Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-19 / 10. szám
’93 TAVASZ MELLÉKLET 2 1993. május 19. BENKŐ ANTAL A pszichoanalitikus valláskritika kritikája Freud rendszere sokakban keltett megbotránkozást. Fő vádak: erkölcstelenség, pánszexualizmus. Sokat nyomott a latban a tudattalan szerepe is. Itt találják gyökerüket az ember legszentebbnek tartott cselekedetei? Kiterjed a tudattalan az egész emberi életre, ahogy Freud annyira hangsúlyozza és bizonyítja számtalan tanulmányában? Az értelem és akarat, az ember eddig dicsőített kiváltságai gúzsba kötve szunnyadnának? - nem célunk megvitatni a Freud fölvetette problémák öszszességét. Röviden rá akarunk mutatni a pszichoanalízis helyzetére a mai pszichológiában. Ez segítségünkre lesz a pszichoanalitikus valláskritika kiértékelésénél, a negatív és pozitív elemek szétválasztásánál. I. A pszichoanalízis helye a mai pszichológiában Freud sokat panaszkodott, hogy az idegorvosok és a pszichológusok nagy része egyszerűen tudománytalannak bélyegezte a pszichoanalízist, s evvel elintézettnek tartotta a kérdést. Másrészt az a kis csoport, amelyik hűségesen követte, azt a látszatot keltette, hogy Freuddal találták fel az ember pszichológiai problémáinak megismeréséhez és gyógyításához eddig nélkülözött egyetlen érvényes rendszert és módszert. Amint már említettük, jó pár évtizedbe került, amíg a szélsőséges álláspontok egymáshoz közeledtek, egymással szóba álltak, s együtt kutatták a pszichoanalízis módszerének értékeit, jó oldalait és elgondolásának tévedéseit. A kérdés ma sincs teljesen tisztázva. Ha azonban egy kicsit is figyelemmel kísérjük a jelenlegi pszichoanalitikus irodalmat és a fontosabb lélektani elméleteket, nem lesz kétséges, hogy a minden áron védekező, illetve támadó álláspontot a hátunk mögött hagytuk már. A pszichoanalízissel való dialógus egyik fő nehézsége abban állt, hogy sokszor úgy lépett fel, mint általános antropológia, bölcseleti rendszer vagy legalábbis, mint kizárólagosan tudományos pszichológiai rendszer. Freud ugyan többször kijelentette, hogy nem akar általános rendszert alkotni. A valóságban azonban úgy járt el, mint akinek ez a célja. Maga jegyezte meg, hogy félt az értelem és akarat fontosságáról írni, mert attól tartott, hogy ezzel idő előtt lemondanánk a tudattalan vizsgálatáról. Megnyugodnánk a tudatos élet síkján, mert ott biztosabbnak érezzük magunkat. Végeredményben ő maga is a tudat és a szabadság győzelmét kívánta - a Logosz ennek a zászlóvivője -, de ehhez ki kell kutatni a tudattalan örvényeit - Vannak pszichoanalitikusok, az ún. ortodox irány követői, akik még ma is szinte a vallásos hit erejével ismétlik Freud szavait semmit nem változtatva, semmit nem haladva. Ilyen felfogással szemben nehéz nem agresszív módon reagálni; itt kevés helye van a dialógusnak. Sokkal nagyobb azonban azoknak a száma, akik bár pszichoanalitikusnak vallják magukat ki akarják küszöbölni Freud egyoldalú meglátásait és új szempontok figyelembevételét hangsúlyozzák. Egyesek hiányolják, hogy nem vette figyelembe a közösség hatását a személyiség kialakulására (E. Fromm, K. Homey, H. S. Sullivan). Mások rámutattak arra, hogy Freud ugyan több helyet akart adni az énnek és evvel a tudatos életben, de nem volt már ideje kutatásait erre kiterjeszteni (N. Hartmann, E. H. Erikkson). Van, aki az egzisztenciális életigények figyelemvételét emelik ki, amelyek az ösztönvilágon túl az egész emberi lét alapját alkotják (L. Binswanger, V. Weizsäcker). Eljárásukkal egyrészt tanúskodnak Freud fontosságáról, másrészt felhívják figyelmünket, hogy több pontban nem találta el a helyes utat - Megegyeznek abban, hogy a tudattalannak fontos, mondhatnánk vezető - bár nem kizárólagos - szerepet tulajdonítanak a pszichikai életben. Ellenhatás nyilvánul itt meg a múlt század túlzott racionalista felfogásával szemben. Még a tomista filozófiában sem tudtak sokan mit kezdeni a »szenzitiv«, érzéki képességekkel; legalábbis gyakorlatban szinte semmi kihatásuk nem volt a személyiség megértésében. Azon a címen, hogy hierarchiának kell uralkodnia képességeink között, az »állatias«, az »ösztönös« szinte azonnal háttérbe szorult amikor az emberről beszéltünk. Megegyeznek abban is, hogy ennek a tudattalannak az útja, kihatása igen kuszáit szinte felderíthetetlen. Csak a jelek: álmok, betegségek, képzeletvilág lassú vizsgálatával tudjuk fölfedezni nyomait. És főleg hangsúlyozzák, hogy cselekedeteink ritkán születnek egyetlen indítóokból; tetteink szupermotiváltak (felülmotiváltak). Azaz tudattalan motívumok is hatnak és sokszor irányítanak, anélkül, hogy észrevennénk. Egyetértenek abban is, hogy a személyiség alakulása megindul jóval a tudatos képességek: értelem, akarat igazi részvétele előtt Azaz a gyermeknek a szülőhöz való viszonya kihat jellemének fejlődésére. Ne kezeljük tehát a kisgyermeket mint »kis felnőttet«. Korunk legtöbb pszichológusa azonban még a pszichoanalitikus iskolák újabb változatait sem fogadja el teljesen. Elismerik Freud gondolatainak fontosságát a lélektan számára. Főként a személyiségkutatás terén, a motivációs elméletekben, a fejlődéslélektanban és a mentálhigiéniában van maradandó nyoma. Erős befolyást gyakorolt az etnológiára és a csoportdinamikára is. Utóbbi időben a hermeneutikában használják fel a pszichoanalízis módszerét (Ricoeur). Ennek ellenére Allport, Nutting, Rogers - hogy csak ismert nevet említsünk - olyan elméletet dolgozott ki, amelyikben látható Freud egyik-másik pontjának a hatása, de alapjában véve nem rá építik rendszerüket így Allport rámutat arra, hogy motívumaink tudatosulásánál nem beszélhetünk egyenes vonulú fejlődésről. A »felsőbb« motívumokat nem lehet egyszerűen az alsókból (ösztönökből) levezetni. Ezek tovább hatnak az emberben, de újak működése is életbe lép. - Nuttin személyiségelmélete a bensőségességet (intimité) hangsúlyozza. Ebben a belső dinamikában, amelyik szintén a gyermekkortól kezd fejlődni, a személyes döntések, élmények kimeríthetetlen - de nem pusztán az ős-valamire épített - világát látja. - Rogers pedig a konfliktusok gyógyításánál kimutatta, hogy nem szükséges mindent a gyermekkori nehézségekre visszavezetni. Elég elfogadni, hogy nem minden képesség fejlődött ki harmonikusan. Más szóval: a konfliktusok nem szükségképpen tudattalan gyermekkori élmények újramegélései. Rogers ezen az alapon egy - a pszichoanalízissel sok helyen egyenértékűnek ítélt - terápikus módszert is kidolgozott: a kliensre összepontosított terápiát (vö. Jálics Ferenc Testvéreink hite c. könyvét). A - freudi értelemben vett - tudattalan számára fölösleges, és a terápiát hátráltathatja, ha valaki mindenképpen a tudattalan áttételeződéseit akarja elemezni. Nem beszélhetünk tehát ma a pszichológiában »egyetlen« rendszerről. Ezért is nehéz Freud elgondolását pusztán pszichológiai szempontból megítélni. A pszichoanalízistói felemlített gyógyulások sem elegendő bizonyíték. A pszichoanalízis, a kliensre összpontosított terápia és a reflexológiára felépített rendszerek (Verhaltenstherapie) sem százszázalékosak; 50-60%-os eredményt tudnak felmutatni. Valószínű, hogy valami közös forrást tudnak megmozgatni a betegben, s ezért érnek el bizonyos hatást De gyakran eredménytelenek, mivel még nem tudják teljesen megközelíteni ezt a forrást Részlet a szerző Bevezetés a valláslélektanba című tanulmányából. Széles Judit: Strúga Manó, 1975. - 42x80 cm
