Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1992-11-18 / 24. szám

PAKSI HÍRNÖK 10 1992. november 18. Már üzemel Paks első sörfőző üzeme Aki október közepén a Kölesdi út 5-6-os sz. ház portáján járt az akár meg is győződ­hetett arról, milyen íze is van a Paks város el­ső sörfőzdéjében készült sörnek. A kíváncsi­ság engem sem hagyott nyugodni, s esős idő ide, vagy oda, elmentem s megnéztem. Perger Adám, a gazda s egyben a PERFAU nevet viselő sörfőző üzem betéti társaságának egyik kültagja fogadott otthonában. Mint meg­tudtam, Perger úr 24 évig volt kőműves kisipa­ros, s hogy miért váltott profilt?- Zoltán nevű fiam a bt másik kültagja és a ve­­jem Fauszt Gábor külföldi, németországi mun­kavállalásuk után hazaérve fogadtak ezzel a hír­rel, hogy mit szólnék, ha belefognánk ebbe a vál­lalkozásba. Meglepett a dolog, de ők annyira erősködtek, hogy magam is csakhamar rááll­tam. Hirtelen jött tehát az elhatározás, s csele­kedni is gyorsan kellett a remélt siker érdeké­ben. Meg is vettük a házunk mellett fekvő telket Persze ekkor még a kezdet kezdetén nem sejtet­tük, hogy mennyi gonddal, bajjal, törődéssel jár egy ilyen vállalkozás.-Ennek ellenére sör már uan, és nem is akár­milyen. Finom, s ezt nemcsak lokálpatriotizmu­som mondatja velem. Mi a titka?- Az alapanyagokat külföldről szerezzük be­veszi át a szót Fauszt Gábor, a PERFAU képvi­selője. - A komlót és az élesztőt Németország­ból, a malátát pedig Pilsenből szállítják. A sörös­hordókat Ausztriában vettük.- A nagy cseh író és egyben sörivó, Bohumil Hrabal többször is hangoztatta, hogy a sörfőzés lelke, lényege a víz. Úgy tudom Pakson elég ke­mény a víz.- Olyannyira, hogy sörfőzésre abszolút alkal­matlan, éppen ezért egy vízlágyítóról is kellett gondoskodnunk. — Mi a neve a sörnek?- Osterbräu, a jellege pedig bajor egy kis pil­­seni „beütéssel”. — Ez a sör, ami most itt van a poharunkban, hány nap alatt készül el?- 25 napig hagyjuk érlelni a saválló lemezek­ből készült erjesztőkben az anyagot egy állandó 6 C-fokot biztosító erjesztőhelyiségben. Napon­ta kóstoljuk, s ennek ismeretében kezeljük a to­vábbiakban.- Hol és milyen kiszerelésben hozzátok for­galomba? Péger Zoltán: - 50 literes hordókban, illetve 11-es üvegekkel szeretnénk vele a piacon indul­ni. Itt helyben is árusítjuk, de igény esetén ház­hoz is szállítunk kisebb-nagyobb tételű rendelés esetén. Már több különböző családi és vállalati rendezvényre vittünk sört.- A városban van olyan vendéglő, vagy sörö­ző, ahol mérik ezt a nektárt?- Igen, jelenleg még csak a Lila Akác vendég­lőben, de terveink szerint még egy sörözőnek szeretnénk biztosítani ilyen irányú igényét- Mennyibe kerül?- Egy litert 50 Ft-ért árusítunk.- Van-e már visszhang?- A már említett Lila Akác vendéglőben volt egy ingyenes sörkóstoló nap, na és azért itt ná­lunk is elmondják a véleményüket a vevők. Eze­ket egybevéve 90%-osnak mondható a sörünk tetszési indexe. De talán a kígyózó sor is elárul valamit, vagy nem?- De igen. Azt, hogy szomorú, esős idő ide, vagy oda erre a sörre tényleg szomjas a paksi ember. - Oláh Z. -Folytatódott a szervezetfejlesztés a PA Rt-nél Az igazgatóságok megalakulása után kidol­gozták az igazgatók alá tartozó fő szervezeti egységek feladatmegosztását majd meghirdet­ték a szükséges pályázatokat A 23 helyre összesen 120 pályázat született Három munkakörre csak 1-1, egyre pedig 10 pályázat érkezett Az öttagú bizottságok elnökei mindig az adott terület vezetői voltak, mindegyikben volt egy Szervezet Munkakör külső szakértő. Az érdekképviseletek delegált képviselője is lehetőséget kapott a bírálatban való részvételre. A bizottságok javaslatait a mel­lékelt táblázat tartalmazza. Dr. Petz Ernő vezérigazgató úr a javaslatokat elfogadta. Az új főegységek osztályvezetői állásaira a pályázati kiírás megjelent, benyújtási határidő: november 9. volt Javasolt személy TERMELÉSI gépész üzemviteli főmérnök Simon Péter IGAZGATÓSÁG villamos főmérnök Kovács András irányítástechnikai főmérnök Hetzmann Albert koordinációs főmérnök Faragó Péter vegyészeti osztályvezető Tilky Péter BIZTONSÁGI minőségfelügyeleti főmérnök Kiss Zoltán IGAZGATÓSÁG biztonsági főosztályvezető Nagy Sándor sugárvédelmi osztályvezető Dr. Virágh Elemér hatósági kapcs. osztályvezető Andics István munka- és tűzvédelmi osztályvezető Keszthelyi József rendészeti osztályvezető Lipovszky Gyula MŰSZAKI műszaki főmérnök Dr. Katona Tamás IGAZGATÓSÁG rendszertechnikai főosztályvezető Lenkei István reaktortechnikai főosztályvezető Hamvas István fejlesztési főosztályvezető Puskás Jenő informatikai főosztályvezető Gaál Miklós híradástechnikai osztályvezető László Pál közgazdasági gazdálkodási és kontrolling főosztályvezető Molnár László IGAZGATÓSÁG főkönyvelő Rácz Vilmosné kereskedelmi főosztályvezető Dr. Nagy Dénes szolgáltatási főosztályvezető Tóth Lajos HUMÁNPOLITIKAI FŐOSZTÁLY humánpolitikai főosztályvezető Dr. Szomor Péter TAJEKOZTATASI OSZTÁLY tájékoztatási irodavezető Kováts Balázs A kinevezésekre - az átalakulási menetrend szerint -1992. október 20-án került sor, kivéve dr. Szomor Pétert aki már október 6-tól humánpolitikai főosztályvezető. RÓSA GÉZA

Next

/
Thumbnails
Contents