Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-21 / 8. szám
PAKSI HÍRNÖK 12 1993. április 21. A Famíliában Szép, az uszodában Kárász A Paksi Rejtvény Reklám március 29-én sorsolással egybekötött műsort rendezett a művelődési központban. Gát György producer és a Manufaktúra együttes mellett Kárász Zénó, a Família Kft című tévésorozat egyik szereplője is fellépett- Arra kérlek, mondd el a Paksi Hírnök olvasóinak, hogyan kerültél Szentesről Budapestre!- A színművészeti főiskolával próbálkoztam, sajnos nem vettek fel. ’90-ben, a második rostán zúgtam. Utána felvételiztem Goór Nagy Mária színitanodájába, ő felvett Abban az időben Szentesen vízilabdáztam. Nagy szerencsém volt, mert a Vasas csapata ott járt egy felkészülési tornán. Kenéz György, a Vasas akkori edzője megtudta, hogy én Pestre igyekszem, ebbe a magániskolába és mondta: szívesen látna a Vasasban. így napi két edzésre tudtam járni, délután pedig iskolába.- Minek tartod magad? Olyan pólósnak, aki színészkedik, vagy olyan színésznek, aki pólózik?- Pólósnak tartom magam, aki színészkedik és szeretném mind a kettőt magas szinten csinálni. Azután, ha a vízilabdának vége, a színészetnek élni.- Vannak-e szerepálmaid, álomsikereid?- Magyar Kupát nyertünk, ez volt eddigi legnagyobb sikerem. Az utánpótlás-sikerek is gyönyörűek, de kupagyőztesnek lenni és a legjobb négy között játszani Európában, az igazán szép. Szerepálmaim nincsenek, amit ráosztanak az emberre, azzal a feladattal kell megbirkózni. Nagyon szeretem a Família Kft-ben ifjabb Szép Ádám szerepét Nagyszerű dolog napról napra remek színészekkel dolgozni. Nagyon sokat tanultam ez alatt a másfél év alatt Esztergályos Cecíliával, Nagy Sándorral nagyszerű érzés együtt dolgozni. Azt is tudom, hogy nagyon sokat kell még tanulnom, hogy ezen a szerepen kívül legyen valami más is.- Kívánom, hogy így legyen! Köszönöm a beszélgetést ifj. g. i. Helló! - Itt a Tesó! Nemcsak a televízió képernyőjén, hanem itt az újság hasábjain is megjelentünk. Szeretnénk, ha Te is segítenél nekünk! Ha van ötleted, javaslatod, észrevételed, egy jó történeted vagy vicced - ne gondolkodj soká! írj nekünk! A Tesó címe: Városi Televízió - Paks, Babits Mihály u. 3. X. emelet Telefonszám: 10-471 és 12-466 „Nézz be hozzánk!” * * * „Cinegemadarak” Beszélgetés C. Szabó Péterrel, Szalai Dobos Andrással, Wolf Tündével és Hanoi Ferencnével a „Cinegemadár” népzenei versenyről.- Miért indultatok el a versenyen, hiszen lassan öt-hat éve paksi fiatal nem ment ilyen versengésre? (A művelődési központ citerazenekara évek óta rendszeresen részt vesz ezen a bemutatósorozaton - a szerkesztő megjegyzése). C. Szabó Péter: - Azért, hogy megtudjam: mások vajon hogyan énekelnek népdalt és én hogyan énekelek - mások szerint Szalai Dobos András: - Szerettem volna tapasztalatot szerezni a népdalokról... Wolf Tünde: - Szolfézsórán már tanultunk a népdalokról. Nekem nagyon megtetszettek, mert a magyarságról szólnak. Kedvet éreztem ahhoz, hogy megpróbáljam énekelni őket.- Hogyan készültetek fel a versenyre? Péter: - A fuvola és a szolfézsóra közötti fél órában jöttem le Ági nénihez énekelni. Kiválasztottuk ezt a 3 dalt amely a legmegfelelőbb volt számomra. Mindig csiszolgattuk a hibákat Otthon pedig megpróbáltam újra s újra elénekelni őket András: - Én is a zeneiskolában, az óráim közötti szünetekben gyakoroltam. A versenyt megelőző héten minden nap bejöttem egy-egy órára gyakorolni. Otthon a szüleim is segítettek a felkészülésben. Tünde: - Az énektanár nénim mondta, hogy lesz ez a verseny. Kértem tőle egy népdalfüzetet és Ági nénivel ebből választottunk különféle népdalokat Csak olyat énekeltem, amely nekem is tetszett- Mennyi felkészülési időre volt szükségük a gyerekeknek? Hanoi Ferencné: - Tekintettel arra, hogy 5-10 percek álltak rendelkezésünkre, ahogy a versenyt november tájékán meghirdették, rögtön munkához láttunk. Rendszeresen találkoztunk. Ennek a versenynek egyetlen feltétele volt: a versenyzőnek 20 népdalt tudnia kell. Ebből hármat ő választ - a többit a zsűri jelöli ki. A szekszárdi középdöntő már nehezebb próbatétel volt a paksi válogató után - a felkészülési 10 percekből 20-25 is lett A mohácsi döntőbe Tolna megye öt legjobb népdalénekese jutott be. Ez a megmérettetés Dunántúl öszszes megyéjének legjobbjai számára adott alkalmat a találkozásra. 48 versenyző áll színpadra. Andris itt az elődöntőből egy pont híján nem jutott tovább, de a Tolna megyei versenyzők közül ő érte el a legmagasabb pontszámot- Úgy tudom, hogy különdíjat kaptál... András: - Igen. Nagyon meglepett, hogy ennyire jutottam. Mohács város kántora adományozta nekem ezt a megtisztelő különdíjat-A jövőben is részt veszteke nemes versengésben? Tünde: - Én szeretnék jövőre is ott lenni! András: - Természetesen megyek! Péter: - A következő Cinegemadár népdalversenyre én is nevezek! Kérdések - válaszok két zenekarról Márciusi ifjak- Mikor alakult a zenekar?- Tavaly márciusban.- Miről szólnak a számaitok?- Érzelemben elég gazdagok, de a szövegek kerülik a sallangokat Pillanatnyi hangulatot fogalmaznak meg.- A bonyhádi Ki mit tud? előadöntőjében milyen eredménnyel szerepeltetek?- Továbbjutottunk. S ezt reméljük a későbbiekre is. Egy számot játszottunk, de azt oly frappánsan sikerült előadnunk, hogy a közönség vastapssal jutalmazott bennünket- Mennyit próbáltatok a fellépésre?- Két héttel előtte már naponta voltak próbák. Egyébként ebben a felállásban 8 hónapja játszunk együtt, de most új számokat írtunk. Most áíl össze egy olyan produkció, amellyel ismét közönség elé léphetünk. Reméljük a Ki mittud? televíziós verseny ebben is segítségünkre lesz! One way- Mikor alakultatok? Géhl Tamás: - A zenekar 1989-ben alakult és gyakori tagcserék után ketten maradtunk Árpival.- Miért hívják a zenekart One way-nek?- Ez az angol kifejezés egyirányú utcát jelent Az amerikai utakon látható ez a felirat Azt hiszem ez a név az elképzeléseinket és a terveinket is hűen tükrözi: egy irányba szeretnénk haladni - csak előre!- Milyen stílusú zenét játszotok?- Ez egyfajta szintetizátorzene. Modern hangzású dallamos zene, de nem diszkó!- Miről szólnak a számok?- Megpróbáltunk nem politizálni. A mindennapi életünkről: a szerelemről, a hétköznapok gondjairól és örömeiről...- Milyen lehetőségetek van fellépésekre?- Sajnos kevés alkalommal láthatott bennünket a közönség. Most egy új anyaggal próbálunk Paks határain kívülre is eljutni. Á közeljövőben szeretnénk kiadni egy demo-kazettát melyen csak saját szerzemények szerepelnek. A Tesó hírei Nyári koncertekre már most lehet jegyet rendelni az Ifjúsági Irodában. Ízelítőül csak néhány név - Attila, Isten kardja - rockopera; Manhattan; Pa-dö-dö; Benkó Dixiland Band. U2-koncert lesz Berlinben 1993. június 15-én az olimpiai stadionban. Bővebb felvilágosítás az Ifjúsági Irodában. Április 24-én a szekszárdi sportcsarnokban a Bonanza Banzai; április 28-án pedig a Kispál és a Borz lép színpadra. A külföldre utazó diákok nagy kedvezményekben részesülhetnek a különféle ifjúsági kártyák segítségével. A Tesó legközelebbi adása két hét múlva látható mindkét kábeltelevíziós rendszeren. Rejtvény Figyeld a műsort, mert ott elhangzanak majd rejtélyes kérdések - ha tudsz válaszolj! Lesz angol nyelvlecke-rejtvény is! Ezért if you know feww words in English, you will win something... Write to adress of Tesó, please!