Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-12-16 / 26. szám
PAKSI HÍRNÖK 10 1992. december 16. Kehidai Deák Ferenc paksi emlékei (Folytatás a 9. oldalról.) a Tolna Megyei Gazdasági Egylet alapító tagja, Korniss József közbirtokos - Madarász Józsefnek, Kossuth miniszterének sógora -, madi Kovács István szeptemvir (a Hétszemélyes Tábla bírája), Kurz György földesúri kocsmai árendás, Mátsik Lajos a református egyház kántortanítója, Munkátsy Sándor református lelkész, dr. Novák Sándor városi orvos, tiszteletbeli megyei tisztiorvos, műgyűjtő-régész, Ringenbach János virilista, gyógyszertár-tulajdonos, báró Rudnyánszky Iván közbirtokos, akit krakélereskedései tettek országosan ismertté, Stallenberger János római katolikus plébános, Tót János megyei általános mérnök, Vigyázó Ignác közbirtokos és idős Vigyázó Rudolf közbirtokos, a híres vácrátóti arborétum tulajdonosa és továbbfejlesztője. Nem kevésbé volt népes a fiatalabb generáció sem: Benyács Konrád postamester, Bergmann Emil paksi születésű budapesti mérnök, Börzsönyi József és Lajos uradalmi ügyész-közbirtokosok, Daróczy Zsigmond közbirtokos, az első Paksi Lapok szerkesztő-kiadója, báró Exterde Lajos közbirtokos, Gebhardt Imre virilista-kereskedő, Hagymássy Károly közjegyző, Tolnai Lajos író unokaöccse, Horváth Sándor evangélikus főesperes, Korniss Pál, Madarász József sógora, madi Kovács György tábornagy, vezérlő tábornok, valóságos belső titkos tanácsos, Kurz József közbirtokos, evangélikus egyházfelügyelő, Madarász Jenő közbirtokos, Malatinszky Sándor gyógyszerész, Molnár Sándor református lelkész, Nagy Miklós főjegyző, Petrich Ferenc közbirtokos, ’48-as honvéd százados, Spies János katolikus apátplébános és Vigyázó Rezső közbirtokos.” Természetesen tárt ajtókkal várták a kaszinóba a fiatalokat is. Egy alkalommal egy ifjú jurátus csak otthon vette észre, hogy valakivel elcserélte a kalapját Mikor másnap visszavitte, a társaság nagy része már vidáman szórakozott Deák Ferenc éppen kiborította az asztalra a dominós dobozt, mikor nyílt az ajtó. A jurátus lépett be rajta megszeppenve, kezében a kalappal. Deák örömmel felkiáltott: a kalapom! A jurátus elsápadt majd kisvártatva így szabadkozott: bocsásson meg kegyelmes uram, hogy tegnap este véletlenül elcseréltem a kalapunkat, ez úgy lehetett, hogy körülbelül egyforma a fejünk. Deák megértó mosollyal bólintott: nono öcsém, körül az lehet de belül nem. Jámbor Pál (Hiador) a paksi születésű pap költő, aki abban az időben a kalocsai szeminárium növendéke volt, nyáron szintén gyakran fellátogatott a kaszinóba. Életrajzában írja: E kisváros kaszinójában láttam először tanulókoromban és ott ismertem meg Deák Ferencet, akkor Zala megye követét Mint mindennek, Deák Ferenc paksi látogatásainak is a halál vetett véget A kortárs nekrológjával búcsúzom én is tőle, aki szívhez szólóan visz bennünket késői utódokat is nagy személyiségéhez. „Meghalt, el is temettük A nemes szív a földé; a nagy lélek az örökkévalóságé! - Mi maradt hát nekünk? - Egy üres hely a vezért polcon. Ki tudná betölteni? Deákhoz képest mindenki második e hazában. Megsirattuk önzésből. ...Ámde hol van Igazi bánat, a mely nem önös! Ki, nem veszíte semmit a halottban: Képmutatóan sír, vagy közönyös. A halál sokat pusztít Az élet keveset termel. E haza nagyjai egymás után hullanak. Halnak halnak, Egyre halnak Színe, lángja magyarnak Itt is egy név, Ott is egy név! Hányat elvisz minden egy év... Deák jellem, nem római, nem angol, magyar. Nem mérjük nagyságát másokéhoz. A szellem nem alkottatik minták szerint, mint az anyag. Deák önálló, eredeti jellem. Rejtély marad. A tősgyökere természetünknek s magyar jellemünknek hívebb típusa Széchenyinél és Kossuthnál is. Nem szerette, tán nem is ismerte hazánkat jobban azoknál; de hasonlóbb volt hozzá. Erényeiből egyet sem vitt el végképpen a sírba. Ha gazdagabb a sír: történelmünk is gazdagabb vele! Ez a vigasztalás! Saját családja soha sem lévén, oldalrokonai, a paksi Szeniczey család tagjai voltak hű, szeretetteljes, soha el nem fáradó ápolói. A magyar nemzet hálája övezi a Pakson is földbirtokos dr. Kovács Sebestyén Endrét, a híres orvostudort, Deák háziorvosát, aki utolsó betegségének fáradhatatlan őre és enyhítője volt Deák Ferenc erős testalkata épp oly hatalmasan küzdött a halállal, mint egykor szellemi géniusza a jogtalansággal. Január 28-án köszöntött be az utolsó napja. A főváros egyetlen betegvirrasztó szobává változott és mindenki az elszálló lélegzetet leste, leste... mely e napon bekövetkezett Mátyás király óta nem volt nagyobb halottja országunknak De olyan sem, akit ekkora megilletődéssel s ekkora pompával temettek el. Életével bizonyította a győri bencés gimnázium fizika tanárának Czinár Mórnak megállapítását, akinek előadásait meghallgatandó Deák átjárt a bencések líceumába. Deákból nagy ember lesz egykoron. Nem az a valódi tudomány, amit jól megtanulunk, hanem az amit jól meggondoltok Aki az iskolában komolyan és alaposan gondolkodni megtanul, az végezte jól az iskolát, az válik a közösség hasznára. Deák ravatalára a szabadkőművesek is letették koszorúikat Ő maga nem volt szabadkőműves soha, s egyszer, amikor belépésre felszólították ezt mondta: Tisztelem a szabadkőművesség emberies törekvéseit, de én olyan társaságnak, mely üléseit titokban tartja s melyhez tartozni csak titokban lehet, nem voltam s nem leszek tagja. Deák Ferenc épp az általa kivívott kiegyezés 9. évfordulóján halt meg, azaz 9 évvel azelőtt, január 28-án kezdte meg tárgyalásait a 67 tagú bizottság. Erzsébet királyné, aki Deákot anynyira tisztelte, halála után már másnapfelkereste ravatalát Rónay Jácint püspök és társalkodónője Ferenczy Ida kisasszony társaságában. A jelenlévők félrevonultak, mikor belépett a halottas terembe, ne zavarja senki a királynét, mikor a nemzet gyászában osztozik A fejedelemasszony maga vitte a gyönyörű koszorút, a babérlevelekkel övezett fehér kaméliacsokrot, a lelógó, hosszú, széles fehér szalagokon ezzel a ragyogó arany betűs felirattal: Erzsébet királyné Deák Ferencnek. Csendesen felhaladt aravatal három lépcsőfokán, megállt a koporsó előtt néma fájdalommal, s rátette a koszorút gyöngéden, kegyelettel oda, ahol egykor a nagy halottnak nagy szíve dobogott. Aztán balra fordulva szembenézett Deák átlátszó szemfedővel borított arcával, mély megrendüléssel, megindultsággal. Majd lelépdelve a lépcsőről, leborult az imazsámolyra a ravatal mellett, s csendes imába merült Megható jelenet, Magyarország királynéja, az egyszerű polgár holtteste lábainál leborulva imádkozik A koszorú ott maradt a nagy halott szíve felett, az egyetlen koszorú Deák tetemén.” Nekünk paksiaknak, mint olvastuk, sok emlékünk fűződik Deák Ferenchez. Ha elhaladunk a hidegvölgyi szeretett présháza előtt, ha végigsétálunk a nevét ismét visszanyerő utcán, ha rápillantunk a már ugyancsak kopott Nagyvendéglő emeleti ablakaira, vagy megállunk kedvenc árkádos kúriája előtt és elolvassuk tanácsát: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét viszszahozhatják de amiről a nemzet félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz ’s mindig kétséges.” akkor jusson nekünk is eszünkbe 1876. január 28. DR NÉMETH IMRE helytörténész (Az idézőjelben lévő anyag forrásai: Vasárnapi Újság nekrológ, Paksi Polgári Fiúiskola évkönyvei, személyes kutatás anyagai.) December 30-i számunkban kezdjük közölni dr. Németh Imre helytörténész Emlékezzünk régiekről! című sorozatát Paks és vonzáskörzetének történelmi eseményei az év 365 napján! A tizenkét részes sorozat végén összefoglaló név- és tárgymutató. A Szeniczey-kúria, ahol Deák Ferenc Daróczyné Szeniczey Stefánia vendége volt
