olyan kutyát amelyik az erdőben szívinfarktust kapott gazdája mellett várta meg saját kimúlását; ismertek az önfeláldozó delfinek, életmentő kutyák, akik magukat is veszélybe hozva segítenek az emberen. Mégis minden állat között legbátrabb a disznó. Talán azért néz olyan egykedvűen, sztoikus nyugalommal a disznósors kihívásai elé, mert született intelligenciájánál fogva tudja, létét a végzet milyen kurtára mérte. Rá kiváltképp illik a „Tűrd és viseld el!” életbölcsessége. Mondják a szkeptikus Pürrhon az ataraxia, a lelki nyugalom fogalmának a meghonosítója egy viharba került hajón utazva kétségbeesett társainak egy nyugodtan lakmározó kocát mutatott: látjátok, így viselkedik az, akit veszély közepette is az ataraxia vezet! A klasszikus görög erények: az okosság, a bátorság, a mértékletesség köré kerestem példákat az állati bölcsességre. S ha már így belekanalaztunk a filozófia levébe, nem kerülhetjük ki a legínyencebb falatokat sem, a metafizika alapkérdéseit. Vajon mit gondolnak a négylábúak, a szárnyasok, a csúszó-mászók isten létéről, arról, hogy halhatatlan-e a lelkűk, szabad-e az akaratuk? Jóllehet ezekre a kérdésekre adható válaszok se nem igazolhatóak, se nem cáfolhatóak, én hajlok afelé, eredendően fatalisták Isten e jószágai: a lajhár legfőbb törvénye a lustaság, a kolibrié a nyugtalanság; a kérész sorsa születés, párzás, pusztulás, ám ebben minden benne van voltaképp. Gazdagabb-e ennél a tigris élete, máse az elefánt ereje, mint a hangyáé, s noha P. Claudel szép gondolatát idézve, egy egész égbolt kell ahhoz, hogy egy pillangó felröppenjen, tágasabbe az ő otthona, mint a pocoké, gilisztáé? Az állatok világának határait szükségleteik határai jelölik ki, s az ezeken belül lévő célokra feszülve élnek. Mindez azt jelentené érző automaták csupán? Vallásos népek, korok hite szerint az istenség az állatokban is megmutatkozhat. A tenger is, egy pohár víz is a maga mértéke szerint fogja föl a fényt Elég a korai ferences legendákra, a püthagoreusok, buddhisták lélekvándorlástanára, az indiai szent tehenek tiszteletére gondolni, vagy arra, hogy főként Földközi-tenger melléki népek isteneik egy részét állatok képében imádták. Néhány indiántörzs, ázsiai nép tanúsága szerint kik kedvenc kutyájukkal, lovukkal temettették el magukat legalább e jámbor állatoknak halhatatlan a lelkűk. Talán hasonlóképp gondolt az istenségre Szabó Lőrinc is, mikor röviddel a halála előtt megkérdezték egy interjúban tőle: mostmi szeretne lenni, s ő azt mondta: Gyík egy napsütötte kövön. Pihentetésképp gondold el Nyájas Olvasó Lukács Györgyöt, amint haladó szellemű gyíkkéntpihen egy, a szocialista verőfénytől alig átmelegített kövön. S végül még mielőtt ítéletet alkotnál; az előző fejtegetésekben mennyi volt a játék, mi ellenőrizhető, s mi képzeletszülemény, válasz helyett, mentségként hallgass meg egy régi kínai történetet. Csuang-ce és Hui-ce a Hao folyó partján sétálgatva pisztrángokat láttak kiugrálni a vízből. - Látod ez a halak boldogsága - jegyezte meg Csuang-ce. - Honnan tudod, hogy ez a halak boldogsága, hiszen te nem vagy hal? - Igaz, hogy nem vagyok hal, de te nem vagy én, így nem tudhatod, hogy én nem tudom mi a halak boldogsága. - Valóban én nem vagyok te, de te biztosan nem vagy hal, márpedig gyanítom van valami különbség köztetek. - Térjünk vissza az alaphoz - zárta le a vitát Csuang-ce, te amikor azt kérdezted honnan tudom mi a halak boldogsága, már elárultad nekem tudásom van erről, nos itt tudtam meg a Hao folyó partján. Paks,1992. augusztus 30. Tisztelgés a Bolvaiak szelleme előtt (2.) (A dolgozat első része december 16-i számunkban jelent meg.) Bolyai Farkas és felesége, Benkő Zsuzsanna 1802. végén a domáldi szirtekről Kolozsvárra utazott. Ott várták gyermekük születését. János 1802. december 15-én jött a világra, Mátyás király városában. Tavasszal a „megsokasodott” család visszatért Domáldra. A boldogságot súlyos tragédia zavarja meg, az édesanya egyre inkább elhatalmasodó elmebaja. Az apa, Farkas két év múlva, 1804-ben kap állásajánlatot, és él is vele. Beteg feleségével és apró kisfiával Marosvásárhelyre költözik. Szegényes, öreg házuk a minorita templom közelében állt - itt töltötte gyermekkorát Bolyai János. A fiú tehetsége korán megmutatkozott: megfigyeléseivel apját is megdöbbentette. Néhány anekdota máig fennmaradt Erdélyben. Az egyik szerint egy utazás alkalmával - apa és gyermeke már messze járt Marosvásárhelytől - János megpillantotta az égen a Jupitert (Apró korától kitűnően felismerte a csillagokat bolygókat.)- Hogy lehet hogy ezt a városból is látjuk? - tette fel a kérdést és mindjárt válaszolt is rá - Biztosan nagyon messze van! Ügyes, értelmes gyerek volt a burgonyát úgy hámozta, hogy közben szabályos szinuszgörbe keletkezett. Ollóval egy papírdarabból tökéletes derékszögű háromszöget vágott ki, és úgy jellemezte, hogy ez olyan, mint egy derékszögű négyszögnek (téglalapnak) a fele. Apja körültekintően, minden részletre ügyelve szervezte meg fia szellemi fejlődésének elősegítését. Német nyelvre például a legjobb főiskolások tanították. A matematika okítását az idősödő Professzor senkinek nem engedte át. Ő foglalkozott vele. 14 esztendős korában sajnos már majdhogynem tudja, amit apjától megtanulhat - Bolyai Farkas ekkor régi tervét szeretné megvalósítani, hogy fia Gauss tanítványa legyen. Levelére nem kapott választ fiát végül - támogatók segítségével - Bécsbe küldte, a katonai akadémiára. Az ifjú tisztet - az akadémia elvégzése után - Temesvárra helyezték. Állandó levelezésben állt apjával. Innen keltezett az a levél is, amelyben az általa felfedezett térgeometriáról ad hírt. A forradalmian új művet apjának küldi el, kinyomtatás végett. Eredeti címe Scienta Patii (A tér tudománya). Ennek ellenére Appendix (Függelék) néven vált ismertté - ugyanis- rövidsége miatt, és mert apja nem tulajdonított neki nagy jelentőséget- Bolyai Farkas Tentamen című matematika könyvének függelékeként került az olvasók kezébe. (A tisztelet jeléül Tentamen címmel jelenik ma meg a Bolyai Farkas líceum hagyománytisztelő diákságának lapja.) A nagy alkotás jelentőségét senki nem látta át. Nem kapott megfelelő teret, ahol hódíthatott volna. Néhány évvel később az orosz Lobacsevszkij - ténylegesen ugyanezeknek a gondolatoknak a publikálásával - ismertté és elismertté vált. Mert neki voltak támogatói, az ő művét lefordították a nagy világnyelvekre. Bolyai Jánosról, a Kárpátok között élő matematikusról ezzel szemben szinte semmit nem tud a művelt világ. (A magyar területeken - magyarlakta vidékeken kívül.) O egy kis országban született, egy kis nemzet fiaként, nem volt lehetősége felvenni a versenyt nagyhatalmak tudósaival. A temesvári laktanya magányában felőrlődött tehetsége. 1833-ban gyenge egészségi állapota miatt nyugdíjazták. Hazaköltözött apjához Marosvásárhelyre. Egy ideig együtt tevékenykedtek, a két matematikus közös munkájának sikerére azonban árnyékot vetett a köztük levő eszmei ellentét. Állandóan vitáztak, rövid időn belül elmérgesedett a helyzet végül János elhagyta az apai házat. Ezután Marosvásárhelyen - a város szélén - egy roskatag szegényes házban élt nyomorúságos körülmények között. Apa és fia levelezése nem szűnt meg - megszólítás, címzés nélkül írtak egymásnak, többnyire tudományos témákról. Apja halála után János igazi szellemi partner nélkül maradt Az általa teremtett „új világban” egyedüli „polgárnak” számított, zseniális gondolatai nem találtak megértésre. Egy új kor előfutára volt - és a futár túl korán érkezett. Keserűen, mindenben csalódottan halt meg Marosvásárhelyen. A város temetőjében egymás mellett található két márványoszlop; Farkasé és Jánosé. A kollégium előtti téren a Telekitéka mellett a Bolyaiak szobra áll. Az ülő Farkas felnéz a mellette álló Jánosra, felismerve fiának nagyságát. Emlékezzünk rájuk tisztelettel, tanuljunk az ő tragikus sorsukból. Vigyázzunk, ne hagyjuk elveszni a sokra hivatott ötleteket terveket a tehetségeket. BAJOR PÉTER Forrásmunka: Veszély Tibor: Bolyai Farkas
