Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-12-01 / 24. szám
1993. december 1. 11 paksi hírnök sággal sem bírt, de Ignác Timótot hosszú élete során a tények sohasem zavarták. Először is felvette a Lincoln nevet. Ez arra volt jó, hogy a rettenetesen hosszú Ignatius Timotheus Trebitsch-Lincoln aláírást némi rövidítéssel angolosíthassa - ezentúl I. T. T. Lincoln néven szignált Ügyes. Belevetette magát a belpolitika dzsungelébe, olyan hatalmas sikerrel, hogy valóban az alsóház tagja lett Rövid időre, de az lett Noha megválasztásának körülményei annyira zavarosak, hogy csak a történészek igazodnának ki benne, de megcsinálta. Egyébként kampányában segítette Lloyd George és Winston Churchill is. Ezen urak később rettentően megbánták, hogy valaha is szóba álltak 1. T. T. Lincolnnal, ám ahogy ez már lenni szokott, cikkor már késő volt Csak hát Trebitsch-Lincoln nem törődött valamikori pártfogói tekintélyével... Szóval, annak idején az alsóházi képviselők nem kaptak semmiféle javadalmazást a munkájukért költségeik azonban voltak, méghozzá jó magasak. Trebitsch Timótnak pedig egyéb jövedelme sem volt Ilyenkor mit tesz egy becsületére kényes gentleman? Olajmezőket vásárol egy hozzá hasonlóan rejtélyes figura, Sir Basil Zaharoff tanácsára és közreműködésével. Az ám, de miből? Kölcsönt úr nem kér. Az urak váltót szoktak hamisítani. Hát Timót Ignác barátunk is így tett. Hamisított egy megfelelő papírt egy őt valamikor patronáló kakaógyáros, bizonyos Mr. Rowntree nevére, aki egyébként - állítólag - előzőleg be is szervezte őt az akkori brit hírszerzés soraiba. így már lehet olajmezőt venni. Kár, hogy roszszul nézte ki a helyet, mert ugyan Ploiesti mellett tényleg volt olaj akkoriban, de Trebitsch kútjaiban szinte semmi. Még víz sem. Már elkezdett szorulni a hurok Ignác bácsi nyaka körül, mikor kitört az első világháború. De ki ám. Ebben az eseményben egészen véletlenül nem volt része hősünknek - tévedésből kimaradt a buliból, vagy valami hasonló történhetett, tény, hogy fejvesztve rohant vissza Angliába, ahol ha a tartozásai kerültek szóba, rögtön felajánlotta garanciának a Romániában fekvő, mesés gazdagságú olajmezőit Mindazonáltal képviselői székéről le kellett mondania. Hogyan, miért, az máig tisztázatlan. Ignácban megint megmozdult valami. Kidolgozott egy tervet aminek segítségével tőrbe lehetett volna csalni az északi-tengeri német flottát. Bár a projektnek annyi köze volt a valós lehetőségekhez, mint hintalónak az epsomi derbyhez, mikor visszautasították, megsértődött. Jó, megsértődni mindenkinek szabad, de megpróbálta eladni ugyanazt az elméletet - a német császári hírszerzésnek; persze az angolokra vonatkoztatva. Megragadó, ahogy ez a vagyon és hatalom nélküli ember a leghalálmegvetőbb bátorsággal zsonglőrködött a kor legveszélyesebb hírszerző szervezeteivel. Még azt sem lehet mondani, hogy nem tudta volna, mit csináL Tudta bizony, lény, hogy Vilmos császár és a Monarchia emberei sem voltak elragadtatva a botcsinálta admirális ötletétől, aki, mivel Európában teljesen lehetetlenné vált, menekülnie kellett Hova?. Természetesen az Egyesült Államokba. Persze, amikor az USA belépett a világháborúba, azonnal bezárták, az egyik első ügyfele volt az akkor cdakuló FBÍ elhárítási osztályának. Megint csak kitett magáért Különböző úton-módon addig szélhámoskodott míg az egyik őt őrző detektíwel olyan szoros cimboraságba nem keveredett hogy az minden este kivitte őt a börtönből - az előkelőbb New York-i bárokba és vendéglőkbe Vacsorázni. A politikai foglyot Egyébként a lányokat sem vetették meg. Egy ilyen vacsora alkalmával Lincoln Timót - vagy lehet, hogy Trebitsch Ignác volt - úgy gondolta, hogy a szabadság, a teljes szabadság mégiscsak szebb. Meg is szökött, ami csak azt bizonyítja, hogy annak idején a Szövetségi Nyomozóiroda a munkatársait valószínűleg az Elaggott Lókórházi Kedvesnővérek Bostoni Gyengeelméjűeket Gondozó szeretetotthonából válogathatta. Meglógott könyvet adott ki, elfogták, megint megpróbált lelépni a maffia segítségével, nem sikerült, újra elfogták. Kiadták Angliának, ahol is három évre internálták, és örökre kitiltották a brit szigetekrőL Nagy hiba volt. Jobb lett volna ott tartani, és vigyázni rá. Első útja ugyanis a háború után Berlinbe vezetett Itt érthetetlen módon belekeveredett az akkor szerveződő német szélsőjobboldal köreibe, és különböző kérdésekben nélkülözhetetlen szakértőjük lett Részt vett az azóta csak történészeket érdeklő Kapp-puccsban mint sajtófőnök, vezető cenzor és összekötő. Na, de kit kötött össze kivel? Bizony, bizony, a magyar jobboldal egyes képviselőit a német néptársakkal. Nem kis fintora a történelemnek, hogy Prónay és Ludendorff között pont egy Trebitsch hozta-vitte az információkat! Belekeveredett egy igen zavaros rubelhamisítási ügyletbe, amit - miután kudarcba fulladt - elárult a csehszlovák hírszerzésnek. Azok viszont - életében először - becsapták, de alaposan. A kialkudott öszszégnék a felét sem kapta meg. Egyre egészségtelenebbé vált számára Európában a légkör Haragban volt az angol hírszerzéssel, kergették a csehek és szlovákok, körözték a németek, Budapesten pedig egykori barátai arról álmodoztak, hogy milyen szép is volna, ha a Dunába fulladni. Megint menekülni kellett. Amerikában ismerték, Afrikában meleg uralkodott már akkor is, s az az evidencia, miszerint Ausztrália a Brit Nemzetközösséghez tartozik, szintúgy világos volt előtte Maradt Ázsia. Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignatius tehát 1922-ben partra szállt Sanghai kikötőjében. Itt pedig azonnal Szun Jat-Szen ügynöke lett Vagy mégsem. Vagy ki tudja. Az akkori Kína ugyanis minden volt, csak érthető nem. Az országot polgárháború tizedelte délen a Szun Jat-Szen által vezetett Kuomintang volt az úr, északon rengeteg kisebb-nagyobb rablóvezér, akiket „hadúrnak” szoktak nevezni. Igen nehézkes volna azt elemezni, hogy L T. T. L. mi módon válhatott egy időben kuomintangista ügynökké és a Kuomintang legnagyobb ellenfeleinek tanácsadójává - valószínűleg, ha nem is nyilvánosan, de ekkor szokásához híven egy harmadik, sőt talán egy negyedik szervezetnek is dolgozott. Tény, hogy ha Szun Jat-Szen nem hunyja le időben nagy tiszteletű szemeit, talán német segítséget kér a Kínai Köztársaság létrehozásához, ezzel örök dilemmát okozva a későbbi marxista-leninista történetírásnak. Szerencsére nem így történt. Az viszont megtörtént, hogy amikor az illető hadúr, bizonyos Vu Pej-fu meghódította Pekinget, az akkor még kiskorú kínai császár, Pu Ji életét csak Trebitsch-Lincoln személyes közbenjárása mentette meg. És akkor valami nagyon furcsa dolog történt Trebitsch. úr kolostorba vonult Méghozzá nem is akárhová, hanem Ceylon szigetére, ahol a Kis Szekér tanát legszigorúbban értelmező buddhisták élnek. Nem ragadt meg sokáig a szigorú aszkéták között néhány év múltán odahagyta Ceylont. Méghozzá igen kellemetlen oka volt annak, hogy ismét Albion partjára kellett tennie lábát Idősebb fia ugyanis rablógyilkosságot követett el. Sajnos a reményteljes sarj nem léphetett be a Hűséges Almák klubjába, mivel a könyörtelen brit törvények szerint ezért az apró csínyért egy Newgate Fegyház nevű helyen felakasztották. A kivégzésen azonban - a bíróság különös kegyének köszönhetően - gyászoló atyja is részt vehetett Három napot töltött Trebitsch Dover fehér sziklái közelében, aztán újra Ázsiába ment* Sanghaiba költözött, felvette az egyébként kínai Csan Kung nevet, és buddhista apátnak tituláltatta magát Márpedig a buddhizmusban olyan fogalom, ami tökéletesen fedné a keresztény „apát” jelentését - nincsen. Még a legközelebb a tá-láma áll hozzá, de csak Iáim éthitű területeken. Sanghai pedig nem az. Mindegy, a tiszteletre méltó Csan Kung tanítványai amúgy is általában európaiak voltak. Főleg olyan európaiak, akik később a japán vagy német távol-keleti hírszerzés munkatársai lett. Azután Ignácunk még sok szépet és jót tett, például a második világháború alatt Tibet területéről fasiszta szellemű propaganda-rádióadásokkal fertőzte a brit Indiát. Ez több mint emberfeletti teljesítmény lehetett az akkori Tibetben, amely nem úgyszólván, hanem teljesen nélkülözte a villamosítást Áram nélkül pedig nehéz rádiót üzemeltetni. Nincs azonban kizárva, hogy a harmincas évek végén Hitler által odaküldött expedíciók, amelyek papíron a sosemvolt-sosemíesz Agarthit keresték, egy-két kisebb, szétszedhető aggregátot vagy vízi erőművet is becsempésztek magukkal. A terület egyébként is roppant módon érdekelte a betegesen misztikus nád diktátort - aki tulajdonképpen saját, beteg gondolatainak támaszát kereste Ázsiában -, miért ne vihettek volna oda egy-két alkatrészt? Hátha majd egyszer kelleni fog. No hát, kellett Az sem teljesen világos, hogy játszott-e szerepet álbuddlústa főszerzetesünk abban, hogy Berlin ostromakor több száz tibeti holttestét találták egy épület romjai között; meg az sem, hogy mi kapcsolata lehetett a német misztikaügyi hivatalnak, az Ahnerbenek Kdet- Ázsia egyes vallási társaságaival. Ki tudja? Trebitsch-Lincoln mindenesetre meghalt 1943-ban, Sanghai városában. Ha meghalt Tudniillik egy ismerősének 1947- ben még levelet írt Dardzsilingből. Jellemző. Talán kiderül majd, mi történt vele, ha valóban nyilvánosságra hozzák a dossziéját Már ha egyáltalán létezik ez az iratcsomó. Összegezve: az igazi Trebitschről nem tudtak semmi biztosat nem tudunk semmi biztosat és nem biztos, hogy bármit is meg fogunk tudni.
