Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-05 / 9. szám
1993. május 5. 5 PAKSI HÍRNÖK Köszöntjük az édesanyákat! ÁGH ISTVÁN ADY ENDRE Virágosat álmodtam Édesanyám, virágosat álmodtam napraforgó - virág voltam álmomban. Édesanyám, te meg fényes nap voltál, napkeltétől napnyugtáig ragyogtál. PÁKOLITZ ISTVÁN Az anyám és én Sötét haja szikrákat szórt, Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke, Kreol-arca vakított Szeme, vágya, eper-ajka, Szíve, csókja mindig könnyes. Ilyen volt a legszebb asszony, Az én fiatal anyám. Anyámnak Hogyha virág lennék, ölelnélek jó illattal; hogyha madár lennék, dicsérnélek zengő dallal; hogyha mennybolt lennék, aranynappal, ezüstholddal, beragyognám életedet csillagokkal. Virág vagyok: ékes, piros szirmú, gyönge rózsaág; madár vagyok: fényes dalt fütyülő csöpp rigócskád; eged is: szépséges aranynappal, ezüstholddal, beragyogom életed csillagokkal. CSOÓRI SÁNDOR Anyám fekete rózsa Anyámnak fáj a feje, nem iszik feketét - anyámnak fáj a feje, nem szed be porokat; szótlanabb sápadtsággal feji meg tehenét, szótlanabb sápadtsággal söpröget, mosogat. Anyám utakon lépdel s nem jut el sehova - szegénység csillagától sebes a homloka; vállára még az orgonavirág is úgy szakad, mintha csak teher volna, jószagú kárhozat. Anyámra durván szólnak jöttment idegenek? anyám az ijedtségtől dadog és bereked; sötét kendőjét vonván, magányát húzná össze: ne bántsa többé senki, félelmét ne tetőzze. Nyár van égen és földön, zene szól, muzsika, anyám csönd-sivatagján el kell plusztulnia. Gépek, gyártmányok zengnek csodáktól szélütötten, de egy se futna hozzá: segítek, azért jöttem. Anyámnak fáj a feje, anyámnak fáj a semmi, anyám fekete rózsa, nem tud kiszínesedni. Egy éjjel földre roskad, megtört lesz majd, kicsi - Bejön egy madár érte s csőrében elviszi. Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ő engem megteremjen, Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol. Bizarr kontyán ült az átok Ez az asszony csak azért jött, Hogy szülje a legbizarabb, A legszomorúbb fiút. Ő szülje az átok sarját Erre a bús magyar földre, Az új hangú tehetetlent, Pacsirta-álcás sirályt. Fénye sincs ma a szemének, Feketéje a hajának, Töpörödött, béna asszony Az én édes jó anyám. Én kergettem a vénségbe: Nem jár tőle oly távol Senki, mint torz-életével Az ő szomorú fia.
