Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1992-08-26 / 18. szám

PAKSI HÍRNÖK 6 1992. augusztus 26. Köszönjük, Kovács Anti! Augusztus 5-ét írunk. Reggelre már fölzászlózott utca köszönti a paksiakat Persze mindenki tudja, hogy a zászlók Kovács Antiért városunk első olimpiai bajnokáért lengenek. Az emberek természetesen másról sem beszélnek, mint Anti barcelonai diadaláról. Csupa izgalom az egész város. A tévések már kora délelőtt felvonultak a városháza előtti térre, ahol az ünnep lesz. Aztán, ha nehezen is, de eljött az este. Fél tízkor a helyi fúvószenekar el­foglalja helyét a dobogó mellett. Hartmann József, a zenekar vezetője és karmestere megadja a jelt és a zenével kezdetét veszi a Kovács Antal olim­piai bajnokunkat fogadó ünnepség. A zenére mazsorettek jelennek meg az órák alatt összeeszkábált alkalmi ünnepi dobogón. Szegények még nem tudják, hogy a tervezettnél sokkal tovább kell szórakoztatniuk az egy­re népesebb publikumot Tizenegy óra. Nem hiszünk a szemünknek. Ennyi ember! Itt van az egész város. Emberemlékezet óta nem jött össze még ennyi ember Pak­son. Igaz, most a város első olimpiai bajnokát várjuk. Istenem Görögor­szágnak, az olimpia őshazájának a mostani 25. Nyári Olimpiai Játékok során mindössze két aranyérem jutott, a mi kis városunknak meg egy. Mit mondjak, nem rossz arány. Tizenkét óra. Szaffenauerné Khol Gyöngyi műsorközlő bejelenti a közel tízezres tömegnek, hogy Antiék autóbusza Paks határához ért Óriá­si taps és üdvrivalgás fogadta a csinos konferanszié örömhírét A bejárat elé leterített bordó bársonyszőnyeg is türelmetlenül vár, hiszen élete leg­nagyobb pillanata fog nemsokára eljönni, egy olimpiai bajnok fog perce­ken belül lépdelni rajta. Nulla óra tizennyolc perc. Megjött Kovács Antival a busz! Hát itthon van, megérkezett végre az ünnepelt Az összegyűltek fergeteges ünnep­lésbe kezdtek. A kis mazsoretteket majdnem elsodorják az éljenzések és hurrázások hullámai.- Hát megérkeztél Atom Anti! Isten hozott! Látod, mennyire szeretünk téged?! Látod, hallod, mennyi embernek szereztél többéves munkádnak köszönhetően ekkora örömöt? Köszönjük Anti! A rokonok, barátok, ismerősök, sporttársak ölelő szorításából alig tud a dobogóhoz menni. Antit Kiss Gábor, az ASE ügyvezető elnöke és Kovács Fe­­rencné olimpiai bajnokunk édesanyja követi. A nemrég még tomboló tömeg hirtelen elhallgat A Himnuszt énekli a közel tízezres ünneplő sereg. Aranyérmesünket, illetve a két ökölvívó olimpikonunkat, Bognárt és Pet­­rovicsot elsőként Bor Imre városunk polgármestere köszöntötte. Beszédé­ben hangsúlyozta Anti sikerének a jelentőségét, illetve a sport fontosságát Megköszönte mindhármójuk részvételét az olimpián, amely öregítette váro­sunk hírnevét Édesanyjának is átnyújtott egy csokor virágot, majd zárszó­ként ismertette Antival, illetve az egybegyűltekkel Paks város önkormányzati képviselő-testületi ülésének határozatát, miszerint Kovács Antalnak Paks vá­ros díszpolgára kitüntető címet adományozta nettó 250 000 forint pénzjuta­lommal. Olimpiai bajnokunk edzőjének, Hangyási Lászlónak (aki sajnos ed­zőtáborozás miatt nem lehetett jelen az ünnepségen) PRO ŰRBE emléké­rem kitüntetést adományozott 20 000 forint pénzjutalom kíséretében. (Mint később kiderült az edző nem vette át az érmet) Ezután Zerza József és Szinger Ferenc a PSE nevében két öklöző olimpi­konunkat köszöntötte munkájukat méltatva. Köszöntőjükben hangsúlyoz­ták, semmi oka csüggedésre, hiszen mindketten fiatalok még, így előttük áll a jövő, ami nagyszerű sikereket tartogathat még számukra. A köszöntők után pezsgős poharak koccanását hallhattuk volna, ha a tömeg ünneplő moraja nem nyomta volna el az ünnepi koccintás hangjait Anti megtisztelő elismerése mellé Simon Péter a PA RT nevében és Balogi Jenő, az ASE elnöke egy háromszobás lakást adományozott 200 000 forint kíséretében. És lássunk csodát A követke­ző pillanatban egy ejtőernyős ugrott a szőnyeg kellős közepére A bátor és nagyon pontos ejtő­ernyőst a mazsorett lányok virágcsokorral üdvö­zölték. Aztán jött a várva várt pillanat, Kovács Antié a szó. Olimpiai bajnokhoz méltó módon köszönte meg mindenki segítségét bármekkora is volt az, és ígérte, hogy a jövőben is igyekszik hasonló eredményekkel megörvendeztetni mindannyiun­kat A fergeteges ,Atom Anti, a legnagyobb király” skandélása után a pirotechnika és a DÉDASZ tű­zijátékkal lepte meg Antit és az őt ünneplőket A Szózat közös eléneklésével fejeződött be a nagy­szerű éjszaka. Köszönjük Anti és köszönöm Paks, hogy első olimpiai bajnokunkat világbajnoki módon kö­szöntöttük, ünnepeltük. -oz-

Next

/
Thumbnails
Contents