Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1993-09-08 / 18. szám

PAKSI HÍRNÖK 2 1993. szeptember 8. Választottjaink: Szalai-Dobos István Budapesten születtem 1955- ben. Itt is nevelkedtem a közép­iskola befejezéséig. Szegeden, a József Attila Tudományegye­temen végeztem el a matemati­ka szakot Onnan kerültem fe­leségemmel 1979-ben Paksra, az atomerőműhöz, ahol jelen­leg is dolgozom. Először rend­szerprogramozóként, s jelen­leg a számítóközpont vezetője vagyok.- Milyenek voltak az első benyomások Pakson?- Amikor idejöttünk, akkor az erőmű beruházása derekán tartott a város. Egy szocialista beruházás szállásadójának ké­pét mutatta ekkor a település, rengeteg frissen idekerült em­berrel, rossz ellátással, kocs­mákkal, s ez idő tájt teljesen ket­tészakadva az óvárostól, az itte­ni lakosságtól. Magát az új la­kótelepet gettónak éreztem. Rosszul éreztük magunkat El is akartunk menni innen, csak ideiglenesnek tartottuk itt ma­radásunkat A munkám viszont izgalmas volt, teljes mértékben kielégített, így aztán marad­tunk. Azóta már 14 év eltelt Paks várossá vált és mi is idenőttünk minden idegszálunkkal'- Milyen változást hozott életedben az 1990-as év?- Minőségileg változott meg a kötődésem a város iránt mi­kor képviselő lettem. Ettől kezdve éreztem igazán maga­ménak a várost- Milyen célkitűzésekkel folytál bele a város vezeté­sébe?- Hála a jó lehetőségeknek, érzésem szerint jól működik a város. Célom az, hogy minden paksi polgárnak igazi otthona legyen Paks, ezért is akartam képviselő lenni.- Igen fontos pozíciót töl­tesz be a képviselő-testület­ben. Kezdetben az ügyrendi bizottság elnöke voltál, illet­ve tavaly téltől az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke is. Az erőműbeli munkád mellett hogyan győ­zöd a képviselői teendőket?- Időben nem egyenletes sem az erőműbeli, sem az ön­­kormányzati terhelésem, így próbálok koncentrálni mind­kettőre. Nem akarom, hogy az egyik a másik rovására men­jen. Igyekszem időnként akár estéim árán is ezekben a válto­­zásos években eleget tenni a felvállaltaknak.- Mennyire tetszik neked Paks, mint település?- Kezdettől fogva nagyon tetszett az óváros, építészileg igen hangulatos, van stílusa. A környezete is szép, bukolikus. Itt folyik a Duna, aztán a kör­nyező tavak, meg az erdő. Szép itt Szert tettem pár paksi barát­ra is. Ezeknek, illetve nekik kö­szönhetően kezdtem itthon érezni magam. A13 éves fiam már itt született, Paks a szülővá­rosa.- Mi az, ami nem tetszik a városban?- Ami itt nem jó, az a műkö­dő szocializmusnak az eredmé­nye, a városközpont szétbar­­molása, a város társadalmá­nak szétverése. Valaha itt egy jól működő, békés város volt Bármilyen sok jót is köszönhet a város az erőműnek, annak idetelepítésékor ezt sikerült szétzülleszteni. Mindezt épp úgy megsínylette az öreg város lakossága, mint mi, idetelepül­tek. Szörnyű volt látni a város erőszakos polarizálását, a ’80- as években az erőmű általi gát­lástalan, nyílt vezérlést Többek között ezért is volt számomra olyan izgalmas a saját lakóhe­lyemen részt venni a rendszer­­változásban.- A SZDSZ jelöltje voltál, listán kerültél a testületbe. Milyen reményekkel fogtál a munkádhoz?- Azt reméltem, hogy a mos­tani választási ciklus végére tel­jesen olajozottan fog működni a város. Naív voltam, s most már látom, hogy ehhez még több választási ciklusnak kell el­telnie. S, hogy miért? Alapve­tően a jónak vélt működő mo­dellek bevezetését, a helyi vi­szonyok miatt nem lehetett azonnal érvényre juttatni. En­nek még ma is komoly gátjai vannak. Radikálisabb változta­tásokra lett volna szükség, de ahhoz, hogy így, vagy úgy, de működjék a város, ezt nem le­hetett megvalósítani. Néhány helyütt alkalmatlanok a pozí­ciójukat betöltő emberek, az­tán a különböző törvények, jogszabályok sem voltak min­den esetben átgondoltak. Saj­nos a választott testület is gátol­ja mindezt, hiszen olyan a szak­mai összetétele, hogy a külön­böző bizottságokat szükség­szerűen nem feltétlenül az arra a posztra legalkalmasabb em­berek alkotják. — Ilyen állapotok közt hogy érzed magad a testü­letben?- Nem érzem magam igazán jól. A jövőben mindent el kell követni annak érdekében, hogy pl. a magam példáját vé­ve az oktatási, kulturális és sportügyi bizottság élén ne egy matematikus, hanem egy okta­táspolitikus koordinálja eme bi­zottság tevékenységét Ezek el­lenére mégis úgy érzem, hogy hasznos tudok lenni azzal, hogy a bizottság munkáját szervezve, a nálam szakmai­lag alkalmasabb emberek munkájához a feltételeket meg­teremtem.- Hogyan realizálódik a gyakorlatban az új oktatási törvény?- A napi gondok kezelése miatt kicsit háttérbe szorult en­nek a törvénynek a földolgozá­sa, érdemben még nem tud­tunk készülni ennek a feladat­nak a végrehajtására. Ezek el­lenére hiszem, hogy a város je­lenlegi intézményrendszere, gazdasági struktúrája lehetővé teszi az új törvényben megsza­bottak sikeres véghezvitelét Lesz 10 osztály, lesz elég pe­dagógus és talán minderre pénz is.- Hogyan látod a válasz­tások utáni jövőt? —Fontosnak tartom, hogy el­sősorban emberekben, szelle­miségben kell gondolkodni. Települési szinten a politikai párt arra való, hogy az általa hirdetett eszméknek megfele­lően megtalálja és mozgósítsa a vele azonos nézeteket valló embereket Ezen szempontok által vezérelve nagyon remé­lem, hogy lesznek olyan embe­rek, akik szakmájukban jobban hasznosíthatók lesznek a város vezetésében. Azt is őszintén remélem, hogy a jövő évi parlamenti választá­sok eredményezte kormány (ter­mészetesen liberális pártok által alakított kormányt értek ezalatt) nem veszíti el a lakosság bizal­mát, és a helyhatósági választá­sokon szintén ez a szellemiség fog diadalmaskodni. — Köszönöm a beszélge­tést - Oláh Z. -Testületi ülés A szeptember 20-i testületi ülés napirendi pontjai 1. Ez évi költségvetés felülvizsgálata 2. Múzeum létesítése (a volt rendőrség épületében) 3. Külföldi kapcsolatok megtárgyalása 4. II. félévi pályázatok elbírálása 5. Óvodák beszámoltatása 6. Helyi közlekedési viteldíjak emelése 7. Ingatlanvételi ajánlatok 8. Telekértékesítés 9. Szociális intézményekben érdekképviseleti forma létrehozása 10. Javaslatok az SZMSZ-módosításra, intézményhá­lózat áttekintése 11. Fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatá­sa 12. Helyi támogatások A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének FELHÍVÁSA Ertesítjüka VHBSZ Paks városi tagozatának tagjait, hogy irodahelyiségünket hosszú kényszerszünet után szeptember 2án ismét megnyitjuk. Új címünk: VHBSZ Paks Városi Szervezete 7030 Paks, Deák Fe­renc u. 20. (A megszűnt ügyvédi munkaközösség volt irodája. Bejárat a tüdőgondozó udvara felől.) Ügyele­tet és ügyfélfogadást minden héten csütörtökön 9-13 óráig tartunk Az elnökség nevében: HERNÁDI FERENC A szociális ellátásokról Sem a szociális törvény, sem pedig a helyi rendelet nem szabályozza a szociális ellátások teljes körét A rendszeres segélyekre, a mozgáskorlátozottak tá­mogatására, a rehabilitációs eljárásra stb. külön jogsza­bályok vonatkoznak Az általunk ismertetett ellátásokat magyar állampol­gárok állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező be­vándoroltak valamint a menekültek igényelhetik. Ezen­felül jogosultsági feltétel továbbá pénzbeli ellátás esetén paksi állandó, személyes gondoskodást nyújtó ellátásnál pedig paksi állandó vagy ideiglenes bejelentett lakcím. A rászorultság elbírálásánál az egy háztartásban élet­vitelszerűen együtt lakó közeli hozzátartozók nettó jöve­delmét kell figyelembe venni. Jövedelemnek minősül - néhány kivételtől eltekintve - a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény­ben meghatározott minden bevétel, függetlenül attól, hogy az adómentesnek vagy adókötelesnek minősül. Az egy főre jutó jövedelem számításánál tehát az adózott jö­vedelmen felül például az előző három hónapban kapott rendszeres, vagy eseti jellegű szociális támogatásokat is fi­gyelembe kell venni. Az ellátást igénylőnek jövedelmét igazolnia kell, illetve nyilatkoznia kell a család tulajdoná­ban lévő ingó, ingatlan dologról, továbbá vagyoni értékű jogról (nyaraló, személygépkocsi, betétkönyv, kárpótlási jegy stb.). A szolgáltatott adatok valódiságára vonatkozóan a hi­vatal információt kérhet az APEH-től, földhivataltól stb. A jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett ellátáso­kat a PTK-ben meghatározott kamatokkal együtt vissza kell téríteni. Következő számunkban a pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokat ismertetjük' Hírek a dunakömlődi nyugdíjasklubból A klub nyáron elkezdett külső tatarozása után jelen­leg a klubszobák belső csinosítása folyik A klub meg­­szépülését 16-án vacsorával ünnepli meg a tagság. A nyugdíjasok júniusban és júliusban Kiskunhalas­ra, augusztus 7-én és 20-án Tamásiba kirándultak. Az utóbbi túrán Schuckert János magánfuvarozó kedvez­ményes áron szállította a klub 45 tagját

Next

/
Thumbnails
Contents