Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-11-18 / 24. szám
PAKSI HÍRNÖK 12 1992. november 18. FELHÍVÁS az 1993. évi Ki mit tud? vetélkedőre A Magyar Televízió, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Közép-Európai Nezetközi Bank Rt, Budapest Főváros Önkormányzata, valamint Gödöllő Város Önkormányzata, a Honvédelmi Minisztériumnak, a Belügyminisztériumnak, a Magyarok Világszövetségének, a Határon Túli Magyarok Hivatalának egyetértő támogatásával ismét megrendezi a hagyományos Ki mit tud? vetélkedőt, előadóművész kategóriákban. A versenyre jelentkezhet minden olyan magyar állampolgárságú, vagy külföldön élő magyar fiatal, aki 1992. december 31-ig betöltötte 14. és nem töltötte be 26. életévét. Jelentkezhetnek szólisták, duók, triók, csoportok, együttesek. Csoportok, együttesek esetében az átlagéletkor a mérvadó. Nem vehetnek részt a vetélkedőn hivatásos művészek. A művészeti főiskolák hallgatói nem saját művészeti águkban szerepelhetnek Nem tekintjük főiskolai hallgatónak azokat a fiatalokat, akik az 1993-94-es tanévben kezdik meg tanulmányaikat Jelentkezni (s a jelentkezéssel kapcsolatban részletes felvilágosítást kérni) lehet a lakóhely, munkahely, illetve működési hely szerinti önkormányzatnál, illetve az általuk megjelölt művelődési intézményeknél, a Rádió- és Televízióújságban megjelent jelentkezési lap mintája szerint (azt lemásolva). A fegyveres testületek a jelentkezés módjáról külön intézkednek. Külföldi magyarok helyi kulturális képviseletüknél jelentkezhetnek az előválogatókra. Jelentkezési határidő: 1992. december 1. Az előválogatókat, a városi, kerületi fordulókat, valamint a megyei, fővárosi döntőket az önkormányzatok szervezik. A lépcsőfokok: területi (községi, iskolai stb.) válogatók, valamint városi, kerületi fordulók: 1993. január 2,-február 21. Megyei, fővárosi döntők: március 19.—április 18. Az országos válogató: 1992. május 10. és 30. között A televízió nyilvánossága előtt kb. 120 produkció versenyezhet 1993 júliusától. Mint ígértem (mivel a helyi témákat kitárgyaltuk) következzék a kitekintés! Foglalkozzunk egy kicsit a megyeszékhely zenei életével. Itt az utóbbi időben egyre több amatőr zenekar alakul, így van miből válogatni. Exkluzív riport egy igazán friss együttes gitárosával, Beke Vincével, aki a Gázló és az Ólommadarak egyik frontembere. Kezdjük talán az elején!- Tudom, hogy ilyet nem illik kérdezni (mindent az olvasókért!), de mégis hány éves vagy?- 1972-ben születtem, tehát most a huszonhatodikat taposom.- Na jó, erről ennyit Mi volt az első hangszered és hogyan jutottál hozzá?- Ó! Az egy igazi gitár volt, amit1982-ben egy másik zenésztől vettem. Orfeusz-típus, ez valami fantasztikus hangszer volt Nagyon meg voltam vele elégedve, történt egyszer, hogy csónakáztunk a Dunán és hopp, borultunk egyet Nos, ezzel a hangszerrel evickéltem ki a partra. Tényleg!- Melyik volt az első zenekar, amelyik szerinted már számított valamit? Ki mit tud? kategóriák, 1993. 1. Vokális zene (ének) a) népdal, műdal, folk, opera b) pop, rock, dzsessz c) sanzon, tancdal Részt vehetnek: szólisták, duók, triók, kisegyüttesek. Maximális létszám: 6 fő. Tévéműsoridő: maximum 5 perc. 2. Hangszeres zene a) klasszikus és kortárs zene b) népzene, folkmuzsika, históriás dallamok c) dzsessz d) tánc, pop, rockzene Részt vehetnek: hangszeres szólisták, kisegyüttesek. Maximális lészám: 6 fő. Tévéműsoridő: maximum 5 perc. 3. Vers-, próza-, mesemondás, szónoki beszéd Részt vehetnek: egyéni előadók. Tévéműsoridő: maximum 4 perc. 4. Néptánc Részt vehetnek: szólisták, duók, triók, együttesek. Maximális létszám: 24 fő. Tévéműsoridő: maximum 4 perc, együtteseknél 6 perc. 5. Klasszikus és modern színpadi tánc Balett, dzsesszbalett, step, akrobatikus tánc, diszkó-, break-, és rap-tánc, electric boogie, formációs tánc stb. Részt vehetnek: szólisták, duók, triók, kisegyüttesek. Maximális létszám: 12 fő. Tévéműsoridő: maximum 5 perc. 6. Színpadi játék Mozgásszínház, táncszínház, pantomim, utcaszínház, bábjáték stb. Részt vehetnek: szólisták, kisegyüttesek. Maximális létszám: 6 fő. T évéműsoridő: maximum 6 perc. 7. Egyéb a) cirkuszi és varietészámok b) paródiák Részt vehetnek: szólisták, duók, triók, kisegyüttesek. Maximális létszám: 6 fő. Tévéműsoridő: maximum 5 perc.- Az első igazi zenekarom a T-boy volt Szekszárdon, ahova azért kerülhettem, mert volt egy jó torzítom és egy erősítőm. De ezzel a bandával már komoly sikereket értünk el a megyei és területi versenyeken. Ez tény. Ezért az együttes feloszlott Ez is tény.- De most tényleg valami komolyat!- Én mindig ilyen vagyok, de ezek is (komolyan) így történtek.- Mondj valamit az eddigi pályafutásodról!- Tehát ott tartottunk, hogy a T-boy feloszlott, ezek után a kezdő zenészek szokásos életét éltem. Aztán az ún. hakni zenekarok következtek jó sok éven keresztül.- És egyszer csak jött a nagy változás.- Találkoztam egy kiváló hangú énekes-előadóval, Baksa Zolival és azóta a mai napig egymást szórakoztatjuk. ’92 januárjában megkeresett a város basszusgitárosa Fenyvesi (Fütyike) Ferenc, akivel egyeztettük elképzeléseinket és láss csodát, kinőtt belőlünk egy zenekar. Állandó dobos problémák után végre megtaláltuk a fiatal és dinamitkezű dobost Ujj Zolit- És ezzel össszeállt a:- Gázló és az Ólommadarak Pályázati felhívás Az Ifjúsági Demokrata Fórum irodalmi-hírlapírói pályázatot hirdet középiskolások részére. A pályázat célja: A pályázat alapgondolatát Kossuth Lajos születésének 190. évfordulója adja. Felhívásunkkal Kossuth Lajos hírlapírói tevékenységének kívánunk emléket állítani a jelenleg folyó rendszerváltás közepette úgy, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését a közélet az ország politikai, gazdasági, társadalmi átalakítása iránt Pályázati feltételek: A pályaművekete a „Milyen Magyarországon szeretnék élni?” témakörben kell elkészíteni min. 5-max. 10 gépelt oldal terjedelemben. Az írások műfaja elbeszélés, riport karcolat esszé lehet Beküldési határidő: 1993. február 1. A pályázatokat a pályázó nevének, korának, lakcímének, valamint a középiskola pontos címének megadásával az IDF székházba, 1066 Budapest 0 u. 8-10. szám alá kell küldeni. Díjazás: Díjátadásra 1993. március 15-én kerül sor. Fődíjak: I. hely 30 000 Ft II. hely 20000 Ft III. hely 10000 Ft Különdíjak: minden pályázó értékes könyvjutalmat kap; a nyertes pályázók iskolái különdíjban részesülnek csakúgy, mintáz a középiskola, ahonnan a legtöbb pályázat érkezik. A pályaművek publikálási jogával az IDF rendelkezik. A pályázatokat neves publicistákból álló zsűri bírálja el. Az IDF országos pályázatát eddig a következő szervezetek támogatják:- Művelődési és Közoktatási Minisztérium- Lakitelek Alapítvány- Haza és Haladás Alapítvány- Magyar Út Alapítvány- Euro-Hungaria Alapítvány- Pesti Hírlap Szerkesztősége- Nemzeti Társaskör- Széchenyi Társaság- Magyar Könyvklub Budapest 1992. október hó Ifjúsági Demokrata Fórum elnöksége Baksa Zoltán - ének Beke Vince - gitár, ének Fenyvesi Ferenc - basszusgitár, ének Ujj Zoltán - dob, ének Stílusukat a hard-rock fémjelzi és ezt igazán profi szinten adják elő, szerintem a demó kazettájuk mindenkinek elegendő bizonyítékként szolgál. Az itt hallható Led Zeppelin, U2, Van Halen, Deep Purple számok és feldolgozásaik önmagukért szólnak. Saját nótákat ’93 elejére ígérnek a lelkes közönségnek és ezekkel a számokkal is megjelenik egy műsorkazi. A zenekar kitűnő alapfelszereléssel dolgozik, de természetesen ők is szponzorokra várnak. Jelenleg legégetőbb gondjuk, a próbaterem hiánya; jelenleg egy hideg garázsban próbálnak. Végül egy kis titok a zenekar berkeiből, a banda lábméretei: Baksa Z. - 40-es, Beke V. - 42 és 1/2-es, Fenyvesi F. F. - 46-os (ő a főnök), Ujj Z. - kb. 38-as. A kazettájuk megrendelhető a zenekar címén: Fenyvesi Ferenc, Szekszárd 7100, Tartsay ltp. 52. Cső! JÁKI Újra itt az Apro-pop!