Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-10-06 / 20. szám
1993. október 6. 5 PAKSI HÍRNÖK Mégis kell a cégér... Arról, hogy egy átlagos paksi polgár (ha szabad ilyet mondani) Paks atomerőművére, halászléjére, vagy szőlőjére büszke inkább: nem végeztem közvéleménykutatást Egy azonban bizonyos, az idősebb korú ember - főleg akinek szőlője is van -, minden bizonnyal a borát és természetesen a pincéjét tenné az első helyre így is van ez jól Mert a szőlővel van is munka elég, méghozzá kétkezi. Aztán meg a szőlő egy különös mánia. Egész évben nem hagyja a gazdát nyugton. Kémleli az eget, a földet és persze a szőlőt: milyen lesz az idei? Aztán persze van öröm, ha a gondos, jó munka eredményeként a prés alatt megcsordul a hegy leve így van ezzel egy régi paksi szőlősgazda, Müller Ferenc is.- Mikor én már akkorára cseperedtem, hogy elbírtam a gurulót ezt a gyomirtó szerszámot - nekem is mennem kellett szüretelni - emlékezik vissza a nagyjából hatvan évvel ezelőtt történtekre a lassan már a hetedik ikszet taposó paksi polgár.- A karácsonyon kívül talán a szüret volt a legnagyobb ünnep Pakson. A család apraja nagyja ott volt a szüreten, bizony abból nem maradt ki senki sem. Már hogyan is maradhatott volna ki, hiszen mindenkinek megvolt a maga dolga. Az asszonyok, lányok szedték a szőlőt, a férfiak meg hordták azokat a nagy puttonyokat A gyerekek sem igen voltak láb alatt ahol, ahogyan tudtak, segítettek. Akkor persze nem termett súlyra ennyi mint most de sokkal jobbak voltak a borok, a szüleim hatezer négyszögölön tartottak akkoriban szüretet Mire én felnőttem, addigra nekem csupán hatszázötven maradt De aztán jött még hozzá. Müller Ferenc ahogyan ezt mondja: jóleső szemmel néz végig a szőlőskerten. Igen, ez itt most mind az övé, boldogságéval, szomorúságával egyaránt Boldogság, mert ismét szép a termés, a hely pedig festői. Ahol állunk, a hegyen messziről idelátszik Paks három templomának tornya is, alatta a város, a régi városrész, a régi Paks, amely a hatvanas évek végétől város ismét Innen persze a Dunára most nem látunk el, de hát tudjuk itt van, s itt van az óváros és felette a szőlős hegy. Összetartozó fogalmak ezek. A szomorúságról most nem beszél. Jó, akkor majd később.- Tudja, amióta én az eszemet bírom, mindig, minden évben szüreteltem. Igaz nem mindig csak a szőlővel foglalkoztam. Három évig inas, aztán munkás voltam Csepelen, voltam három évet fogságban, 1948-ban jöttem haza, nyáridőben. Aztán téglagyár, meg más, meg a szövetkezet Onnan mentem nyugdíjba. Volt hát minden. De azért a szőlőt nem hagytam el soha. A nyolcórai munka után, meg irány, ki a szőlőbe, ameddig csak le nem ment a nap. Arra a kérdésre, mindezt hogyan bírta, nevet Igen, a nevetés sok mindent eltakar:- Hogy bírtam? Muszáj volt bírni. Hiszi, nem hiszi, a szőlő szeretete is húzott ki ide. Persze, lehet szeretni a szőlőt Meg persze a bort is. De Müller Ferenc csak büszkeségből szereti, mert inni, nem iszik. Üdítőt iszik. Az esik jól. Meg persze jólesik kijönni, ide a hegyre. Jó ide kijönni a levegőre, a csöndre, még a fárasztó napi munka után is. Mintha csak pihenne, persze közben jár a keze. Meg, persze járnak a gondolatok is. A szőlőkötözés közben nem is kell odafigyelni. Tudja a kéz, mi a dolga. Aztán hogyan is volt, ki mit mondott, hogyan mondta? Meg aztán, miként is lesz a holnap? Mert a holnap, talán nem is olyan rózsás, mint ahogyan az ember szeretné.- Itt van az a kilencszáz öl, az idén úgy látszik megint jó termés lesz, de a kakas csípje meg, a tavalyi borom is ott van még a hordókban. No, persze azért mégsem anynyira jó, mint a tavalyi, legalább húsz százalékkal lesz kevesebb: mennyiségre. Literben tíz hektó. De tavaly ötven mázsát szüreteltünk. De nem megy a bor: már úgy nem megy, hogy nem fizetik meg. Harmincért nem lehet odaadni a bort Rizlingszilváni, meg kékfrankos. Egy kereskedő jött: azt mondta harminc. Mást meg aztán nem is kerestem. A pénz meg persze hiányzik: le lehetne költeni. Mert van költenivaló a szőlőre is, a permetezőszer is sokba kerül, ha csak ezt számolom, elköltöttem rá vagy tízezer forintot Aztán a munka még, az hol van megfizetve? Arról nem is beszélve: itt van a konkurencia. Mert más is termel bort, az idén másnak is jól terem a szőlő. Mi lesz hát? .— Megy megint a hordókba. Aztán jövőre is, ha nem tudom eladni, minden második sort kivágom. Csodálkozik? Benne vagyok a korban is, lassabban megy már minden. Aztán látja: ára sincsen. Nincs értelme foglalkozni vele. Az ötéves szerződésem a borforgalmival lejárt be kellett volna fizetni tízezer forintot hogy részvényes legyek, de aki most részvényes lett, az sem tudja leadni a borát mert nem veszik. Pakson nem megy a bor, hiszen a helybeliek sokat termelnek, aztán megveszik olcsón a rokonságtól. Az ország más részében? Azelőtt lejött ide egy pesti kocsmáros, megvett egy egész présház bort Most ez sincsen, nem úgy van mint régen hát Most az ország nagy bortermelő vidékeiről odaszállítják a bort Pedig a paksi bor nem megvetnivaló, azelőtt sem volt az. Ebben az évben amit mértek: 18-19-es a must Az elég jó már. De minden hiába, egyébként is sok a bor az országban. Ha most marad is a bor, mert nincsen keletje, majd lesz később. A bor eláll. Csak a hordók telnek meg, aztán nincs hova tenni már. De nemcsak ez miatt van csordultig a pohár.- Azelőtt a szőlészet mestersége apáról fiúra szállt De a mai fiatalokat nem érdekli. Az enyémet sem. Nem kell a gyereknek. Azt mondja: apa, nem kell. Sok a munka, és nem is jövedelmez igen. Valahol igaza van. Úgy látszik megszakad a fonál. Ennek jó vége nem lesz. Bár azt mondja a vejem: itt van a mienk is, négyszáz öl. Az elég. Nekik. Az enyémet - azt mondogatják - adjam el. Azt mondják az unokáim is. De én nem adom el. Amíg bírom, addig nem. Azt szokták mondani, amíg nem fekszem le, addig nem vetkőzöm le. Nem én. Nem... Elmegyünk a pincébe. Takaros. Helyén minden. Ahogyan annak lennie kell. Aztán megnyílik a padlóajtó. A mélybe széliünk, pukkan a dugó, szívódik a lopó. Aránylik a bor:- Ezt megkóstolhatja. Nekem vasárnapi asztalra is elég belőle egy deci. KISS G. PÉTER
