Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1993-06-02 / 11. szám

PAKSI HÍRNÖK 4 1993. június 2. YAMAHA ÉS BOSCH Világcégek gyártmányai a főutcán Kovács Nándor ’82 áprilisában nyitotta meg műhelyét a Szentháromság téri udvarban. „Au­tóvillamossággal foglalkoztam és ami ahhoz tartozik: akkumulátor-töltéssel, - hibamegálla­pítással, önindítókkal, generátorokkal. Óriási költséggel kellett volna felújítani a műhelyt, amit már nem vállaltam. Egyedül is maradtam, mert a fiam megnősült és elköltözött Pécsre. (Ez olyan szakma, hogy egyedül nem nagyon lehet csinálni.) Döntenem kellett A Szt István téri üzlet elegáns, hűvös irodájá­ban beszélgetünk.- Hogyan találta meg egymást a gyártó és a forgalmazó?- A Bosch üzletszervezője (ma is itt járt külön­ben) már másfél évvel ezelőtt megkeresett a mű­helyben. (A Bosch a világ egyik legrégibb és leg­nagyobb autóvillamossági gyártója, az idén ki­lencvenöt éves.) Közben a fiam, Szilveszter el­nyerte a Yamaha-szalon üzletszervezői pályá­zatát Ő vetette föl: miért ne csinálhatnánk Pak­son Yamaha-boltot?! Tolna megyében úgy­sincs még ilyen. A yamahásokat megkerestem tavaly a járműkiállításon, találkoztam a magyar és az osztrák képviselőjükkel. Eljöttek Paksra (akkor építettük át éppen a boltot), megtetszett nekik és megkötöttük a szerződést Eddig meg vagyunk egymással elégedve.” Csilingel a csengő: egy érkező férfi a Yama­­ha-motorkerékpárokról érdeklődik.- Ennek automata nyomatékváltója, automa­ta kuplungja van. Ha hideg a motor, ha meleg, csak meg kell nyomni az önindító gombját és már indul - mutatja az újdonsült kereskedő, majd a másik géphez lép: - Ez ötven köbcentis, ötsebességes, terepen is, közúton is jól használ­ható. Ez egy szintén 50 cm3 -es úgynevezett sváj­ci típus - mutat a másikra - turbóhűtéses. Nem túl gyors, de szereti a dombot Egyszázkilós em­berrel úgy megy föl az Öreghegy utcán, mintha zsinóron húznák. A (leendő) vevő meghallgatja a tájékoztatót, kérdez még néhányat, aztán elköszön. Nem tud­juk folytatni azonban a megkezdett beszélge­tést mert újabb vevő lép az üzletbe. Babetta-tí­­pusú motort keres. Kovács Nándor elmondja neki: ha nem találja meg a keresett motorkerék­párt a boltban, a katalógus alapján megrendel­heti és egy héten belül szállítják, minden többlet­­költség nélkül. A vásárlás egyelőre elmarad.- Ezek a motorok szépek és műszaki megol­dásaik is csodálatosak, más műszaki kultúrát képviselnek, mint amihez eddig szoktunk - for­dul újra hozzám az üzletvezető. - A minőségük kiváló, az áruk ehhez igazodik. Aki csak néze­lődni jön be, annak azt szoktam mondani: felejt­se el az árat és gyönyörködjön!- Miket vesznek általában?- Éppen délután kell Bátaszékre szállítanom egy 50 cm3-es Yamy típust Az egész megyét vé­­gigteléfonálta a vevő, Pécsen javasolták neki, hogy nálam érdeklődjön. A Bosch-gyújtógyer­­tyák kezdik érdekelni az embereket, a gépkocsi és motorkerékpár-akkumulátorokat is egyre többen keresik. Tartok ékszíjat ablaktörlő lapá­tot olaj- és légszűrőket elosztófedelet -pipákat forgalmazok fűrészgéphez, fűnyíróhoz való gyújtógyertyákat is. A polcon Castrol olajat is látok és Arai bukósi­sakokat Olyanokat amilyenek Nigel Mansell, Luca Cadalora, Mick Doohan, Kevin Schwantz fejét védik. A kirakatban egy három lóerős csónakmotor kínálja magát. Egy férfi már régóta nézegeti az utcáról. Úgy látszik elszánta magát mert belép az üzletbe. A kereskedő készségesen üdvözli és várja a kérdéseket (Lapzártáig a csónakmotor elkelt) gutái Átadták a kömlődi faluházat Május tizenhetedikének verőfényes délután­ján Hornok László, a dunakömlődi faluház ve­zetője köszöntötte az összesereglett sokadal­­mat majd Bor Imre polgármester szólt az ünne­pi közönséghez. „Ez a mai délután régóta várt pillanata Köm­­lőd lakosságának és az önkormányzatnak is” - kezdte beszédét melyben felidézte az építkezés indítását folyamatát (ami nem volt zökkenő­­mentes, hiszen egy évig szünetelt a munka) és az utóbbi fél év erőfeszítéseit majd átvágta a bejá­ratnál elhelyezett nemzetiszínű szalagot Dr. Széchenyi Attila alpolgármester, Duna­­kömlőd önkormányzati képviselője örömün­nepnek nevezte a faluház átadásának napját Emlékezett a mozi valamikori lebontására, kö­szönetét mondott mindazoknak, akik a faluhá­zon dolgoztak. „Mindenki érezze benne otthon magát’ - kívánta végezetül. Ezután három helybéli kisóvodás köszöntő mondókája hangzott el, majd Vida István plébá­nos (egy szép példázatot is elmondva) áldotta meg az új közösségi létesítményt Először telt meg zsúfolásig a faluház nagyter­me, legalább százan álltak a falak mellett; elő­ször csattant fel a taps az iskolások verses-zenés műsora közben. Az előadás után az ünnepség vendégei meg­nézték az épületet: a galérián berendezett könyvtárat, a klubszobákat, és helyet foglaltak a nézőtéren, hogy meghallgassák Pécsi Ildikó színművész műsorát g. i. Szép a kosztümöd (társadalmi „tragédia” 3 felvonásban) I. felvonás £gy hang: Szép a kosztümöd. Vállalkozóné: Igen, a tavaszi Burdából választottam. II. felvonás A hang: Szép a kosztümöd. Tanárnő: Igen, a tavaszi turkáldában vá­lasztottam. III. felvonás A hang: Szép a kosztümöd. Egy munkanélküli nő: Igen, a tavaszi ku­kából választottam. Egy reklámszöveg hallatán írta egy rádióhallgató, akinek felfordul á gyomra az ilyen reklámoktól.

Next

/
Thumbnails
Contents