Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1992-07-01 / 14. szám

1992. július 1. 3 PAKSI HÍRNÖK A Polgármesteri Hivatal hírei Paks város önkormányzatának képviselő-tes­­tülete az 51/1992. (III. 10.) sz. határozatával a November 7. utca nevét Újtemplom utcára vál­toztatta. A döntés óta több mint két hónap telt el és azó­ta az utca lakóinak mindössze ötven százaléka jelent meg a Polgármesteri Hivatalban az utca nevének átvezetése miatt Ezért újra kérjük az Újtemplom utca lakóit: ügyfélfogadási időn belül személyi igazolvá­nyukkal és gyermekeik személyi lapjával keres­sék fel a hivatal igazgatási csoportjának fsz. 9. számú irodáját Az utcanévváltozás átvezetésének késése miatt a hivatal késedelmesen tud eleget tenni az adatszolgáltatási kötelezettségének is. * * * A Polgármesteri Hivatal hatósági irodája kéri a lakásépítési és vásárlási támogatásban része­sülőket hogy a támogatás felhasználása érde­kében szükséges megállapodások megkötése miatt keressék fel a II. emeleti 222. számú irodát Ugyancsak várja a hatósági iroda igazgatási csoportja az első lakáshoz jutó, fiatal házaspá­rok önkormányzati támogatásban részesülők névjegyzékén szereplőket Köszönjük. Mint már a korábbiakban hírül adtuk, Paks Város Önkormányzat Képviselő testülete 1992. április 7-i ülésén módosította a lakásfenntartási költség támogatására vonatkozó rendeletét A rendeletmódosítás 1992. július 1-jén lép ha­tályba, mely szerint a mindenkori bérminimum (jelenleg 4000 Ft) összegének 50%-áig egészít­heti ki az önkormányzat a családok 1 főre jutó korrigált jövedelmét A korrigált jövedelem számításának az a lé­nyege, hogy a közös háztartásban élők „nettó” összjövedelméből le kell vonni a (számlával iga­zolt) lakásfenntartási költséget, az így kapott 1 fő­re jutó korrigált jövedelmet egészíti ki az önkor­mányzat havonta, személyenként 4000 Ft-ig. Az igényeket már június hónapban is benyújt­hatják a rászorultak, mivel a támogatást a kére­lem benyújtását követő hónap első napjától le­het megállapítani. * * * Elkészült Paks város új turistatérképe A térkép megvásárolható a Polgármesteri Hivatal portáján, a PELIKÁN Bt Kereszt utcai boltjában, a 82. sz. mű­szaki áruház játék-papír osztályán (Hegyhát a 1), a Volán pályaudvaron lévő pénztárban, az áfész 21 sz. papír- és írószer szaküzletében (Dózsa Gy. u 53.), a BAGI Kft üzletében (Szabó Erzsébet a 15.). Családi iroda Paks város névadó emlékkönyvébe ünnepé­lyesen bejegyzett nevek (1992. május): Csikós Enikő, Fábián Ákos, HirtÁdrienn, Horváth Ale­xandra Vivien, Lovas Laura, Molnár Vencel, Szabó Péter, Túri Márton, Túri Zsuzsanna. Orvosi ügyelet A Városi Rendelőintézetben, Paks, Rákóczi u. 1., telefon: 10-222, körzeti orvosi ügyelet műkö­dik. Ellátja hétfőtől csütörtökig 18 órától más­nap reggel 8 óráig a város lakosságát Péntek 18 órától hétfő reggel 8 óráig Paks város lakos­ságán kívül ellátja Dunaszentgyörgy, Mado­­csa, Németkér lakosságát is. Minden héten szombaton fogorvosi ügyelet működik Paks, Barátság u. 1. sz. alatt (II. rende­lőintézet), telefon: 11-601, mely a város lakossá­gán kívül a városkörnyék rászoruló betegeit is ellátja, reggel 7 órától délután 13 óráig. Gyógyszertári ügyelet Július 6-12.: Dózsa Gy. út 12. Telefon: 10- 264. Július 13-19.: Dózsa Gy. út 77. (a Városi Rendelőintézet mellett). Telefon: 10454 Az ügyelet 18 órától másnap reggel 7.30-ig tart Hétvégi ügyelet: szombaton 18 órától hét­főn reggel 7.30-ig. Családvédelem Ezzel a cikkel egy olyan 9 témából álló sorozatot szeretnénk indítani, mellyel megismertetnénk a kedves ol­vasókat a családvédelmi csoport mun­kájával, a teljesség igénye nélkül be­mutatva az olyan területeket is, me­lyek a széles nyilvánosság előtt még nem ismertek A sorozatot a gyámhatósági fel­adatok bemutatásával kezdjük- A kiskorúak házasságkötésének engedélyezését a családjogi törvény a gyámhatóság előzetes engedélyéhez köti. A házasságkötésre indokolt eset­ben is csak akkor adható engedély, ha a házasuló a tizenhatodik életévét be­töltötte- A gyámhatósági feladatok közül viszonylag önálló terület a családi jo­gállásnak rendezése, mely a gyerme­kek jogai szempontjából alapvető je­lentőségű. Ezen keresztül valósul meg a házasságban és a házasságon kívül született gyermekek egyenjogúsága. A családi jogállás rendezhető apai elismerő nyilatkozattal, bírósági per útján, és képzelt személy szülőként va­ló bejegyzésével.- A szülő és a gyermek kapcsolattar­tásának szabályozása nagy türelmet és kitartást követel az ügyintézőtől. A kapcsolattartás célja, hogy az ar­ra jogosult szülő a gyermek nevelését, fejlődését folyamatosan figyelemmel kísérje, tőle telhetőén elősegítse, a szü­lő és gyermek, valamint a testvérek kö­zötti családi kapcsolatot fenntartsa. Ezt elsősorban egyezség létrehozá­sával kell rendezni. Egyezség hiányá­ban a kapcsolattartás céljának megfe­lelően, a szülő méltányos igényének, körülményeinek és a kiskorú korának, egészségi állapotának figyelembevé­telével a gyermek érdekében kell dön­teni.- A gyermekekről való gondosko­dás elsősorban a szülők feladata. Ha erre a szülő nem képes, vagy nem al­kalmas, a gyámhatóságnak kell meg­tennie a gyermek érdekében legalkal­masabbnak látszó intézkedési formák valamelyikét A jogi szabályozás ezeket a formá­kat összefoglalóan a kiskorúakról való állami gondoskodás eszközeiként ne­vezi. A veszélyeztetettség fokától füg­gően védő-, óvóintézkedést alkalma­zunk. Védő, óvó intézkedés például a szülő, gyermek gyámhatósági figyel­meztetése, pártfogó kirendelése, illet­ve a segélyezés. (A rendkívüli és rendszeres nevelési segélyekkel későbbi számunkban fog­lalkozunk) Azonnali intézkedést igénylő eset­ben döntünk a gyermek ideiglenes el­helyezéséről. Ha van a gyermek neve­lésére alkalmas és azt vállaló másik szülő vagy más személy, a gyámható­ság a kiskorút nála ideiglenesen elhe­lyezi és pert indít a szülő (szülők) ellen a kiskorú elhelyezése iránt A gyermeknek a családból való tó­emelésére csak végső esetben kerül sor. Különböző fokozatai vannak:- Intézeti elhelyezésre szociális ve­szélyeztetettség esetében a szülő kéré­se alapján kerül sor.- Az intézeti nevelésbevétel kény­szerintézkedés, a szülők tiltakozása el­lenére is kiemelhető a gyermek a csa­ládból.- Állami nevelésbe kerül a kiskorú, ha a szülő felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, vagy, ha a gyermeknek nincs szülői felügyeletet gyakorló szü­lője (gyámja), továbbá, ha a szülő úgy adott az örökbefogadáshoz hozzájá­ruló nyilatkozatot hogy az örökbefo­gadók személyét nem ismeri.- A gyámság intézménye a szülői gondoskodást kívánja pótolni. A gyám jogai és kötelességei kevés kivé­tellel megegyeznek a szülői felügyeleti jog tartalmával. Egyik lényeges kü­lönbség, hogy a gyám a gyámhatóság szigorú ellenőrzése mellett tevékeny­kedik, míg a szülővel szemben ilyen jo­ga a gyámhatóságnak általában nincs.- A gyámsághoz hasonló intéz­mény a gondnokság. Elmeállapota, vagy szellemi fogyatékossága miatt a bíróság által gondnokság alá helye­zett személyek részére a gondnok ren­delése, működésének felügyelete a gyámhatóság feladata. Szinte minden gondnoksági ügy­ben átvállaljuk a hozzátartozóktól a gondnokság alá helyezési per indítá­sát-Végezetül a szülők vagyonkezelé­sével kapcsolatos gyámhatósági fel­adatokat ismertetjük: Általános szabály, hogy a szülők jo­ga és kötelessége gyermekük vagyo­nának kezelése. Bizonyos megkötéseket azonban a jogszabályok előírnak. Kiskorú, illetőleg gondnokság alá helyezett személy tulajdonában lévő ingatlan tulajdonjogának átruházása, vagy bármely módon történő megter­helésére vonatkozó jognyilatkozat ér­vényességéhez értékhatártól függetle­nül - a gyámhatóság jóváhagyása szükséges. Ingó dolog esetében is ezek a sza­bályok érvényesek. A gyermekek készpénzvagyona és értéktárgyai ke­zelésében a szülő vagyonkezelése kor­látozott, ugyanis a gyermek pénzét és értéktárgyait, amennyiben azokat a rendes vagyonkezelés szabályai sze­rint folyó kiadásokra vagy egyéb ok­ból készen tartani nem kell, kötelesek a gyámhatóságnak beszolgáltatni. Ilyen értékekről a szülők a gyámható­ság jóváhagyása nélkül nem rendel­kezhetnek- Az örökbefogadás engedélyezé­sére, valamint az örökbeadhatóvá nyilvánításra nem tértünk tó, mivel ez nem a helyi gyámhatóságok felada­ta. Következő témakörünk a kisko­rúak segélyezése lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents